Najó, azért ez már túlzás! Egy hónapja már szinte hogy egy mukkot sem írtam. Ha őszinte akarok lenni, jól tettem! Persze igazából zavar, de egyszerűen annyi minden volt és van hogy elég nehéz lenne utolérni magam. Az élet végre zajlik, de rendesen és valahogy minden annyira más mint ahogy indult. Ma van három hónapja, avagy negyed éve hogy visszatértem. Van egy orosz csajszi aki most jött először és itt van egy hónapja és furfangos, elgondolkoztató kérdéseket tud feltenni. Például kérdezte hogy a tavalyi év volt e jobb vagy az idei. Nehéz kérdés. Nyilván mindkettőben van jó is és rossz is, avagy nem mennék vissza arra az időre mikor itt szenvedtem mert nem tudtam igazán beszélgetni vagy úgy eleve érvényesülni. Idén ezzel már nincs bajom, be sem áll a szám, tudok már szóviccelni - akárcsak magyarul, imádom! - és sokat számít hogy nem vagyok idegen már a környéken és az embereknek, illetve hogy a munka sem okoz gondot olyan szempontokból mint tavaly. Nyelvileg, megértés és megértetésileg. Persze már más az viszont hogy nem vagyok elvarázsolva California miatt, meg valahogy már nem vár annyi minden itt sem felfedezésre. De azért most is történnek még frankó dolgok.
Dolgozok, szórakozok, tervezek és kb örökké álmos vagy fáradt vagyok! Ilyen a nyár! Voltam AtlanticCityben, meg megyek is mindjárt megint, illetve tervezem az őszi menetrendet is! Megpróbálok majd írni néhány beszámolót a jobb dolgokról, de ez megint nem az a nap... :D Meghalok a fáradtságtól!!!
2013. július 15., hétfő
2013. június 17., hétfő
Salisbury & National Donut Day
06/06 - 06/09
Csütörtökön tehát megvolt ez a pénztárcás kalamajka és mivel beszélgetésbe elegyedtem a tulaj csajjal, Oana-val úgy alakult hogy megkérdezte elszaladok-e vele Adnra-ért a lakótársamért Dewey Beachre. Nos naná hogy mentem, mert szeretek autózni, Deweyt imádom és amúgy is jól eldumálgattunk. Felvettük Andrat, elmentünk a Giant-be vásárolni, de ugye egy árva petákom nem volt, mert ugye nuku pénztárca, igy ugrott a lehetőség hogy ne kelljen megint cipekedni. Kiültünk kertben, dumcsiztunk, közben Barrish(tulaj) és a tesója elkezdték felhúzni a kertbe a zárt teraszt. Mint a kismajmok csüngtek-lógtak, fúrtak faragtak, igazából egy órán belül a nagyja már kész is volt, állt a bodega.
Pénteken még mindig ideges voltam a tárcám miatt, mert hiába hogy megvan, nem tudtam mi van benne és idegesített hogy benne volt az a csomó pénz és nyilván se híre se hamva... De tulajdonképpen jó napom volt, ismét National Donut Day volt, ami annyit tett hogy minden ital mellé járt egy darab INGYEN fánk. Hát szerintem el tudjátok képzelni mi őrület volt. Mivel én álltam az ablakban nekem kellett elmondanom mi a helyzet, és körülbelül 500szor mondtam el ugyan azt, ha nem többször. Baromi gyorsan kellett elmagyaráznom mert ugye ment a drive thru időmérő is. Hát belehúztam próbáltam a legérthetőbb énemet elővenni és sikerült. Hihetetlen módon összezavarodtunk néha a sok beszéd miatt, össze vissza kavarodtunk, de összességében véve nagyon pozitív nap volt, az emberek örültek, rendesek voltak és elképesztő hangulat volt. A kedvenc esetem az volt mikor az egyik vendég fizetett a mögötte lévő kocsinak, szoktak néha ilyet csinálni, hogy ismeretlenek csak úgy jófejségből úgymond meghívják egymást valamire.
 |
| Cukormázas fánkos VODKA |
Már késő délután alvásra adtam a fejem, mert tudtam hogy reggel megtörténik életem első nyitási ceremóniája... Ébredés fél négykor, szedtem a lábam, így is késésben voltam. Eleve jól kezdődött mert előző nap a házunk előtt jutott eszembe hogy senki nem adott kulcsot a bolthoz és a riasztó kódot sem tudtam. Na reggel kelek Kati egy másik kódot irt nekem sms-ben, mondom melyik lehet a jó? Odamegyek, szerencsére épp ott volt a fánkosautó és pakolták be a cuccot, szóval a bejutással nem volt gond. De jön a kis muki és kérdez tőlem mindenféle hülyeséget a maga déli akcentusával amiből egy szót sem értettem. Mondom apukám, fogalmam sincs mit hová tegyél, mit kell elvinned és amúgy is, hagyjál már! Volt elég bajom. Nekiestem a fánkok kipakolásának, és tulajdonképpen ezzel el is ment így elsőre egy óra, szerencsére Adri bejött előbb segíteni így tudtunk kereken ötkor kinyitni, úgy hogy Katit kellett felhívjam hol a villanykapcsoló, mert a kutya nem mutatta meg előtte. Idegbeteg voltam már ekkor, mert a papírmunkát nem csináltam meg idő hiányában... Mondom nembaj, jön Janeth úgyis hatra, majd segít. Noshát... Janeth negyed hétkor még sehol, írtam neki, semmi válasz, hívom hogy hol a fenében van, háát ő benézte a beosztást és hétre ér csak be... Háromnegyed hétkor Adri odajött hogy megmutassa hogy az e-bayen lehet kapni iszonyat olcsón robogót és hogy azonnal meg is veszi és az eleve ideges lelkiállapotomnak ez volt az utolsó cseresznye a hab tetején, mert eszembe jutott hogy nekem nincs meg sem a pénztárcám, sem a bankkártyám én nem tudok most ilyet venni, pedig tényleg jó vétel. És akkor igy összességében egyszercsak elkezdtem bőgni mint a patak és nem tudtam megmagyarázni hogy mi a bajom. Persze arra fogtam hogy a nyitási dolgok és a nem kitöltött papírok miatt van, ami félig igaz is volt, de szerintem akkor és ott jött ki kicsit a lelki kimerültség. Sok volt minden. Tudtam hogy bármikor jöhet az ellenőrzés, mondom nehogy már miattam legyen gáz. Aztán összeszedtem magam és ledaráltam a napot. Elkezdett szakadni az eső. Éppen indultam volna haza, semmi mást nem akartam mint aludni, mikoris Janeth utánam szólt hogy ha várok még egy fél órát haza tud dobni, nem kell bandukoljak az esőben. Persze megvártam. Beültem a kocsiba, jött érte Fer, a pasija meg annak az öccse. Kérdezték elmegyek e velük kajálni. Naná hogy igent mondtam, miért ne? Beültünk egy nagyon amerikaias helyre, ilyen reggelizde. Tojásos mindenféle kaja. Megmondom őszintén meglepődtem hogy ilyet láttam a menün: bundáskenyér. No nem magyarul, de a lényeg hogy nem tudtam hogy ismerik eme egyszerű és nagyszerű ételt. Szuperjól éreztük magunkat, az eső továbbra is szakadt még durvábban. Közben megegyeztünk hogy tartsak velük Salisburybe. Hulla fáradt voltam, de nem hagytam volna ki semmi pénzért!
Kocsiba pattantunk, engem kitettek nálam, átöltöztem, Janeth vissza jött értem az ő kocsijával és nekiindultunk Georgetownnak ott lakik a pasija, hogy letegye ott a kocsit és onnan megint együtt menjünk. Jókat beszélgettünk végre valahára munkán kívül, már nagyon hiányzott. Megismertem Fer többi tesóját is, néztük kicsit az LA Inket, aztán mentünk Salysburiba. Shoppingolni mentünk elvileg, de senki nem vett semmit, Feren kívül és ő is csak egy CD-t. Mindenféle boltba bementünk, nézelődtünk, együtt a fiúkkal meg külön is, a lakberendezési osztályon mindenki kipróbálta a masszírozós széket, kanapékat, fotelokat, és felvettünk néhány nagyon idióta frufruparókát, amitől olyan rondák lettünk mint a fene!
Mikor végeztünk a semmivel, kitaláltam hogy menjünk el az állatkertbe mert tavaly nem sikerült. Csodás idő volt ekkor már, át is kocsikáztunk és természetesen már zárva volt, nem s néztük az időt. De elsétálgattunk a környező parkban, ami nagyon szép volt, pedig alapvetően a város eléggé csöves és Delaware állam második legközveszélyesebb városa. De itt szép volt, patak, fák, ludak, halak, ronda szökőkut és miegymás. Tettünk egy nagy kört, aztán indultunk visszafelé. Az egyetem környékén belütünk pizzázni, én egy szelettől úgy jóllaktam mint máskor háromtól. Utána pedig elmentünk egy "mexicoi" fagyizóba, ahol hagyományosan készítik a fagyit, avagy pálcikás fagyasztott gyümölcsurmixokat. Nem hittem hogy nagy szám, nagyon durván lepukkant hely volt. Kiwiset választottam, nagyon sokféle volt. Mikor megkóstoltam azthittem elájulok, olyan finom volt! Igazi kiwidarabok, igazi kiwi iz!
Hazaindultunk, Georgetownban, visszaültünk Janeth kocsijába, hazahozott engem, már este tíz volt. Szóval kerek tíz órát töltöttünk együtt, végre egész végig angolul beszélgethettem, gyakorolhattam. Rengeteget nevettünk és tényleg olyan jól éreztem magam, hogy elképesztő. Tavalyi jó időkre emlékeztetett... Hiába indult ramatyul a nap, egy kis spontán kaland feldobta a legrosszabb kedvemet is. És hiába voltam fáradt, ha van miért akkor képes vagyok bármire!
Vasárnap dolgoztam, aztán próbáltam a virtuális életemet kicsit szintrehozni, mert nagyon elhanyagoltam az utóbbi időkben. De nem nagyon sikerült, eléggé fáradt is voltam, már kifolytak a szemeim a gépe előtt... Pláne mert előző nap nem vittem napszemüveget és a kis fényérzékeny szemeim feladták a harcot... :D
.jpg)
A szombati nap különlegessége mégiscsak a zenebolt volt Salisburyban. Nem hittem a szememnek mikor megláttam egy live Epica cd-t, ami egyenesen Magyarországon készült, nem máshol mint Miskolcon az operafesztiválon, ahol drága Danim is ott volt mikor rögzítették. Én nem tudtam hogy pont azt a koncertet kiadták cd-n, de azt meg legkevésbé sem gondoltam hogy erre egy amerikai üzletben fogok rájönni! Éljen Miskolc!
Az elveszett pénztárcám története
SixFalgs utáni napon arra kelek hogy ébreszt a telefonom, pedig szabadnapom van. Rá sem néztem csak kinyomtam. Csörög megint. Ugyanez. Egyszercsak Kati kopog az ajtón hogy engem keresnek, menjek be dolgozni mert az egyik csaj nem ment be. Eléggé felment a pumpám de összeszedtem magam, összedobtam a táskám és közben feltűnt hogy nem találom a tárcám. Nézem mindenhol... semmi. De rohannom is kellett melózni úgyhogy nem volt időm alaposabban körülnézni.
Az egész napom sírás közeli, gyomorgörcsös állapotban telt, mert nem tudtam mi van. Tudtam hogy ha elhagytam az akkor az utolsó kettő percben volt, amikor elmentünk mosdóba hazaindulás előtt. Adrinak írogattam az smseket hogy nem emlékszik-e hogy a kezemben volt e a cucc. Már eleve úgy kezdtem hogy Shana kocsiját átkutattam, de nem volt ott sem. Mondogattam magamban hogy ez nem történhetett meg, meg kell legyen, hazamegyek és ott lesz valahol elbújva. Hazamentem, ettem átkutattam mindent újra és SEMMI!
Adri mondta hogy hívjam fel a SixFlags-et hátha megtalálták, de mondtam neki hogy kb fölösleges, mert ki adna már le egy pénztárcát mégis? És persze volt benne készpénz bőven, mert én fizettem ki a jegyeket a kártyámmal és benne volt, mert a csajok aznap adták oda. Bankkártya, magyar irataim, Dunkinos belépőkártyám a pénztárgéphez. HálIstennek az útlevelem nem volt benne.
Mondom próba cseresznye, felhívom őket veszteni sokat nem vesztek. Felvették, kapcsolták a talált tárgyak osztályát és mikor elmondtam ki vagyok már úgy üdvözöltek mint valami régi ismerőst és közölték hogy IGEN, MEGTALÁLTÁK a pénztárcám. WOW!!! Nem hittem a fülemnek. A nő el is kezdte mondani hogy mi a helyzet, visszapostázzák ha messze lakom, de nekem kell küldenem egy borítékban egy borítékot és diktálta a teendőket miután elkérték a számom meg minden. De mivel ezerszer szétkapcsolt a hívás és vissza hívogattam őket, a pénzem pont akkor fogyott le, mikor mondta a nő mit kell tennem. Rohantam ki a tulaj csajhoz, elkértem a telefonját, de nem értem el többet őket. Azthittem kitépem a hajam. Nem tudtam már megkérdezni hogy mi van benne. Fogalmam sem volt hogy meg van e a bankkártyám és stb.
Szóval, a lényeg az hogy egy olyan parkban ahol napi több tízezer ember fordul meg, kajak megtalálták és leadták a tárcám. Fogalmam sincs hogy az a kp benne van e, de hogy egyáltalán megvan, az egy kib..ott csoda! Az utolsó kettő percben hagytam el a budiban, mert a többiek rohantattak. No mindegy, a lényeg hogy ugye pont akkor jött arra mindenki mert zártak, mondom fix hogy nyoma veszett. Még bele is gondoltam hogy ki az a szívtelen aki ellop egy Jézuskás tárcát(rajta volt egy kis Jézusos telefondísz). Senki! Itt senki... Van Amerikának sok rossz oldala, de az ilyenekben verhetetlenek!!! Hihetetlen és elképesztő!
Szeretem a hazámat, de biztos vagyok benne hogy ha például a fővárosi vidámparkban hagytam volna el, soha az életben nem láttam volna viszont. Nos, az ügy viszont még mindig ugyanott tart, mert azóta sem értem el őket, mindig azt mondja be hogy nem elérhetőek. Azóta csináltattam új bankkártyát már meg is kaptam és megnézettem, nem nyúltak a számlámhoz. Akár a kp is benne lehet, ki tudja? Ezek után... Minden esetre rányomta a bélyeget ez a dolog SixFlagses emlékeimre, és hiába volt nagyon jó, kicsit megmaradt emiatt a kellemetlenség miatt a rossz érzés bennem.
Mellesleg egy elfeledett nem is olyan apróság. Mielőtt elindultunk a Kingda Ka-n ugye megvolt a becsatolós kör, ellenőrizték és stb. Egyszercsak kinyílt az a lehajthatós biztonsági izém és azt hittem ott szarom magam össze hogy ki fogok zuhanni mert nem tudtam visszakapcsolni és senki nem jött oda. Majd Adri mondta hogy az én oldalamon mindenkinek kinyilt, mert valaki kiszállt. Ott hadonásztam hogy jöjjön már valaki és nézze meg a cuccost aztán megnyugtattak hogy minden a legnagyobb rendben és bekapcsolták. Hát, az ember nem ilyen indulásról álmodik élete nagy pillanatában mikor épp a világ legmagasabb és leggyorsabb hullámvasútját kívánja kipróbálni.
Hát valahogy ilyesmi az életem is amúgy, egy igazi hullámvasút. Egyszer fenn másszor lenn. Ilyen volt ez a pénztárcás nap is. Mélyen mélyen lenn, aztán vissza kicsit feljebb... ;)
2013. június 13., csütörtök
Pár szó a közönséghez
Drága olvasóim!!!
Egy hülye véletlen folyamán ezen a szent napon vettem észre hogy páran megkerestetek privátban a facebookon. Nem titkolom hogy borzalmas levelezőtárs vagyok, de bunkó az nyilván nem. Ezer bocsánatom mindenkitől aki irt nekem és egy árva mukkot nem válaszoltam még vissza. Sajnos nagyon régre nyúlnak vissza ezek az üzenetek, de mivel a közösségi oldal az "egyéb" levelekhez rakta, én pedig életemben nem léptem még oda be, így sosem kerültek még a szemem elé az írásaitok. Ahogy tudok válaszolok mindenkinek, még akkor is ha már nem egészen aktuális némelyik kérdésre a válasz.
Nagyon aranyosak vagytok és rettenetesen jól estek a kedves szavak amelyekkel hozzám fordultatok. Olyan rossz érzés van most bennem emiatt, mert olyan ember vagyok aki szívesen segít ha tud, és nyitott vagyok új emberekre, kapcsolatokra.
Az e-mail címem okkal nem publikus, de természetesen ha itt irtok nekem, vagy megkerestek a közösségi oldalon, tényleg nagyon szívesen segítek amiben tudok. A blogom éppen ezért van itt nektek, hogy megismerjetek egy másfajta közeget és lehetőleg leljétek benne örömötöket, ha kíváncsiak vagytok konkrét dolgokra Amerikáról, arról pedig szívesen nyilatkozom. Vannak kérdések, amikre sajnos nem válaszolhatok, ebben kérem megértéseteket.
Nagyon remélem hogy senkit nem bántottam meg a figyelmetlenségemmel. Ezentúl jobban odafigyelek az ilyesmire! Minden jót drágáim! Kellemes blogolvasást! ;)
ezt még a neten találtam és az egyik kedvencem lett
Amerika egy életstílus ;)
2013. június 12., szerda
Six Flags, New Jersey - a nagy kaland
Szerda, reggel 5:20, ébredés. Szabadnap. Katival csodásan készülődtünk, mindent elpakoltunk ami kelhetett. Shana hatra bőven ott is volt, ahogy megbeszéltük. Csomagtartó megtölt, beszaladtunk a Dunkinba jégért a hűtőládába és kinyomtatni a belépőket. Benzinkút, telitank. Irány összeszedni Adrit. Végre négyen a kocsiban. Autópályára fel, GPS bekapcsol, címet begépel, ablakra feltapaszt. Mehetünk!
Kellemesen helyet foglaltam a hátsó ülésen, végülis nem én vezettem és a hiszti után nem is nagyon volt már kedvem. Meg fáradt is voltam. Shana bedobott a kocsiba egy párnát és egy takarót, jó amerikai szokás szerint és én nagyon hálás voltam neki ezért. Elnyúltam a bal oldalamon és szunyókálósra vettem. A CD amit még éjjel irt nekünk Glann, a lakótársunk, nem működött ebben a lejátszóban a kocsiban. Hallgattuk hát Anthony saját mixjét, meg Shana "fekete" zenéit. Ablak letekerve, Shana lába masszívan a gázpedálon, nem sajnálta a sebességet. Dover környékén megálltunk reggelizni a Chik fil-A-ben. Senki sem volt lenyűgözve a kajától, de ez van. Megálltunk a Wawa-ban is és én hülye ittam egy kólát. Ismerve magamat, nem hiányzott ez nekem hullámvasutazás előtt... Szunyókáltam tovább, egyedül a híd érdekelt az útból a Delaware folyó felett ott Wilmington magasságában. Amúgy az utat már megjártam párszor úgyhogy nem érdekelt annyira, tekintve hogy autópályáról beszélünk és nincs mit nézni. Csodás időzítéssel meg is érkeztünk tízkor, még volt is időnk a nyitásig.
Fotóztunk, összeszedtük magunkat, Adri adta az instrukciókat, mert o már volt SixFlagsben, de nem ebben. Mondta hogy semmit ne hozzunk magunkkal. Pláne napszemüveget és táskákat. Én csak a kicsi pénztárcám vittem, meg egy kendőt a leégett vállamra. Sorba álltunk, egészen jó helyünk volt. Fél tizenegykor mint az őrültek mindenki elkezdett befelé futni. Mi is megindultunk, lekaptam négy térképet és amerre vitt a lábunk, arra mentünk. A Nitro nevű hullámvasúttal kezdtük, Katinak ez volt élete legelső alkalma hullámvasúton. Nos, kezdésnek igen durva volt, eléggé sok volt az adrenalin! Menet közben sikoltoztam mint egy őrült és azon gondolkodtam hogy akkor most inkább meghalok, mert nem élem túl úgysem, tehát jobb önszántamból mint nem önszántamból. Persze túléltem és mire vége lett már vártam a következő kört. A legtöbb hullámvasút négyszemélyes sorokból állt, külön nekünk tervezték szerintem!
Nitro
A második a Batmenes volt, baromi gyors volt, össze vissza rázott, lógott a lábunk, leghátul ültünk. Ezt nem annyira élveztem ám...
Batman
Kis szünet után sorbaálltunk a Supermaneshez, ahol arccal lefelé kellett menni. Ránézésre eléggé durva volt. Kb fél órát álltunk sorban, csomó idióta ember vett minket körül és csomó középiskolás. Végre sorra kerültünk, én már nagyon izgultam, aztán végül egyáltalán nem féltem, sőt nagyon élveztem, végig mosolyogtam és röpködtem mint Superman! Katinak eltörött a napszemüvege, Adrinak igaza lett hogy jobb ha nem visszük.
Superman
A negyedik páciens a Green Latern avagy a Zöld Lámpás hullámvasút volt, amiben állni kellett. Adri kitalálta hogy üljünk az első sorba, mert úgy izgalmasabb. Szépen be is helyezkedtünk, aztán indultunk! Nagyon szuper volt, de egy hibája volt, annyira ide-oda vertük mind a fejünket hogy Katinak és Shananak meg is fájdult tőle a fejük. Mi Adrival kihevertük hamar.
Green Latern
Folyamatos izgalomban voltam a Kingda Ka nevu hullámvasút miatt, mert az a világ legmagasabbja, folyton azt bámultam és huszonötször meggondoltam magam hogy felüljek-e rá. Végre ez következett, de még mindig nem voltam biztos a dolgomban. Az az egy adott bátorságot hogy nem féltem az utolsó kettőn egyáltalán, pedig durvák voltak. Kati és Shana a fejfájásuk miatt el is napolták eme járgányt. Adri meg minduntalan mondta hogy üljünk az első sorba. Nos. Ugyan az zajlott le nálam mint tavaly Vegasban. Itthon mondtam a magamét hogy juj nekem arra fel kell ülnöm, muszáj! Aztán mikor megérkeztünk és megláttam élőben a cucc magasságát, rögtön meggondoltam magam. Ugyan ez volt tényleg tavaly is. Én szépen közöltem hogy na akkor most gondoltam meg magam, köszönöm a lehetőséget de nem élnék vele, a többiek meg lelkesek voltak hogy jujjj erre meg arra ülnek fel. Aztán mikor felmentünk, körülnéztünk, tartottam magam ahhoz hogy nem akarom kipróbálni, majd hirtelen felindulásból közöltem Vivivel aki meg már addigra döntötte el hogy o úgy néz ki mégsem megy semmivel, hogy na akkor mi most felülünk arra a zöldre! És felültünk, be voltunk szarva, de nem bántuk meg és utána egy "kibaszott hősnek" éreztük magunkat. Na most is ez volt, elöntött a bátorság, bevágódtunk az első sorba és kapaszkodtunk. Ahogy a nagykönyv megírta, 3,5 másodperc alatt már 206km/órával repeszettünk felfelé az égnek, egy pillanatra lelassultunk odafenn majd' 140 méteren, aztán zuhantunk lefelé!! Őrület, magam sem hiszem el, de egyáltalán nem féltem. Nem volt ilyesmire idom. A szemem végig nyitva volt, már nem volt könnyű a szél miatt, éreztem ahogy a szemöldököm és az egész arcom kilapult a sebességtől, elképeszt volt! Egy mukkot sem szóltam közben, szerintem ha kinyitottam volna a szám fel is fújódtam volna mint egy lufi! Mikor már leértünk és lelassultunk örömömben ordítottam párat, mert miért ne! Megcsináltam! Első sorban ültem a világ legmagasabb hullámvasútján!!!!
videó a Kingda Ka-ról - mi is pontosan ezt láttuk az első sorból
Önelégülten szálltunk ki belőle, és két perc múlva konkrétan emlékeim sem voltak az egészről, túl gyorsan történt minden! Már ekkor elhatároztuk hogy még egyszer felülünk. Átmentünk még egy másik hullámvasútra, Bizarro volt a neve, nagyon nagyon jó volt és tök hosszú. Vízzel locsoltak le közben, annyira jó volt! Mondjuk kicsit hányingerem lett utána, de akkor is jóóó volt!
Bizarro
Délután háromkor kivégeztünk mindent mait igazán akarunk, végre jöhetett a kajálás, mert az nem nagyon mertünk előtte. Ettünk megint egy-egy tál sültkrumplit, ittunk egy kis vizet, emésztettünk negyed órát, aztán mentünk vissza a Kingda Ka-hoz. Megint nem volt hosszú sor, hihetetlen mázlink volt mindennel. Megint első sorba akartunk menni, de olyan sokan vártak rá és mi már úgyis ültünk ott hogy a másodikba mentünk végül mert kellett még másra is idő. Megint ugyan az a menet. Baromi gyorsan fel, fent kicsi lassulás, két mondatot váltottunk is egymással a legtetején, aztán zuhanás le! Wooohoo! Jaj nagyon szuper volt! És a második sor is jó, mert magasabban van mint az első és pöpec a kilátás onnan is. Még egyszer visszamentünk a Bizarrora is, aztán hívtuk Katiéket hogy miújság. Mondták hogy menjünk lassan kifelé, mert nem Shana nem akar a legnagyobb csúcsban elindulni. Mi meg eldöntöttük hogy még egyszer, harmadjára is felülünk a Kingda Ka-ra de ekkor sajnos rengetegen álltak már sorban rá és nem maradt időnk. Végül próbáltunk ilyen ügyességi izéken plüssöt nyerni, de az sem jött össze. Így hát siettünk távozni. És előtte megejtettük még a mosdót, amit azért emelek ki, mert ennek még jelentősége lesz a későbbi bejegyzésekben.....
Shana pikk-pakk hazavezetett, én be is aludtam egy szakaszon. Először Adrit raktuk ki, majd mi következtünk Katival. Hát nem mondom, eléggé jót alukáltam. Összességében véve iszonyúan jól éreztem magam és nagyon örülök hogy elmentünk. Tavaly nem sok kedvem volt hozzá, idén viszont nagyon rá voltam állva! Csúcsszuper kaland volt!!!
2013. június 9., vasárnap
Dagsboro, beach, shopping and babypigs
06/01 - 06/04
Múlt szombaton ismét egy csodálatos dupla műszakom volt, de ezúttal volt közte négy csodás óra szünetem. Reggel nagyon mehetnékem volt, abszolút nem voltam ott agyilag, mert volt néhány elintéznivalóm. Tizenegykor bepattantam a Hondaba, hazatéptem, Kati még nem volt kész, így siettem is tovább. Először is a bankban, hogy még nyitva érjem, aztán a postára mert baromira fontos volt vennem végre pár bélyeget. Egy hónapja próbálkoztam már! Sikerrel jártam végre, visszamentem Katiért, újra vissza a bankba, neki csak az automata kellett. Átmentünk az outletekbe, nézelődtünk egyet, vettem végre egykét dolgot, egy trikót és egy toppot, Adrinak egy szörfdeszkás kulcstartót. Átmentünk a CVS-be ami egy gyógyszertár, de tulajdonképpen drogéria, vettem egy erős napolajat, hogy még egyszer ne égjek így le, de barnuljak is azért. Egy szemspirál és egy szemceruza talált még gazdára személyemben, úgyhogy összességében jót vásárolgattam aznap. Beültünk a Chipotleba kajálni, ismét, szokásos szombati program. Ezt a hülye burritot annyiszor fogom megenni ahányszor csak bírom, mert ki tudja fél évem leteltével mikor lesz rá újra alkalmam, haha. Közben Katit hívta Chris, hogy kéne egy kis segítség, ugyanis kéne nekik pár dolog a liquor storeból és ehhez mi rendelkezünk csak megfelelő korral khm... Szóval voltunk oly kedvesek hogy időnket rászánva bevásároltunk egy egész bevásárlókosárnyi itókát. Siettünk is vissza a Dunkinba, ahogy egy "kellemes" esti műszak várt reánk...
Vasárnap meló, utána csak annyi vágyam volt hogy pihenjek pár órát. Persze ez nem jött össze mert helyette beszélgettem az otthoniakkal. Végülis egy fél órát mégis aludtam, addigra Kati is hazaért, Adri is átjött és együttes erővel lefoglaltunk a jegyeinket a SixFlagsbe. Volt nagy öröm! Nézegettük a videókat és az infókat hogy mi milyen ebben a vidámparkban. Aztán Adri lelépett, Kati neki állt májat sütögetni, el sem tudom mondani mennyire finom volt! Kiültünk a teraszra de elkapott az eső, én pedig úgy döntöttem rohangálok egyet a szakadó esőben, mert az olyan jó! Meleg volt, hiába volt este, én pedig jól megáztam aztán mentem is zuhanyozni. Aztán alvás.
A hétfő igen érdekes volt. Először is feszült voltam. Nem akartam az ablakban lenni, minden áron szendvicsezni akartam. Nem volt kedvem beszélni, nem volt kedvem az emberekhez. Mikor mindenki ott volt végre át is helyeztettem magam, megvolt a lelkibékém. Egész jó hangulatom lett, pláne mikor Shana mondta Adrinak hogy akár én is vezethetek majd, mikor megyünk Jacksonba. Hát rögtön szárnyaim nőttek, hat óra vezetés hallatán, majd igen hamar le is törtek mert igazából elképesztő módon összevesztünk Adrival, mert kitalálta hogy ő akar vezetni, én pedig mondtam a magamét hogy dehát nekem ajánlotta fel Shana, aztán ez eléggé elfajult, olyanok voltunk mint az óvodások. Igy utólag vicces, de akkor hazáig menekültem volna mérgemben. Hirtelen elment az összes életkedvem mindentől ami itt van. Szóval ebben a remek kedvben folytattam a szendvicsek készítését, ráadásul a főnök is tesztelgetett hogy biztos ezt akarom e csinálni, ugyanis rendkívüli forgalmunk volt a hétfőt tekintve, de tulajdonképpen győztem a dolgot. Kint szakadt az eső, bent megsültünk olyan fülledt volt minden. Szombaton, vasárnap és hétfűn mindenki kényszert érzett rá hogy ölelgessen, simogasson, csapkodja a vállam és miegymás, ami a hólyagosra égett vállamnak egyáltalán nem hiányzott. Háromkor végeztem, Janeth felajánlotta hogy hazavisz, de meggondoltuk magunkat és végül elmentünk shoppingolni. Nálunk átöltöztünk, aztán nekiindultunk. Elnéztünk két outletbe és az ég világon semmit sem vettünk! Vagyis bocsánat, egyvalamit mégis, popcornt. Előre csomagolt édes-sós popcorn ami olyan borzalmasan finom, hogy azóta is folyamatosan rá gondolok. Én nagyon szeretem amúgy is, sósan, sajtosan, vajasan, édesen, vagy a popcornos milkacsokit. Nekem teljese mindegy. Szóval pár fajtát már ettem életem során, de édes kategóriában eddig ez a nyerő.
Aztán hazadobott, addigra jó idő volt. Aludni akartam kicsit, de Adrival nekiálltunk tisztázni a lelkivilágunkat a vezetős sztori miatt, béke volt és szeretet. Utána viszont úgy elaludtam hogy csak reggel keltem.
Avagy keltettek. Kati irt hogy itt van Shana, megyek-e velük a partra. Persze volt szó róla hogy ha jó az idő megyünk, de Shananal sosem lehet tudni. Hát ő pedig úgy döntött hogy megyünk! Tiz óra volt, ősszekaptuk magunkat Katival, kómásan beültünk a kocsiba és indultunk Rehobothra. Először elnéztünk a Walmartba, hátha kapunk valami jó kis fürdőruhát, de nem jött össze. Helyette vettünk "reggelit" a subwayben és folytattuk utunkat. Ott ahol tavaly még ingyen volt a parkolás, idén már nem volt az, így keresgéltük a negyeddoláros érméket, mert csak azt fogad el a gép, őrület... Leheveredtünk hát a homokba, szerencsére rákmentes övezetben. Mindenki bekente magát alaposan, én pedig eleve egy fehér pólóban voltam, mert még mindig fájt a vállam, igy azt nem akartam napoztatni. Nagyon jól tettem mert mindenki legégett még igy is egy kicsit. A többiek csicsikáltak egyet, én is próbálkoztam de nem jött úgy össze, úgyhogy inkább elmentem egyet sétálni hogy fotózhassak. Jaj nagyon imádom az új gépemet!!! Hát, ha valamit igazán szeretek itt, akkor az az én óceánom, de tényleg! Elképesztően üdítő érzés feküdni a homokban és hallgatni ahogy a hullámok partot érnek. Zajos, de valahogy mégis olyan megnyugtató, olyan vidám számomra.
Mikor lejárt a parkolás, elindultunk Dagsboro-ba Shana nagypapájához, ugyanis az öreg vett két bébimalacot és Shana kérdezte hogy kíváncsiak vagyunk e rájuk. Nos, őszintén szólva én nagyon szeretem a kismalacokat. Nem azt mondom hogy élek-halok értük, de nagyon aranyos emlékeim vannak róluk. Egyszer ott voltam mikor megszületett 13 kisröfi és mi asszisztáltunk unokatesómmal a szüléshez, még vagy tíz évvel ezelőtt. Annyira aranyosak voltak! Mielőtt ténylegesen útra keltünk, bementünk K-martba, szintén fürdőruha projektben, de ott sem jártunk szerencsével.
Az út Dagsboroba nekem személy szerint nagyon tetszett. Végre valami új volt, végre valami más. Ez már valahogy nagyon vidék, szárazföldi vidék, nem ez az óceánparti. Nagy puszták és tipikusan ilyen egy ház a semmi közepén, de az viszont nagyon szép vagy nagyon lepukkant. A nagypapáék háza pedig ilyen zsákbamacska filing, mert kívülről semmilyen, sőt gagyi, de belül nagyonis vadi új és szép. Az elmúlt években leégett a régi ház, mert el gyertya égve maradt és megtörtént a baj, szóval a hát teljesen új, de ránézésre meg nem lehet mondani, ugyanolyan konténer kinézete van mint a többinek. Belül meg kis ékszeresdoboz. öreges de aranyos. A kisröfik egy ketrecben voltak, nagyobbra számítottam, ezek ilyen kistermetű háziállat fajták, nem kajálnivalók. Voltak kacsák is és persze egy kutya, mert itt mindenkinek van legalább egy kutyája... Szóval a kiscucuk nagyon aranyosak voltak, ki akartak mindenképp szabadulni, simogattam őket, be voltak zsongva. Igazából ennyi volt. Akartam volna fotózni a környéket még jobban, de nem volt sajnos idő, mert siettünk vissza Alexis ballagására. Nagyon kíváncsi voltam rá, milyen itt egy ballagás, milyen szertartás ez itt. De végül lemaradtam, mert más dolgom akadt.
Elszaladtunk még Dagsboroban egy boltba, ahol INGYEN vettünk vizet. Három Schwepps 1$ volt, de volt néhány üvegen egy kupon hogy van rá 1$ kedvezmény, szóval úgy válogattunk hogy mind ingyen volt. vettünk vagy harmincat. Engem végül kidobtak itthon, szaladtak is tovább a ballagásra, értem pedig jöttek, mert volt egy kis munkamegbeszélés a magyar szekcióval. Ezt nem ragoznám túl, de a lényeg hogy Adrival voltam, aki nagyon rosszul festett, szarul volt, lementünk Lewes-ba a folyópartra egy étterembe, mi rendeltünk egy adag sültkrumplit, a többiek salátákat és közben zajlott a beszélgetés. Tulajdonképpen jól éreztük magunkat, a komoly dolgokat hamar letudtuk, aztán ki-ki mesélte a magáét. Sétáltunk is egyet a belváros részen, nagyon aranyos az egész, olyan európai. Ezután hazafuvaroztak minket, mert korán kellett kelni a SixFlags miatt.
Egy meghatározó esemény avagy mondat hangzott el ezen a kedden számomra. Mikor nézegettük a fürdőruhákat a K-martban, elkezdtem egy olyan mondatot, hogy "szeretnék egy új életet..." de nem tudtam befejezni mert Shana közbeszólt hogy "Hé, minek akarsz te új életet? Nagyszerű életeitek vannak srácok!" Igazából csak annyit akartam mondani, hogy szeretnék egy új életet, amiben S-es ruhákat hordhatok, igazából mégcsak véresen komolyan sem gondoltam hogy elégedetlen vagyok.
De Shana mondata elgondolkodtatott. Idén minden más mint tavaly. Már nem akkora kaland és kihívás az egész, már nem akkora a motivációm, egyszerűen minden körülmény más és emiatt néha megkérdezem magamtól hogy mit is keresek én itt. Kicsit nehezen tudom elfogadni hogy úgymond lejjebb kellett adnom. Nincs pöpec medencés lakásunk, messzebb is lakunk, a kocsi projektem sem úgy alakult ahogy terveztem. Nem tervezek olyan lelkesen utazásokat sem, mert már többségében nincsenek itt azok akikkel szívesen mennék bárhová. A munka is sokkal másabb nehézségekkel rukkol elő mint tavaly, mivel idén már mélyebben benne vagyunk a dolgokban tehát súly is nehezebb a vállunkon.
Mindennek ellenére mikor Shana azt mondta hogy nagyszerű életünk van, igazat kellett hogy adjak neki. Másnap megkérdeztem hogy pontosan mire mondta ezt, és mondta hogy milyen jó dolog az már hogy más országokban lakuk, nyelveket beszélünk, "szabadok" vagyunk. Igen. Ha belegondolok én is igazán, és visszagondolok arra ahonnan elindultam akkor nagyonis elégedett vagyok. Csakhát szerintem egy természetes dolog, hogy ahogy az ember változik, a körülmények is változnak ugye, szóval ezzel együtt jár az is hogy az ember egyre többet vár és egy idő után egyre kevésbé értékeli azt ami van. Szerintem ez nem feltétlen baj, mert ez az, ami az embert előrébb viszi. Az elvárások a saját életével kapcsolatban. Nekem idén nagyobbak az elvárásaim, egyértelműen mint tavaly. Már új dolgok után kell kutassak amik kielégítenek, mert feljebb ment a mérce. Ahogyan tavaly közvetlen a két hetes nyugati parti utazás után írtam is, kicsit céltalanná váltak körülöttem a dolgok, mert az, amire életemben a legjobban vágytam, az már megtörtént és kell idő mire az ember feldolgozza. Már nincs meg az embernek az az igazi eltökélt szándéka, már nincs meg az ami mindig is motiválta. Szóval ez az ami nekem hiányzik és ez az amiért én többet várok már mindentől itt.
Ez még mindig nem azt jelenti hogy nem értékelem a kisebb dolgokat, mert szerintem nagyon is tudom őket értékelni. Nekem egy ilyen egy órás autós kirándulás két kismalachoz a pusztára is akkora töltetet ad hogy hihetetlen. Ha jól érzem magam, akkor nagyon jól érzem magam. Csak ha hosszabb távban gondolkozom nem annyira látok tisztán és ennyi a gond. Néha ez összezavar.
De most valahogy ez után a mondat után kicsit megpróbáltam visszavenni az elvárásaimból és kicsit újra olyan felfogást produkálni mint tavaly. Mert tavaly baromi elégedett voltam magammal és a dolgok alakulása is abszolút jó volt végülis. A hosszú tél és a magyar depressziós hangulat idén nagyon nyomot hagyott bennem. Két hónapja vagyok lassan itt, de bele kell még rázódnom. Mondjuk ha süt a nap, meleg van, nem lesz gond. Kicsivel több bulizás kéne még és akkor végképp belazulok majd... Összességében véve örülök hogy itt lehetek, örülök az óceánnak, a melegnek és minden programmal töltött szabad pillanatnak!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
