Back in time - hétköznapok a múltban

Kelés háromnegyed négykor, "frissen és üdén". Farmer, fehér, galléros póló, tornacipő  kezdődhetett a nap, kezdődhetett a munka. Egész télen hallgattam az emberektől hogy milyen jó dolgom volt nekem Amerikában, csak a bulik, csak az utazás, szórakozás, strandolás stb. Igazából eljutottam már odáig hogy nem kampányolok az igazamért és nem próbálok senkit meggyőzni hogy; haver, kemény munka áll ám emögött és attól hogy nem csekkoltam be minden reggel négykor ötkor facebookon, hogy kezdődik a munka, attól még valóban dolgoztam. Higgyen mindenki amit csak akar, nem törődöm már annyira vele. Aki csak annyit akar látni hogy az életem partytime, az lássa ezt. Aki közel áll hozzám és tényleg fontos a véleményük ők úgyis tudják hogy s mint vannak a dolgok.

Szóval holt kómásan cammogtam reggel munkába, azt sem tudtam mennyi idő alatt fogok beérni. Kicsit el is tévedtem mert korom sötét volt még. Mondták hogy van egy rövidebb út, de nem találtam, szóval késtem végül 10 percet. Az volt a nagyobbik gond, hogy a drága főnök elfelejtett szólni a nyitós embernek, hogy jövök betanulni hogy kell nyitni a boltot, szóval totál fölöslegesen mentem be ilyen korán, mert már minden kész volt. Végülis nekikezdtem az aznapi feladatomnak. Azért lettem behívva hogy takarítsam ki a konyhát. Ugyanis átalakultunk egy kicsit, hozzá lett építve a hátsó részhez egy új terem és a régiben ami raktár volt lett összehozva egy konyha. Helyben fogjuk gyártani a fánkokat, amitől olyan boldog vagyok hogy majd kiugrok a bőrömből  Persze csak viccelek, egyáltalán nem örülök neki. Tuti én leszek az egyik a szerencsések közül aki majd gyárthatja a hülye fánkokat és meg kell mondjam akármennyire tűnik jó bulinak, elég alja munka, büdös és dzsuvás. Nagyon monoton dolog. Tavaly akik konyhán voltak OC-ben, mind hülyét kaptak ettől a pozíciótól  Általában az megy konyhára akinek rossza az angolja, szóval tavaly tuti én is ott lettem volna, mekkora kincs a nyelvtudás, istenem!!!

Sikáltam tehát a plafont, falat, hűtöket  eszközöket, pultot... mindent. Öt órán keresztül megállás nélkül. Kezdésnek nem volt semmi! Még reggel megcsináltam a szokásos caramel lattemat, de valahogy nem esik már úgy jól mint tavaly. Nem nagyon ettem semmiből egy-egy munchkinon kívül  ami ilyen kicsi fánkgolyó. Nincs gusztusom az egészhez, hiába nem ettem fél éve. Nem nagyon kívánom ám az édeset. Még szerencse. Meló után bementem az 1$osba és bevásároltam egy csomó mindet a szobába, fürdobe. Vállfát, szennyes tartót  egy kis kaját, miegymást. Hazajöttem, berendezkedtem, kipakoltam rendesen. Isteni érzés volt, hogy nincs több bőröndből öltözés. Mondjuk tavaly egy kerek hónapig éltem a táskámból, de idén ennyi is elég volt. Délután kicsit pihentem, beszélgettem az otthoniakkal, közben Kati is átcuccolt. Eldöntöttük hogy főzünk is egy levest, valami román nemtudommi amit tavaly annyira szerettem. Savanyú borsóleves féle. Elmentünk hát bevásárolni, egy szál trikóban. Pompás volt az idő  fotózgattam a környéket, shoppingoltunk amit kellett, megláttuk hogy van egy mozifilm ami érdekel és eldöntöttül hogy kaja után visszajövünk. Mire hazaértünk fújt a szél és hűvösebb lett, főzni végül nem főztünk  mert Katinak programja lett, csak humuszoztunk tortillával. Kati elment, én pedig nekiálltam körmöt lakkozni, aminek az lett a végeredménye, hogy elaludtam miközben szárítottam a lakkot, ruhástul félig ülve. Annyira, hogy hajnalban keltem, pár órám volt már csak ébredésig, de azért átöltöztem és betakaróztam.

 házikóm

 utcám

Szombaton hatra mentem, esett az eső legnagyobb örömömre. Újra elöl voltam, kasszáztam, szendvicseztem, kávét készítettem  csak a szokásos. A főhelyem megint az én szeretett drive thru-mban volt, avagy az autós kiszolgálóablakban. Én szeretem az a pozíciót  Azt nagyon nem szeretem mikor kevesen vagyunk és fel kell magunkat találni, keresni valamit amit csinálni lehet. Nem tudom, én valahogy sokkal jobban élvezem ha beáll a sor, telik az idő  pörögnek a dolgok és konkrétan van mit csinálni. Amikor lassan keservesen mennek a percek... na az szívás  Igazából a hozzáállásom a régi. :D Volt egy no aki akkora hajcsomóval akarta odaadni a pénzt hogy hirtelen fogtam és eldobtam a pénzt ahogy megláttam a köteg hajat rajta. A no kicsit bosszús volt, mert nem fogta fel hogy mi történt, előrébb állt és felvette a pénzt, fizetett majd távozott. Én tettem a hülyét bocsánatért esedeztem, mert ugye itt így szokás... Janethékkel megint jókat nevettem, ami idén tilos, de kit érdekel, illetve néhány törzsvendéggel nagyon örülünk egymásnak. Pl a JackNickolson hasonmással. Meló után haza, megfőztük a levest, ettünk egy jót és szépen be is aludtam megint. Kicsit sok egyszerre ez az átállás és hajnalok hajnalán melózás. Este Katival még dumcsiztam kicsit aztán folytattam az alvást. 

Vasárnap megint ötre mentem, siettem mert igen nehezen keltem fel. Elég sokan voltak, de szerencsére legalább úgy ment az idő  Meló után megkértem Anthonyt hogy vigyen el a Walmartba, mert kéne néhány nehezebb dolog, így volt oly kedves hogy bevállalta. Leszámoltam a kasszám, a fonök örült hogy tudom a dolgom és mindent rendben is talált. Vártam míg Anthony végez majd először az 1$osba vettem egy csomó Arizona teát, utána pedig nagybevásároltam a Walmartban. Mosószer, sampon, stb... :D Hazahozódtam, kipakoltam, Katival rövid diskurzus, majd o ment dolgozni, én pedig zuhanyozni és utána megint bealudtam, úgy ahogy voltam, vizes hajjal félig ülve ismét. Beszéltem az otthoniakkal, majd este meginvitáltak minket az alagsorban lévő dohányzóhelyiségbe, egy kicsi dumcsira a tulajék. Szupi volt, csak marha büdös. Lent is van nekik még két kutya, de azok ilyen kisebb nem tudom mik. Az egyik szegénykém vak és félszemű, de a másik egészséges. A csevegés után feljöttünk, még egy kicsit elvoltunk aztán pihi. 

teraszka 

 gardrób

ágyikóm

Hétfőn szabadnapom volt, és ki is használtam. Dél-egy körül keltem, avagy végigaludtam a szokásos munkaidőmet  Mennyei volt! Elmentem Katival a Superfreshbe, vettem kajánakvalót, Kati ment melózni én meg hazafelé. Pár óra relax, aztán nekiálltam főzni  Mézes-mustáros csirkét, tavaly csináltam utoljára, még itt kint. Jó sok időbe telt, mert nagyon lassan melegszik be a tűzhely  már nagyon kajás voltam. Közben Bailey asszisztált, nézett rám gyászosan, de nem kapott a kajából. Tiszta romantikus program volt, Én a Kutya és a Konyha... Tényleg jó hangulatom volt. Este Katival megint diskuráltunk, aztán nekiestem befejezni a blogírást  ami hajnal 4-ig húzódott, de túl akartam lenni rajta mielőtt elfelejtem a dolgokat. Szerencsére 11-re kellett mennem, szóval volt még idő aludni. Tiszta össze vissza alszom!

Bailey

Ma pedig felkeltem negyed 11-kor... fáradtan, mert ultra szarul aludtam. Kattogott valami a fűtésnél  világos is volt aztán, meg minden bajom volt, nem tudom miért. Jött egy sms hogy a mai program lefújva, nem kellek melóba mert hideg van és kint kellett volna kertészkednem... Hahaha

Szóval igy történt hogy ma is szabadnapom van, lustulok mint állat, nem is tervezek sehová menni, mert az ido péntek óta pocsék lett, 10 fok, szép néha eső. Szóval ennyit erről  Hát ezek most nem voltak annyira izgalmas napok, csak a szokásos szürkék ismét. Nincs még sem jó idő  sem igazán program amit lehetne csinálni még ilyenkor, de majd beindul. Elérkeztem a jelenbe, ahogy tudok írok  remélem lesz is valami érdekes, mert nincs kedvem csak arról írni hogy mikor és mennyit dolgozom, mivel akármilyen meglepő  tényleg dolgozom! :D

Csövelés New Yorkban és a "hazatérés"

Na ott voltam az én imádott 1-es terminálomban, úgy hiányzott, haha! Tudtam a járást, mosdó, aztán leültem, mindenemet feltöltöttem, mert tudtam hogy a városban nem lesz ilyen egyszerű  Közben neteztem, helyzet-jelentettem, fotókat töltögettem. Elvoltam ott néhány órát míg minden megvolt, aztán rutinosan mentem Manhettenbe.

AirTrain-re fel, keringés a metróhoz, metróra fel, blicceltem, és érkezés a TimesSquare melletti buszpályaudvarra, ahol már igazán otthonos a terep. A metrón megfigyeltem, újra magamba szívtam kicsit Amerikát, asszimilálódtam. Érdekes dolog, vagyis inkább érzés, hogy az ember megérkezik egy ilyen helyre és nem csodálkozik már rá a dolgokra. Persze NewYork és maga Amerika még mindig szenvedélyem, de már nincs az a gyermeki lelkesedésem. Nem éreztem magam turistának, tulajdonképpen ez a legjobb magyarázat. Leszálltam a Port Authority-n, elmasíroztam a csomagmegőrzőbe  és a nagyobbikat leadtam. Beletömtem mindent a kicsiből is, aztán siettem a TimeqSquare-re, mert skype-randit beszéltem meg anyuval onnan! Végigsétáltam a kedvenc utcám kedvenc részén, annyira színes  annyira pezsgő  Csilliárd ember jött nekem, hömpölygött a tömeg hétfő délután. Megláttam a TS-t és máris mosoly ült a pofimra! Bementem hát a mekibe, kértem kaját és nekiláttam dumcsizni. Jöttem mentem, mutogattam, fotóztam, valamennyit ebből sikerült érzékeltetni otthonra is. Végül elbúcsúztunk mert nagyon idegesítő volt mindent hatszázszor elmondani és visszakérdezni. Ezután körbejártam néhány boltot, végül pedig betértem az AT&T-be mert eldöntöttem hogy veszek egy sim-kártyát, ugyanis még a reptéren kiderült hogy az enyém, a tavalyi már nem él. Viszont elég fontos lett volna néhány telefont elintéznem. Baromi sokára kerültem sorra, de volt eredménye. Immáron NewYork-i telefonszámom van, ugyanis minden szám körzetszámmal kezdődik és az enyém Manhattan-i. Cool, mi? :D

Sétára indultam hát. Elmentem a RockefellerCenterhez, onnan lesétáltam a 5th avenuve-n, átmentem a MetLife Buildingen, egyenesen a GrandCentral-ba, mert azt kerestem, meg kellett nézzem mert még nem láttam. Nekem ez a hely tulajdonképpen egy mese miatt, a Madagaszkár első részéből a GrandCentralos jelenet miatt volt olyan érdekes. Nagyon élethűen ábrázolták a filmben, és most, igy élőben tényleg ugyanolyan volt. Külön meglepi volt hogy pont most idén 100 éves a GrandCentral, szóval tök vicces pont az évfordulóján látni először  Ott elücsörögtem egy jó darabig, kezdtem fáradni. Vettem egy colat, ami nem túl jó választás, de muszáj volt kicsit felpezsdülni. Ekkor még nem igazán tudtam az este menetét.

RockefellerCenter

Visszafelé vettem az irányt, de másik útvonalon. Elsétáltam az EmpireStateBuilding-ig amit az orrom előtt zártak pont be, de annyira úgysem akartam volna pont most bemenni. Elmentem a PublikLibrary mellett, visszamásztam a Broadway-n, a HeraldSquare-en megpihentem kicsit, mivel fotózgattam, mert szembejött néhány tulipán, nárcisz meg egy virágzó fa és olyan kontrasztot adott a városnak, a betondzsungelnek, felhőkarcolóknak és igazából még a sötétségnek is, hogy kaptam az alkalmon és megpróbáltam egy hangulatos képet kihozni belőle  egyetlen baj volt, az aksim persze merülőben úgyhogy ki be kapcsolgattam és annyi idom sem volt hogy igazán beállítsam a képet, így lett ami lett. A HeraldSquare-en ácsorogva eszembe jutott hogy a csajokkal itt találkoztunk Vivivel szeptemberben, mikor a szülinapját ünnepeltük, kicsit elfogott a nosztalgia és mindenki úgy hiányzott! Katicára és Vivire nem sok esélyem lesz idén viszontlátni NewYorkban, de Edinát szerencsére még igen. Sajnálom hogy a jó társaságom már nincs itt mikor én itt vagyok, dehát új év, új dolgok... 

GrandCentralStation

GrandCentral & ChryslerBuliding

Visszasétáltam a buszpályaudvarra és közben azon röhögtem hogy megint olyan ez a bőröndhúzkodás mint legelső napomon tavaly, mikor vasárnap reggel hatkor én voltam az egyetlen ember NewYork utcáin és visszhangzott ahogy vonszoltam magam után a kitört kerekű bőröndöm. Most is visszhangzott és már kezdett ürülni minden utca. Van ennek is egyfajta bája, mikor NewYork hirtelen "csak a tiéd" lesz. Elfogynak a vérszomjas turisták, senki nem vág oldalba és nem rohan senki sehová. 

A pályaudvaron rájöttem hogy tavaly jó hülye voltam, mert zárva van ugyan éjszaka 1-5-ig az épület, de akinek van buszjegye azt beengedik a váróba. Én meg annó mit összeszenvedtem... ahh. Mindegy holtig tanul az ember! Leengedtek hát, "Beágyaztam" magamnak megint az imádott fémpadon, ébresztőt állítottam és csicsikáltam pár órát. Nem volt éppen kényelmes, és elég hűvös is volt azon a részem mert közel voltak az ajtók, de kibírtam  tudtam aludni. Gondoltam amennyire fáradt vagyok alszok az utolsó pillanatig, de felkeltem hat körül és úgy döntöttem sétálok még egy kört a TS-en mert nagyon szeretem ezt az időszakot  sok a taxi, furcsa még az ég és jó fotótéma. De ott voltam megint a virágok és egyszerűen szerelmes lettem ebbe a látványba. Tulipánok a világ főterén  Egy csepp tavasz a modern rohanó világba! Elmentem, vettem elemet, nem bírtam ki! Egy darabig elművészkedtem, majd visszamentem, felvettem a nagy bőröndöm, becsekkoltam azt, majd sorban álltam.

almost summer in the city

ChryslerBuilding a kedvenc épületem NewYorkban

Irány Dover!

Kényelmesen elfoglaltam a helyem a buszon, laptopot beizzítottam  konnektor  wifi és végigneteztem azt a négy és fél órát amíg úton voltunk. Frankón nézelődni is elfelejtettem. Tavaly mikor először mentem ezen az útvonalon, rá voltam tapadva az üvegre és csak bámultam Manhattant meg amúgy is mindent, a kocsikat, utakat, hidakat. Most meg egyszer egyszer felpislantottam, csináltam néhány fotót. Változnak az idők. Ugyanúgy szerelmes vagyok ebbe a látványba, csak már nem újdonság. Komolyan mondom, ha valami, akkor ez a buszút már kicsit hosszú volt. Igazából rájöttem hogy azért mert nagyon fáradt voltam és nem pihenéssel ütöttem el az időt, hanem cseteléssel. Ami jól esett, csak megint úton voltam több napja és rám fért volna bármennyi alvás. 

Megálltunk egy kis pihenőre Wilmingtonban. Ott ahol Vivivel először találkoztunk, de Vivit ott sem találtam, ahogy a HeraldSquare-en sem volt ott... Eszembe jutottak az élményeink azon a forró júliusi hétvégén, ennek is már jó ideje. Pont megpillantottam hogy Vivi is online van és ráírtam hogy éppen hol járok. Különös volt az időzítés.

Wilmington

Persze késéssel érkeztünk meg Doverbe, a kis lepukkant buszmegállóba, ahonnan ősszel hazafelé indultam. Egy óra múlt, az idő jó volt, vártam Beáékat. Rárepültem az italautomatára mert azt hittem már vattát köpök. Begurult a felújított veterán verda, amivel ősszel is száguldoztunk. A két taxis pasi el is kezdte tippelgetni hányas évjárat, teljesen levette őket a lábukról a verda. Én meg büszkén mosolyogtam és mondtam nekik hogy megjött a fuvarom. Le voltak nyűgözve, gratuláltak hozzá. :D

Üdvözöltem Beát és immáron férjét Dougot. És a verdát is. Csomag a platóra, bepattantunk előre és suhantunk is kajálni, mert mind éhen akartunk halni. Elmentünk egy étterembe, rendeltünk egy kis kajcsit én személy szerint egy menő hamburgert sültkrumplival, csak hogy igazán amerikaiasan kezdjem az "hazatérésem". Dumálgattunk, kicsit belerázódtam az angolba újra. Tulajdonképpen nem felejtettem sokat. Kaja után haza mentünk hozzájuk, vettem egy zuhanyt és végre valahára beszélgettünk egy jót Beával! Nagyon ránk fért azthiszem. Doug addig csinosítgatta a kocsit, mert hétvégén autós motoros találkozóra készültek vele. 

Bea & Doug

Időközben kiderült hogy gubanc van a lakással ahová elvileg mennék lakni, így kicsit felment már a pumpám. Kezdődött az ügyintézés, telefonálgatás, sms-ezés. Az eredmény az lett hogy OceanCity-ben kell töltsem az éjszakát, a magyaroknál, aztán másnap megnézhetem a lakást hogy megfelel e. Hadd ne mondjam szárnyaltam a boldogságtól, hogy ennyi utazás után még mindig nem érek haza, egy olyan helyre ahol végre fixen ott vagyok. Janeth jött értem este hét körül, nagyon örültem neki, el sem hittem hogy újra láthatom! Az egyetlen "amerikai" akit igazán megkedveltem itt tavaly, de ugye ő is tulajdonképpen mexicoi, csak már Texasban született. A pasijával jött értem, áttettük a csomagjaimat, elbúcsúztam Beáéktól és elindultunk. Janeth nem tudta hogy el kell vigyen OC-be pedig a főnököm azt mondta tudja. Útközben megálltunk pár helyen, először még Doverben a Starbuckban ahol én még sosem ettem ittam, pedig megfordultam már párban. Idén majd végre kipróbálom. Röhögtünk egy csomót, nagyon jó volt velük lenni, angolul hülyülni. Olyan jókat tudunk egymáson nevetni.

Lewes-ban is megálltunk, ott kitettünk Janeth pasiját, ment tovább busszal, előtte pedig fagyiztak egyet, én nem nagyon mertem a fogam miatt. Jó volt már itt lenni a környéken, látni mindent hogy még a régi. Ketten folytattuk az utat tovább OceanCitybe, át DeweyBeachen ahol tavaly oly sokat partiztam, kukucskáltam a Northbeach felé, alig várom hogy megnyisson és keddenként bulizhassunk az 1$-os rumcola akció keretében.

Átmentünk a hídon  ami gyönyörűen ki volt világítva a kék fényekkel. Már majdnem ott voltunk, de megkértem Janethet hogy álljunk meg a 7eleven-ben, mert éhen akartam addigra megint halni. Vettem valami szendvicseket meg az én imádott Arizona teámat. Rögtön kettőt! Jég hideg ahhh! Szépen megköszöntem a fuvart és elköszöntem.

A magyar csipetcsapat fullos kis lakásában élvezhettem a vendégszeretetet, azt hittem az agyam eldobom olyan fasza  az a hely. Este mondjuk csak belülről csodálhattam meg, de éppen elég volt az is. Tavaly nekünk volt nagyon szerencsénk a lakással, idén pedig nekik. Határozottan. Elbeszélgettünk egy jót, mindenki otthon volt, megvolt a tárlatvezetés is. Jó volt viszontlátni az arcokat, főleg hogy ez nem most azonnalra volt tervezve alapvetően. Jót pihentem a kanapén egy hálózsák melegében, tényleg ultra mélyen aludtam.

Reggel korán keltem, a látvány lenyűgöző volt! Az öböl terült el előttem, kimentem hát a teraszra és élvezkedtem a látványban. Mondjuk a hurrikán alatt biztos nem élveztem volna ezt a közelséget az öbölhöz, de igy kifejezetten csodaszép volt! Kicsit végül még visszafeküdtünk, aztán lementünk a szomszédos Dunkinba reggeliért. Vettem egy szendvicset amit sosem eszek, nem tudom mi lelt. Éhes voltam, talán ennyi. Kata tett-vett, én ügyintéztem, fuvart, lakást mindent. Utána főzöcsézett, halacskát csinált zöldséggel, baromi jólesett. Fotóztunk is, szóval tulajdonképpen jól indult a nap. Jó idő is volt, azt beszéltük meg lemegyünk a Downtownba. Nos ebből semmi sem lett, mert volt egy kis kavarás a fuvarom körül és persze az idő és szar lett. Este hatra végül sikerült elindulni, jött értem a főnököm és Kati akivel tavaly is együtt laktam. Átsuhantunk Rehobothra, ismét a hídon  és Dewey-n át ezúttal nappal. Végre láttam az óceánomat!!! Megnéztük a megbeszélt lakást, ami nem volt rossz, sőt kimondottan jó, csak volt benn a házban egy hatalmas labrador. Én nem akartam kutyával lakni! Kedves és békés kutyus volt, de azért na! Nemár!  Ezután leraktuk a csomagjaimat egy exmunkatársnál, majd elmentünk kajálni az imádott Chipotle-ba. Benyomtam egy jó kis burritot, hát hadd ne mondjam hogy Isteni volt! Ezután átmeneti szállásként átcuccoltam az itteni magyarékhoz és el is hívtak iszogatni. Hát, a szombati szétcsúszás után nekem sem volt kedvem inni, de elmentem velük, eldumálgattunk, szólt az élőzene és csirkeszárny akció, mert szerda volt. A BethanyBlues-ba mentünk ami tavaly a szomszédunkban volt. Hiányzik az a kis lakás igazából, annyira rohadtul tökéletes volt, közel is, meg medence, meg szupi volt az egész. Hmm... Szar ügy... Hazatérés utén ismét egy jót aludtam, négy nap alatt a negyedik helyen, negyedik városban, országban, megyében... Már kicsit sok volt. Reggel finom reggelit készítettek nekem, aztán bevittek a jó öreg Dunkinba. Mit sem változott, illetve mégis. De erről később. Üdvözöltem az arcokat, aztán kezdésnek elkértem Shana kocsiját és elmentem lakást nézni. Két órán át jártam közvetítőről közvetítőre és 0 azaz nulla ajánlatot kaptam. Végül bánatosan lementem Lewes-ban a beachre és sétálgattam egyet. Nem annyira vidáman, de az óceánnak nagyon tudtam örülni. Éppen akkor futott ki a komp is, üres volt az egész part. Imádom ezt a helyet és azért jó volt újra látni. Mindenben az volt a furcsa hogy egyáltalán nem furcsa. Semmi sem volt az a fajta látvány hogy jééé tényleg, Komolyan mondom mikor Magyarországra tértem vissza sokkal szokatlanabbak voltak a dolgok. Mint pl a pénz. Komolyan mondom észrevettem hogy sokkal könnyebben adok vissza dollárból mint forintból ami azért érdekes mert itt ugye nem kerek végződések vannak, hanem van a 25 centes és azért igy egész más az egész, de nekem sokkal könnyebben megy. Most egyáltalán nem érzékelem a távolságot. Tényleg nem. Tavaly nagyon olyan volt mintha minimum a Holdon lennék. De már olyan könnyen jövök megyek kontinensek között hogy már meg sem kottyan a váltás. Ebben a pillanatban nem állítom hogy jövőre is itt szeretnék lenni, vannak egyéb terveim is, de erre az évre még van dolgom Amerikával. :) De most kicsit elkanyarodtam...

vezettem...

AriZona.Love

A parton sétálás után elmentem a Walmartba, vettem egy munkás nadrágot. Visszavittem a kocsit, aztán Shana visszadobott a befogadó magyarjaimhoz... akik nem voltak otthon. Kulcsot nem adtak mert úgy volt megbeszélve hogy otthon lesznek, de nem szóltak időben hogy helló, dolgunk akadt. Kettő órát ültem a fűben, s amikor unalmamban ledőltem a bőrdzsekimben, kijött a bankból a pasas, hogy jól vagyok-e, mert csak úgy kidőltem. Mondom köszike, minden oké, csak várok valakit. Biztos? Biztos. Nagyon ciki volt, már el is ment a kedvem a fekvéstől pedig fájt a derekam. Átültem a fűnek egy másik részére a két szatyrommal és vártam. Annyira feltoltam az agyamat, hogy már ötödik napja voltam immáron kiszolgáltatott, úgyhogy eldöntöttem hogy kutya ide vagy kutya oda, én még aznap este be akarok költözni a lakásba. Intézkedtem is, mindent lezsíroztam  Este hatkor hazaértek a megvendégelőim, gyorsat skypoltam haza aztán át is költöztettem magam. Komolyan mondom tulajdonképpen a hangulat szállodai volt, minden csillogott villogott éppen takarítottak. Mindent adtak, takaró, párna, ágyneműhuzat  klotyópapir stb. És egy albérletről beszélünk. Nagyon kedvesek voltak. A kutya Bailey nem sok vizet zavar tulajdonképpen, szóval lelkibékémre nyerve végre, megszabadulva mindenféle kiszolgáltatottságtól, baromi jót aludtam. Egy dolognak nem annyira örültem, hogy reggel 4:30-ra kellett menjek dolgozni másnap... Hát üdv újra itt Delawareben, Rehobothon a Dunkin csapatában! ;)