Pontosan ma negyed éve érkeztem meg NewYorkba. Egy szombati nap volt és úton voltam már jópár órája. Mikor a szutykos kis metrón, éjszaka, megláttam Manhattant az valami leírhatatlan volt. Az idő kiscsit ködös volt, olyan esőre álló, nem volt sem igazán meleg, de hideg sem. Pont jó volt. Mikor leszálltam a metróról és feljöttem a két bőröndömmel, ott találtam magam a mindenség közepén, a világ fővárosának fő szegletében. Egy számomra teljesen ismeretlen helyen.
Hihetetlen módom úgy közlekedtem, akárcsak egy tősgyökeres nyújorki. Hipphopp megtaláltam a szállást, telefonom sem volt, senkit sehogyan nem tudtam értesíteni, vagy kérdezni, ha kellett volna. Kölcsönkértem a recepciós telefonját, felcipeltem a cuccom a harmadikra/lépcsőn/ az alvófülkébe és 10 percen belül magyar társaságban voltam. Úgy róttam az utcákat, mintha ismerném őket, úgy érkeztem meg, mintha minden nap találkoznánk, ott. Pikk-pakk egy kocsmában találtam magunkat és ment a zene, ment a meccs a tv-ben, udvaroltak a feketék. Hulla fáradt voltam. Jóformán semmit nem aludtam két napja. Az előző estét még Bécsben töltöttem, ott búcsúbuliztam, aztán nem sokkal később már NewYorkban mulattam. Még én kísérgettem Biankát a metróhoz, előtte pizzáztunk egyet, olyan természetes volt az egész. Szépen visszasétáltam hajnalok hajnalán a szállásomra, ami egy jó húsz perces séta volt, egyedül, ott a dzsungelben. Olyan volt mint a filmekben. Balra nézek csókolózó pár egy kapualjban, előre nézek felszálló gőz a csatornafedél alól, aztán jobb oldalon lelassít egy fehér oldtimer és a raszta feka leszólít hogy nincs-e kedvem inni egyet, baby!. Kedvesen elutasítom, és sétálok tovább.
Kemény két órát talán ha aludtam, ruhástul, felvettem a motyómat, levittem a harmadikról és nekiindultam a TimesSquare-nek. Látnom kellett. Nem hagyhattam ott ezt a várost e nélkül. Nem voltam összesen 12 órát benn a városban, de felért egy egész hétvégével. Nagy hatással volt rám. Eztán folytattam az utazást. A negyedik napon értem végre célba, az ötödiken meg már dolgoztam is. Nem titok, hiszen első bejegyzéseimben is ezt emeltem ki, én ide azért jöttem hogy lássak. Mindenki más céllal jön, én ezzel. Van aki kocsira gyűjt majd otthonra, van aki adósságot akar visszafizetni, van aki csak Amerikában akar lenni... Én be szeretném járni a bejárhatót. Az idő és pénz véges, a megnéznivalók nem. Mint oly sokszor hangoztattam, főleg az elején, venni akartam egy kocsit. Meg is tettem volna akkor, de két bibi adódott, egyrészt hiányzott egy papírom hogy jogsit meg személyit igényelhessek, mivel ezek nélkül nincs kocsi. Ez azóta már megvan, csak ugye volt egy kis balesetke is és őszintén mondom elment akkor a kedvem az itteni vezetéstől. Mára már jól vagyok, vagyis sokkal jobban. Nem múlt el teljesen ez a riadtság. De mivel telt az idő és minden átértékelődött, kocsi ugyebár nincs, de helyette megyek "nyaralni". Két hétre.
Igazából az egészben, tehát mindebben, az a lényeg, hogy mindezt én valósítottam meg. Furcsa, de magam sem hiszem el. Naponta teszem fel a magamban a kérdést; valóban, valóban én csináltam? És igen. Csak szokatlan hogy az embernek saját maga által nyílnak meg lehetőségei. Lehet rám mondani hogy szerencsés vagyok, de ez nem szerencse kérdése.
Igen vannak szituációk amik jól jönnek össze, mint például a wilmingtoni tüzijáték időzítése, vagy a július 4-ei tüzijáték késése, és ezáltal mi is láthattunk, mert mi is elkéstünk. Ugyancsak szerencse hogy úgy kaptam váratlanul szabadnapot, hogy felmehettem Phillybe. Szerencse kérdése az is hogy kiönt az óceán egy bulihelyen, és te ott vagy és látod, benne állsz. De a dolgok alappillére nem volt szerencse kérdése.
Munkát kerestem, mint bármelyik másik ember, aki munkanélküli, és célja hogy dolgozzon. Tudatosan néztem külföldi munkákat, mert tudatosan akartam lelépni. Tudatosan küldtem el az önéletrajzomat, mind a müncheni, mind az amerikai munkára. Elmentem állásinterjúra, ahol megfeleltem. Volt skype-os angol nyelvű interjú, ahol szintén kiválasztottak. A németeknél meg telefonon zajlott. Akárhogy is vesszük, tudok két nyelvet. A müncheni munkám eredménye hogy itt lehetek. Összeszedtem rá a kis pénzikét, tényleg keményen dolgoztam meg érte.
Az hogy itt pedig valóra váljanak az utazásaim szintén nem a szerencse, hanem munkám kérdése. Abból fogok utazni, abból fogom magam jólérezni, amit magam gyűjtögetek és magam dolgozok meg rá. Tudom, nem egyedi dolog hogy valaki dolgozik, dolgozó ember, az sem hogy a munkája kemény. Csak nem mindegy mi aza eredménye. Én magam tettem érte hogy megengedhessem magamnak, hogy a munkám eredmény ne egy hitel visszafizetésére vagy létfenntartásra menjen. Szomorú hogy ehhez el kell hagyjam az otthonom, a szeretteim, de ebbe most ne menjünk bele. Újabban elzárkózom a magyar politikától, a magyar hírektől. Semelyik országé nem érdekel. A fontos dolgokról úgyis értesülök. A lényeg az, hogy bárki megteheti azt amit én, csak meg kell találja a módját.
Azthiszem érdemes ezt elolvasni;
http://5percesek.blogspot.com/2012/02/te-rendelkezel-az-eleteddel-vagy-az.html
Nem szoktam kitérni sokat a munkámra, így olyan szinte mintha nem is létezne, mintha könnyű eset volna. Pedig nem ám. Változóak a napok, nagyon változóak. Van hogy nagyon jól elvagyok, még akkor is ha nagy a forgalom. Aztán van hogy könnyebb nap van és életkedvem nem sok. Láblógatás nemigen van. Délután 1-3ig néha kevesebben vannak, olyankor még talán enni is lehet. A délelőttök mostanában úgy néznek ki, hogy akad olyan, hogy 100 méteres kocsisor áll a drive thru-ban és ilyenkor általában az üzletben is az ajtón kívül áll a sor a lábain. Rengeteg ember, rengeteg rendelés, rengeteg pénz fordul meg az ember kezében ha kasszázik, szóval oda kell figyelni. El sem tudom képzelni hogy otthon ilyen valahol is lenne. Talán ha megnyílik egy új pláza vagy elektronikai bolt, és akciókat hirdet. Álltam már sorban eleget... talán még max a Nyugati téri postán láttam ilyen sorokat. :) München mondjuk már ringbe szállhat.
Negyed év. Életemben ennyi időt nem töltöttem távol otthonról, pláne ennyire távol. Ebben a három hónapban annyi minden történt, hogy tulajdonképpen felér már most többel is. Annyira változnak a napok, minden nap más miatt más. Olyan különböző időszakaim voltak, hogy már most sem hiszem el. Annyi minden történt velem. Lelkileg, testileg, eseményileg. A minap például lementem úszni és lehorzsoltam úgy a kézfejem a víz alatt, hogy egy konkrét lyuk lett rajta. Még májusban szétégettem ugyanezt a kézfejem olajjal, hát annak is megvan a nyoma. Lelki téren, akartam már azonnal hazamenni, maradni egy életre, aztán hazamenni de visszajönni. Utaztam már egy csomót, voltam nagyon jókat bulizni vagy csak egyedül "meditálni".
A szerencsére visszatérve itt vagy egy részlet egy drágajóbarát amerika-sorstárs blogjából, egy Miami-Bahamák utazás után;
"Aki pedig azt mondja hogy szerencsés vagyok, azzal sajnos nem tudok egyetérteni. Sosem értettem milyen apropóból mondja; nem vagyok szerencsés és a másik két leányzó akikkel mentem, ők sem azok. Nem lottón nyertük a pénzt az útra és nem is ingyen adták ezt az egészet, csak úgy...Gyűjtögettünk rá és néha vannak rossz napjaink is, de közösen szerveztünk meg minden a legapróbb részletekig, majd megvalósítottuk. Mindenkinek ennyi lenne ám, tényleg csak merni kell nagyot álmodni. Szerencsés majd akkor leszek, ha holnap például felhív valaki, hogy nyertem egy hetes nyaralást Hawaiira, csomagoljak és holnap utazom hehe...na az szerencse lenne!"
Ma beálltak új körülmények, amiket még kicsit emésztgetnem kell. Egyelőre nem szeretnék rá kitérni, ha én is okosabb leszek, jelentek. Engem viszont igencsak újratervezésre késztetett egykét dologgal kapcsolatban. Azthiszem vár még rám itt néhány megoldandó kérdés.
Pénteken volt az első eset hogy eldurrant az agyam egy idióta vevőn. De olyan szinten, hogy magamon is meglepődtem. Volt egy nő aki az utolsó pillanatban gondolta meg magát hogy hogy és mivel szeretne fizetni. Összevissza variált, közben már jött egy csomó rendelés a drive-ban én állt a kocsisor, miatta. Persze nemtudom miért veszem ennyire magamra, hisz ezek az amcsik nagyon jók várakozásban. Mivel törölnöm kellett végül az egész rendelést, kellett egy ember a megfelelő kóddal. De mivel minden megfelelő ember baromi elfoglalt volt, ettől én még idegesebb lettem a nőre. De muszáj volt tenni valamit, a rendelése nagy volt, én meg nem akartam hogy elmenjen. Így nem gondolkodtam, leszedtem a headsetet, letettem és közben ordítottam; tudna nekem valaki segíteni? De nem a kedves aranyos szende hangnemben. Mindenki engem nézett, és miután lefagytak és észbe kaptak, egyszerre ketten ugrottak nekem segíteni. Hát na, ha farkas egyszer elordítja magát... :)
A minap pedig facebook-oztam, mikor a következőre lettem figyelmes;
Igen, hazajövök a munkából, ahol kiosztogattam egy csomó kávét, jegeskávét, teát, iceteát és hát már csak a forró és jeges LATTE maradt ki. Szóval a latte már hazáig üldözött pár napra, mígnem a Latte-t felváltotta Chuck Norris...
Nos az öreg kopó már kevésbé zavart, ő legalább nem egy kávéfajta. Aztán még szerdán történt, mikor a kisfőnök hazahozott MUNKÁBÓL, hogy beszálltunk a terepjárójába és megszólalt egy szám a következő szöveggel, "no sugar tonight in my coffee". Na igen, ezt én sem hinném már el magamnak, HA(!) nem lenne youtube, hehe;
http://www.youtube.com/watch?v=JW1Bx2yV3dc 0:49-nél szólal meg eme rész
Szóval mostanában a kávék igencsak üldöztek.
Vannak persze humoros pillanatok is, mondjuk mikor ablakpucolás közben meglátom a főnökömet(nő) egy gördeszkán bénázni. Adri azzal jött, a csaj meg rápattant. Nagyon aranyos volt az egész.
Pénteken az agyeldurranós meló után hazajöttem, kiszedtem a csirkét a fagyasztóból, aztán nekiültem filmezni, immáron nyugalomban. Újra megnéztem a múlt vasárnap látott filmet, A felhők felett 3 méterrel. Mint már írtam az eleje kicsit bugyuta, de aki túléli az első fél órát, az pozitívan fog csalódni. Csak annyit tudok mondani érdemes végignézni. Hát, belőlem újra kihozott egy csomó furfangos érzést és gondolatot, úgyhogy ebben a zavarban sütögettem a csirkémet. A vacsora megint mennyei lett. Hát a főzéssel meg úgy vagyok, hogy tudok én, ha akarok, és mostanában láss csodát, de akarok. Tudtam én hogy mindennel eljön az ideje, csak ne piszkáljanak vele, és máris kedvet kapok. Én ilyen kis lázadó természet vagyok. Ha muszáj valami, vagy elvárt, akkor azért sem. Szóval főzök és furcsa, de szívesen csinálom. Van időm, harmónia is megvan a konyhával. Vannak érdekes dolgok, mondjuk hogy nincs konzervnyitónk és kisbárddal nyitom ki a dolgokat Vannak érdekességek, na. Egész hamar lefeküdtem csicskálni, de előtte még gondolatmegosztottam.
Szombaton délig dolgoztam, hazajöttem, vártam egy órát, ettem, pihentem, aztán fürdőrucit fel és irány a part. Igazi szombati pihi! Megint úgy éreztem magam mint aki csak nyaral. A busz letett, vettem egy hatalmas felfújható karikát, majd célbavettem az óceánt. Letettem a motyóm, lekaptam a ruhám és már lebegtem is. Elég hülyén hangzik, de a víz a maga nemében egyáltalán nem hívogató vagy csábító. Hideg "koszos" és nem az igazi. Jöttem mentem, elaludtam a homokban. Két vicces dolog is történt. Az egyik az volt, hogy ugyebár elaludtam, majd egyszercsak éreztem hogy valami ráhullott a lábamra és átöleli. No álmomból riadva felkaptam a fejem az egész felsőtestemmel kitekeredve hogy megvizsgáljam mi volt az. Egy papír. Igenám, csak egy dologgal nem számoltam... a kikapcsolt fürdőruhafelsőmmel. Így tehát elkövettem egy büntetendő törvényszegést, két másodpercre monokiniztem egyet. A másik az volt, hogy rohant egy kislány és közölte hogy talált rákot. No igen, hallottam hogy mostanában elszaporodtak errefelé, elég kicsik és csipnek. Erről megfeledkezve pancsikáztam, mikor aztán valami volt a talpam alatt, eszembe jutottak a rákok és szépen diszkrétem rohantam is kifelé. Hát ha most nem a cápa esz meg, akkor a rákok zabálnak fel. Persze erről szó sincs, de én berezeltem, ennyi.
Jaa és a harmadik igencsak funny dolog, ami várható volt; a karikám amit vettem elszabadult, és szlalomozva legurult a vízbe, mert elvitte a szél. Amúgy is eleve kalapban indultam el, ez volt a második alkalom hogy felvettem és pont megint fújt a szél. Pech. Jól lesültem, aztán hazajöttem. Egy szombat ami nem az alvásról szólt, vagyis kicsit igen, de változatosabb helyszínen, a homokban.
A vízben ücsörögve olyanra lettem figyelmes amivel itt még nem találkoztam. Egy pár németül beszélt egymással. Ó te jó ég! Hát itt a világ végén, és még azon is túl, itt Mucsaröcsögén is vannak németek??? Persze csak Urlaub volt, avagy nyaralás, mert erről beszélgettek. Hát ez a pár német szó megérintette a lelkemet. :D
Na volt még angol oktatás is. Csak hogy önigazolást nyerjek, nem csak én nem értem ezeket az amcsikat, és nem csak én nem tudom ezek mit hogy ejtenek egy skót és egy amcsi között zajlott le hogy kell ejteni ezt; Lewes, avagy a hely, ahol voltunk. A megfejtés engem is érdekelt, hiszen mindenki másképp mondja. Hát elvileg valami ilyemi: Löüesz. De ki tudja. Hazaértem hétre, a négy órás strandolásból, aztán tornáztam egy sort, és húztam le a rák és cápamentes medencébe úszni. Megint találkoztam a kislánnyal, kiderült 10 éves. Úsztam, aztán kettőt ugráltam vele. Mindennek az eredménye ugyebár a kezemtől megváló bőrdarab volt, plusz egy csobbanás után orrvérzés vetett véget a mókának. Lezuhanyoztam, mostam és hamar lepihentem. Kiszívott a nap. Tehát a szombat igencsak jól telt, a végén lévő megrázkódtatásoktól eltekintve. Reggel még egy nyúl is elszaladgált megint előttem, ezúttal békésen, még fotózni is tudtam.
Ma meló, reggeli baromi nagy fáradtság. Utálom a kávét, de egy karamellás jeges latte-t mégiscsak lehúztam. Nem olyan rossz. Ha elég gejl, elnyomja a kávé ízét de mégis hatásos. Délben leléptem és csak lazultam ma itthon. Le akartam menni vagy a partra vagy medencézni, de egy kicsit leégtem, így maradtam mag szobafogságon, de holnap elnézek valamerre. Ha nem mondtam volna, akkor most mondom, valószínűleg már szerda este elhúzunk Adrival AtlanticCitybe és ott töltjük a csütörtököt is ahol találkozunk ismét Vivivel és a látogatóba jött húgával plusz még barátnő kategóriában lévő társasággal. Jahaj de várom. Holnap megint hétfői szabadnap, amit ugye imádok, kedden csak délre megyek, de cserébe délután van güri. Szerda húzós, de utána irány a keleti part Vegasa!
Most pedig Gute Nacht és good night! A fánkos lány kipurcant!
Hihetetlen módom úgy közlekedtem, akárcsak egy tősgyökeres nyújorki. Hipphopp megtaláltam a szállást, telefonom sem volt, senkit sehogyan nem tudtam értesíteni, vagy kérdezni, ha kellett volna. Kölcsönkértem a recepciós telefonját, felcipeltem a cuccom a harmadikra/lépcsőn/ az alvófülkébe és 10 percen belül magyar társaságban voltam. Úgy róttam az utcákat, mintha ismerném őket, úgy érkeztem meg, mintha minden nap találkoznánk, ott. Pikk-pakk egy kocsmában találtam magunkat és ment a zene, ment a meccs a tv-ben, udvaroltak a feketék. Hulla fáradt voltam. Jóformán semmit nem aludtam két napja. Az előző estét még Bécsben töltöttem, ott búcsúbuliztam, aztán nem sokkal később már NewYorkban mulattam. Még én kísérgettem Biankát a metróhoz, előtte pizzáztunk egyet, olyan természetes volt az egész. Szépen visszasétáltam hajnalok hajnalán a szállásomra, ami egy jó húsz perces séta volt, egyedül, ott a dzsungelben. Olyan volt mint a filmekben. Balra nézek csókolózó pár egy kapualjban, előre nézek felszálló gőz a csatornafedél alól, aztán jobb oldalon lelassít egy fehér oldtimer és a raszta feka leszólít hogy nincs-e kedvem inni egyet, baby!. Kedvesen elutasítom, és sétálok tovább.
Kemény két órát talán ha aludtam, ruhástul, felvettem a motyómat, levittem a harmadikról és nekiindultam a TimesSquare-nek. Látnom kellett. Nem hagyhattam ott ezt a várost e nélkül. Nem voltam összesen 12 órát benn a városban, de felért egy egész hétvégével. Nagy hatással volt rám. Eztán folytattam az utazást. A negyedik napon értem végre célba, az ötödiken meg már dolgoztam is. Nem titok, hiszen első bejegyzéseimben is ezt emeltem ki, én ide azért jöttem hogy lássak. Mindenki más céllal jön, én ezzel. Van aki kocsira gyűjt majd otthonra, van aki adósságot akar visszafizetni, van aki csak Amerikában akar lenni... Én be szeretném járni a bejárhatót. Az idő és pénz véges, a megnéznivalók nem. Mint oly sokszor hangoztattam, főleg az elején, venni akartam egy kocsit. Meg is tettem volna akkor, de két bibi adódott, egyrészt hiányzott egy papírom hogy jogsit meg személyit igényelhessek, mivel ezek nélkül nincs kocsi. Ez azóta már megvan, csak ugye volt egy kis balesetke is és őszintén mondom elment akkor a kedvem az itteni vezetéstől. Mára már jól vagyok, vagyis sokkal jobban. Nem múlt el teljesen ez a riadtság. De mivel telt az idő és minden átértékelődött, kocsi ugyebár nincs, de helyette megyek "nyaralni". Két hétre.
Igazából az egészben, tehát mindebben, az a lényeg, hogy mindezt én valósítottam meg. Furcsa, de magam sem hiszem el. Naponta teszem fel a magamban a kérdést; valóban, valóban én csináltam? És igen. Csak szokatlan hogy az embernek saját maga által nyílnak meg lehetőségei. Lehet rám mondani hogy szerencsés vagyok, de ez nem szerencse kérdése.
Igen vannak szituációk amik jól jönnek össze, mint például a wilmingtoni tüzijáték időzítése, vagy a július 4-ei tüzijáték késése, és ezáltal mi is láthattunk, mert mi is elkéstünk. Ugyancsak szerencse hogy úgy kaptam váratlanul szabadnapot, hogy felmehettem Phillybe. Szerencse kérdése az is hogy kiönt az óceán egy bulihelyen, és te ott vagy és látod, benne állsz. De a dolgok alappillére nem volt szerencse kérdése.
Munkát kerestem, mint bármelyik másik ember, aki munkanélküli, és célja hogy dolgozzon. Tudatosan néztem külföldi munkákat, mert tudatosan akartam lelépni. Tudatosan küldtem el az önéletrajzomat, mind a müncheni, mind az amerikai munkára. Elmentem állásinterjúra, ahol megfeleltem. Volt skype-os angol nyelvű interjú, ahol szintén kiválasztottak. A németeknél meg telefonon zajlott. Akárhogy is vesszük, tudok két nyelvet. A müncheni munkám eredménye hogy itt lehetek. Összeszedtem rá a kis pénzikét, tényleg keményen dolgoztam meg érte.
Az hogy itt pedig valóra váljanak az utazásaim szintén nem a szerencse, hanem munkám kérdése. Abból fogok utazni, abból fogom magam jólérezni, amit magam gyűjtögetek és magam dolgozok meg rá. Tudom, nem egyedi dolog hogy valaki dolgozik, dolgozó ember, az sem hogy a munkája kemény. Csak nem mindegy mi aza eredménye. Én magam tettem érte hogy megengedhessem magamnak, hogy a munkám eredmény ne egy hitel visszafizetésére vagy létfenntartásra menjen. Szomorú hogy ehhez el kell hagyjam az otthonom, a szeretteim, de ebbe most ne menjünk bele. Újabban elzárkózom a magyar politikától, a magyar hírektől. Semelyik országé nem érdekel. A fontos dolgokról úgyis értesülök. A lényeg az, hogy bárki megteheti azt amit én, csak meg kell találja a módját.
Azthiszem érdemes ezt elolvasni;
http://5percesek.blogspot.com/2012/02/te-rendelkezel-az-eleteddel-vagy-az.html
Nem szoktam kitérni sokat a munkámra, így olyan szinte mintha nem is létezne, mintha könnyű eset volna. Pedig nem ám. Változóak a napok, nagyon változóak. Van hogy nagyon jól elvagyok, még akkor is ha nagy a forgalom. Aztán van hogy könnyebb nap van és életkedvem nem sok. Láblógatás nemigen van. Délután 1-3ig néha kevesebben vannak, olyankor még talán enni is lehet. A délelőttök mostanában úgy néznek ki, hogy akad olyan, hogy 100 méteres kocsisor áll a drive thru-ban és ilyenkor általában az üzletben is az ajtón kívül áll a sor a lábain. Rengeteg ember, rengeteg rendelés, rengeteg pénz fordul meg az ember kezében ha kasszázik, szóval oda kell figyelni. El sem tudom képzelni hogy otthon ilyen valahol is lenne. Talán ha megnyílik egy új pláza vagy elektronikai bolt, és akciókat hirdet. Álltam már sorban eleget... talán még max a Nyugati téri postán láttam ilyen sorokat. :) München mondjuk már ringbe szállhat.
Negyed év. Életemben ennyi időt nem töltöttem távol otthonról, pláne ennyire távol. Ebben a három hónapban annyi minden történt, hogy tulajdonképpen felér már most többel is. Annyira változnak a napok, minden nap más miatt más. Olyan különböző időszakaim voltak, hogy már most sem hiszem el. Annyi minden történt velem. Lelkileg, testileg, eseményileg. A minap például lementem úszni és lehorzsoltam úgy a kézfejem a víz alatt, hogy egy konkrét lyuk lett rajta. Még májusban szétégettem ugyanezt a kézfejem olajjal, hát annak is megvan a nyoma. Lelki téren, akartam már azonnal hazamenni, maradni egy életre, aztán hazamenni de visszajönni. Utaztam már egy csomót, voltam nagyon jókat bulizni vagy csak egyedül "meditálni".
A szerencsére visszatérve itt vagy egy részlet egy drágajóbarát amerika-sorstárs blogjából, egy Miami-Bahamák utazás után;
"Aki pedig azt mondja hogy szerencsés vagyok, azzal sajnos nem tudok egyetérteni. Sosem értettem milyen apropóból mondja; nem vagyok szerencsés és a másik két leányzó akikkel mentem, ők sem azok. Nem lottón nyertük a pénzt az útra és nem is ingyen adták ezt az egészet, csak úgy...Gyűjtögettünk rá és néha vannak rossz napjaink is, de közösen szerveztünk meg minden a legapróbb részletekig, majd megvalósítottuk. Mindenkinek ennyi lenne ám, tényleg csak merni kell nagyot álmodni. Szerencsés majd akkor leszek, ha holnap például felhív valaki, hogy nyertem egy hetes nyaralást Hawaiira, csomagoljak és holnap utazom hehe...na az szerencse lenne!"
Ma beálltak új körülmények, amiket még kicsit emésztgetnem kell. Egyelőre nem szeretnék rá kitérni, ha én is okosabb leszek, jelentek. Engem viszont igencsak újratervezésre késztetett egykét dologgal kapcsolatban. Azthiszem vár még rám itt néhány megoldandó kérdés.
Pénteken volt az első eset hogy eldurrant az agyam egy idióta vevőn. De olyan szinten, hogy magamon is meglepődtem. Volt egy nő aki az utolsó pillanatban gondolta meg magát hogy hogy és mivel szeretne fizetni. Összevissza variált, közben már jött egy csomó rendelés a drive-ban én állt a kocsisor, miatta. Persze nemtudom miért veszem ennyire magamra, hisz ezek az amcsik nagyon jók várakozásban. Mivel törölnöm kellett végül az egész rendelést, kellett egy ember a megfelelő kóddal. De mivel minden megfelelő ember baromi elfoglalt volt, ettől én még idegesebb lettem a nőre. De muszáj volt tenni valamit, a rendelése nagy volt, én meg nem akartam hogy elmenjen. Így nem gondolkodtam, leszedtem a headsetet, letettem és közben ordítottam; tudna nekem valaki segíteni? De nem a kedves aranyos szende hangnemben. Mindenki engem nézett, és miután lefagytak és észbe kaptak, egyszerre ketten ugrottak nekem segíteni. Hát na, ha farkas egyszer elordítja magát... :)
A minap pedig facebook-oztam, mikor a következőre lettem figyelmes;
Igen, hazajövök a munkából, ahol kiosztogattam egy csomó kávét, jegeskávét, teát, iceteát és hát már csak a forró és jeges LATTE maradt ki. Szóval a latte már hazáig üldözött pár napra, mígnem a Latte-t felváltotta Chuck Norris...
Nos az öreg kopó már kevésbé zavart, ő legalább nem egy kávéfajta. Aztán még szerdán történt, mikor a kisfőnök hazahozott MUNKÁBÓL, hogy beszálltunk a terepjárójába és megszólalt egy szám a következő szöveggel, "no sugar tonight in my coffee". Na igen, ezt én sem hinném már el magamnak, HA(!) nem lenne youtube, hehe;
http://www.youtube.com/watch?v=JW1Bx2yV3dc 0:49-nél szólal meg eme rész
Szóval mostanában a kávék igencsak üldöztek.
Vannak persze humoros pillanatok is, mondjuk mikor ablakpucolás közben meglátom a főnökömet(nő) egy gördeszkán bénázni. Adri azzal jött, a csaj meg rápattant. Nagyon aranyos volt az egész.
Pénteken az agyeldurranós meló után hazajöttem, kiszedtem a csirkét a fagyasztóból, aztán nekiültem filmezni, immáron nyugalomban. Újra megnéztem a múlt vasárnap látott filmet, A felhők felett 3 méterrel. Mint már írtam az eleje kicsit bugyuta, de aki túléli az első fél órát, az pozitívan fog csalódni. Csak annyit tudok mondani érdemes végignézni. Hát, belőlem újra kihozott egy csomó furfangos érzést és gondolatot, úgyhogy ebben a zavarban sütögettem a csirkémet. A vacsora megint mennyei lett. Hát a főzéssel meg úgy vagyok, hogy tudok én, ha akarok, és mostanában láss csodát, de akarok. Tudtam én hogy mindennel eljön az ideje, csak ne piszkáljanak vele, és máris kedvet kapok. Én ilyen kis lázadó természet vagyok. Ha muszáj valami, vagy elvárt, akkor azért sem. Szóval főzök és furcsa, de szívesen csinálom. Van időm, harmónia is megvan a konyhával. Vannak érdekes dolgok, mondjuk hogy nincs konzervnyitónk és kisbárddal nyitom ki a dolgokat Vannak érdekességek, na. Egész hamar lefeküdtem csicskálni, de előtte még gondolatmegosztottam.
Szombaton délig dolgoztam, hazajöttem, vártam egy órát, ettem, pihentem, aztán fürdőrucit fel és irány a part. Igazi szombati pihi! Megint úgy éreztem magam mint aki csak nyaral. A busz letett, vettem egy hatalmas felfújható karikát, majd célbavettem az óceánt. Letettem a motyóm, lekaptam a ruhám és már lebegtem is. Elég hülyén hangzik, de a víz a maga nemében egyáltalán nem hívogató vagy csábító. Hideg "koszos" és nem az igazi. Jöttem mentem, elaludtam a homokban. Két vicces dolog is történt. Az egyik az volt, hogy ugyebár elaludtam, majd egyszercsak éreztem hogy valami ráhullott a lábamra és átöleli. No álmomból riadva felkaptam a fejem az egész felsőtestemmel kitekeredve hogy megvizsgáljam mi volt az. Egy papír. Igenám, csak egy dologgal nem számoltam... a kikapcsolt fürdőruhafelsőmmel. Így tehát elkövettem egy büntetendő törvényszegést, két másodpercre monokiniztem egyet. A másik az volt, hogy rohant egy kislány és közölte hogy talált rákot. No igen, hallottam hogy mostanában elszaporodtak errefelé, elég kicsik és csipnek. Erről megfeledkezve pancsikáztam, mikor aztán valami volt a talpam alatt, eszembe jutottak a rákok és szépen diszkrétem rohantam is kifelé. Hát ha most nem a cápa esz meg, akkor a rákok zabálnak fel. Persze erről szó sincs, de én berezeltem, ennyi.
Jaa és a harmadik igencsak funny dolog, ami várható volt; a karikám amit vettem elszabadult, és szlalomozva legurult a vízbe, mert elvitte a szél. Amúgy is eleve kalapban indultam el, ez volt a második alkalom hogy felvettem és pont megint fújt a szél. Pech. Jól lesültem, aztán hazajöttem. Egy szombat ami nem az alvásról szólt, vagyis kicsit igen, de változatosabb helyszínen, a homokban.
A vízben ücsörögve olyanra lettem figyelmes amivel itt még nem találkoztam. Egy pár németül beszélt egymással. Ó te jó ég! Hát itt a világ végén, és még azon is túl, itt Mucsaröcsögén is vannak németek??? Persze csak Urlaub volt, avagy nyaralás, mert erről beszélgettek. Hát ez a pár német szó megérintette a lelkemet. :D
Na volt még angol oktatás is. Csak hogy önigazolást nyerjek, nem csak én nem értem ezeket az amcsikat, és nem csak én nem tudom ezek mit hogy ejtenek egy skót és egy amcsi között zajlott le hogy kell ejteni ezt; Lewes, avagy a hely, ahol voltunk. A megfejtés engem is érdekelt, hiszen mindenki másképp mondja. Hát elvileg valami ilyemi: Löüesz. De ki tudja. Hazaértem hétre, a négy órás strandolásból, aztán tornáztam egy sort, és húztam le a rák és cápamentes medencébe úszni. Megint találkoztam a kislánnyal, kiderült 10 éves. Úsztam, aztán kettőt ugráltam vele. Mindennek az eredménye ugyebár a kezemtől megváló bőrdarab volt, plusz egy csobbanás után orrvérzés vetett véget a mókának. Lezuhanyoztam, mostam és hamar lepihentem. Kiszívott a nap. Tehát a szombat igencsak jól telt, a végén lévő megrázkódtatásoktól eltekintve. Reggel még egy nyúl is elszaladgált megint előttem, ezúttal békésen, még fotózni is tudtam.
Ma meló, reggeli baromi nagy fáradtság. Utálom a kávét, de egy karamellás jeges latte-t mégiscsak lehúztam. Nem olyan rossz. Ha elég gejl, elnyomja a kávé ízét de mégis hatásos. Délben leléptem és csak lazultam ma itthon. Le akartam menni vagy a partra vagy medencézni, de egy kicsit leégtem, így maradtam mag szobafogságon, de holnap elnézek valamerre. Ha nem mondtam volna, akkor most mondom, valószínűleg már szerda este elhúzunk Adrival AtlanticCitybe és ott töltjük a csütörtököt is ahol találkozunk ismét Vivivel és a látogatóba jött húgával plusz még barátnő kategóriában lévő társasággal. Jahaj de várom. Holnap megint hétfői szabadnap, amit ugye imádok, kedden csak délre megyek, de cserébe délután van güri. Szerda húzós, de utána irány a keleti part Vegasa!
Most pedig Gute Nacht és good night! A fánkos lány kipurcant!
Szia Vivi! Most akkor boldog vagy???????
VálaszTörlés