Ocean City & délutánok a beachen

Kedden szabadnapom volt. A hétvége után rám is fért. Sajnos elég rosszul aludtam és hamar fel is keltem. Nem voltam a toppon. Hülye idő is volt, persze hogy esett az eső és fújt a szél, mikor én annyira elterveztem megint egy kis oceánparti heverészést. Arról volt szó hogy este megyünk bulizni, de olyan szokásos módon megint minden a fejére állt. Először is kiderült hogy másnap hét helyett ötre kell mennem reggel, mert az egyik öreglánynak haldoklik az anyukája és ezért egész héten nem is jött dolgozni és szerdán nekem kellett helyettesítenem. Aztán közölték itthon hogy valami variálás van a szobákkal és valószínűleg eddig tartott a jó világom  egyedül egy szobában és át kell költözzek a másikba Kati mellé. Egyelőre ez nem valósult meg, de kedden nagyon felhúztam magam. Fene tudja miért, valahogy összességében olyan hülye hangulatom volt. Rájöttem hogy kicsinált ugye a hétvége is, meg nagyon sok volt ez az ebbe a kis városkába szorított időm. Most már járnak a buszok és minden happy, de eddig elég nehéz volt bármit is csinálni és én utálom ezt a fajta kiszolgáltatottságot... 

Adri átjött kicsit longboardozni, én megint fotózgattam, azthiszem elég jó képek lettek. A tulajék elhívtak valami magyar srác szülinapjára aki itt lakik Rehobothon, de először nemet mondtam mert úgy volt hogy van programom. De ugye nem úgy jöttek össze a dolgok mint ahogy azt szerettem volna, így végül velük tartottam Katival egyetemben. Rengetegen voltak, legtöbben románok, néhány bolgár és ez a Koxi nevű romániai magyar srác aki az ünnepelt volt. Őszintén szólva eléggé semmilyen nem volt az egész számunkra, a kutya nem foglalkozott velünk csak az a néhány ember akikkel lakunk, meg eleve ismertük. A magyar srác pedig egyenesen tett ránk magasról, túl elfoglalt volt. Ettünk egy kis grillen sütött husit salival, iszogattunk és ennyi. Volt egy csaj, marhára felidegesített mert kérdezte hogy mikor jöttünk, meddig maradunk, mit csinálunk stb. Megválaszoltuk, aztán kérdezte hogy akarunk maradni télre is és utána. Mondtuk hogy nem. Ezen pedig ő teljesen kiakadt hogy mi az hogy haza akarunk menni, deháthogy Amerika mennyire pöpec és mennyivel jobb mint otthon és stb. Mondtam neki hogy bocsesz, de én szeretek otthon is lenni, szeretem az országomat, barátaimat, ott az egész családom, miért akarjak annyira kézzel lábbal itt maradni. Körülbelül jelezte hogy nem vagyok normális aztán nem is foglalkoztunk többet egymással. Hát lehet hogy moldovaiakkal ez a helyzet, de én azért ennyire nem vagyok elégedetlen, na... Nem maradtunk sokáig ezen a szuper BBQ-n, hálistennek, mert ugyebár nem sok időm volt ismét alukálni.

Szerdán ötre mentem, elkéstem pár percet. Már reggel rengetegen voltak én pedig nem voltam túlságosan formámban. Az egyik csaj Kaiti pedig elvágta az ujját és ezáltal én átkerültem a szendvicsezős pulthoz ahol én még sosem voltam igazából délelőtt. Mármint mindenkinek megvan a maga helye általában, az enyém az ablak és máshová nem is szoktam kerülni. Nagy a bolt reggelente nagy a forgalom, mindenki be van osztva mi a dolga. Csodák csodájára egészem élveztem, nem volt rengeteg rendelés sem és utol tudtam magam érni. Az egyetlen baj az volt hogy pont aznap pont nálam elromlott a kijelző és igy még nehezebb volt mindent kézben tartani, de összehoztam. Amennyire fáradt voltam pont annyira pörögtem is tulajdonképpen. Délben lemerült nálam az elem, de csak kihúztam valahogy kettőig. Rendeltünk kaját is, megint burritoztam. Esküszöm egyike volt azoknak a napoknak amikor marha jól éreztem magam a Dunkinban. Szóltam előre hogy szeretnék időben eljönni hogy elérjem a buszt ami ment le Lewesba a partra, mert megbeszéltük Adrival hogy lent találkozunk. Hívtam gyorsan Katit is, átöltöztem aztán huppantam is a buszra, Kati már rajta is volt. Bementünk a DairyQueen-be ami egy nagyon menő fagyizó, de eléggé csalódást okoztak. Kati kért egy hamburgert, mert az is van nekik én pedig egy pohár kólát. Kerek tíz percükbe telt mire odaadták azt az egyetlen árva pohár üdítőt... Amíg Kati evett, Adri is feljött a partról, fagyizott egyet, aztán lementünk együtt, fotózgattam, napozgattunk, pihentünk hülyültünk. Az egyetlen hatalmas problémám az a rengeteg undorító rák volt, ami a parton hevert és a vízben is jelen voltak keményen. Éppenhogy a lábam beletettem, pedig frankón fürödtem volna egyet, de lemondtam róla. Akkora fekete rákok voltak mint a fejem plusz még a karjuk ami szintén hosszú volt. Imádom a vizeket, de ez nekem visszataszító volt. Sőt még ilyen kis kagylók is csüngtek rajtuk.

Adri hazatekert, mi kicsivel később buszoztunk visszafelé. Bementünk a Marshallsba, ami nagy csalódás idén, mér nem árulják azt a cipőmárkát amit tavaly annyira megszerettem és amúgy is nagyon gagyi cuccok vannak, ami meg jó, csillagos árakon van. Durva. Bementünk a Superfreshbe, vettünk egy tál salátát, aztán szépen hazajöttünk. Itthon pont keri sütögetést tartottak a többiek, mi is bedobtuk a közösbe a csöves kukoricánkat, ők pedig megkínáltak finom husikákkal és tzatzikivel. Utána ettem még egy kis tiramisut, amit otthon nem szeretek, de itt, ez valami baromi finom volt. Kicsit beszélgettünk, aztán mentünk aludni Katival.

Csütörtökön reggel meló, unalom a köbön, nem volt túl izgalmas nap, hamar végeztem, elküldtek megint kajáért. Elszáguldoztam legalább kicsit megint kocsival, leszállítottam a kajákat aztán hazamentem gyalog. Akartam kicsit pihenni ami nagyon nagyon nem jött össze. Végül útra keltem, mert Adrival megint megbeszéltük hogy lemegyünk a partra hogy lefotózzam őt ahogy próbálkozik a skimboardján. Először próbálta ki, de elég hamar belejövögetett. Tehát  először is, elindultam lefelé, kérdezem a buszsofőrt megáll e az xy megállónál. Teljesen helyesen kérdeztem meg, de nem értette mit akarok. Mondom mindegy. Megyünk, megyünk, látom ott áll már Adri, a pasas meg továbbhajtott a megállón. Ugrok oda, mondom neki itt volt egy megálló, miért nem állt meg. Közölte hogy sajnálja nem látta hogy áll ott valaki, aztán megállt ott ahol volt, hirtelen. Kicsit értetlen volt ám a bácsi. Ha nem vagyok a buszon és Adi mondjuk egyedül áll ott, frankón otthagyja. :D

Leszálltunk, elsétáltunk a homokban, letettük a cuccokat és neki is ugrottunk hogy művészkedjünk. Én totál ki voltam borulva a sok undorító rák miatt, még több volt mint előző nap, sőt ilyen áttetsző mócsingok is voltak a homokban, hát a sikítógörcs volt rajtam hogy én ide nem akarok lemenni. De végül megtettem és Adri örült. Olyan jól esett volna egyet fürdeni de esküszöm hogy előbb ugranék egy hordó moslékba minthogy bemenjek a vízbe a csomó óriási ollós közé főleg hogy nem is látom őket mert lent vannak az alján. Félek, na! :D

Kipróbáltam a boardot én is, de a bokám nem szerette ezt sem, ahogy sok-sok minden mást sem, úgyhogy ne kockáztattam. Heverésztünk is egy kicsit, aztán haza indultunk mert én még össze kellett készüljek OceanCityre. Csodák csodájára még fuvarom is akadt, mikor az ember nem keres, talál, mert amúgy busszal mentem volna eredetileg. Helyette BMW-vel mentem, mert az egyik srác jött át Lauráért, az egyik új leányzóért aki tavaly OC-ben dolgozott nem a Dunkinban és megkérdezték hogy átvigyenek-e. Mondom naná ha már van lehetőség! Hétre puccba is vágtam magam aztán röppentünk át OC-be. Csodagyönyörű naplementét sikerünk fotóznom aztán mentem föl a csajokhoz. Dumálgattunk, lementünk boltba, bulizni terveztünk menni, de valahogy egyáltalán nem jött össze, mindenki abszolut hulla volt. Helyette szépen ágyba vonultunk és csicsikáztunk.

Délelőtt keltem, nagynehezen. Úgy fájta a fejem mint a franc, be is vettem egy gyógyszert, amit már csak tényleg akkor szoktam ha nagyon muszáj. Lementünk Diával a Dunkinba, vettünk egy-egy ice lattet, amit egyáltalán nem kívántam, de jót tett szerencsére. Lebuszoztunk a downtownig, lemásztunk a partra és nekiestem fotózni. Felmentünk a mólóra is, ami ráadásul fizetős mert elvileg horgászoknak van. Kérdezte is a csaj hogy horgászni jöttünk? Egymásra néztünk Diával, gondoltuk naná, mikro-botokat hoztunk mert szerintem egy horgászbotot csak észre lehet venni ha van az embernél... Kisétáltunk, fújt a szél, szinte fáztunk, pedig meleg volt nagyon. Ezután végigsétáltunk a boardwalkon, visszabuszoztunk majdnem hozzájuk, ettünk egy sajtszószos sültkrumplit, utána egy ilyen önkiszolgálós fagyizóba mentünk és mennyeit majszoltunk. Hazamentünk hozzájuk, addigra Kata is jött, kiültünk a medencéjükhöz és élveztük az élet szépségét. Késésben voltunk végül mikor kivittek a buszhoz, éppenhogy elértem. Hazazötyögtem.

Most jelenleg itt ülök az ágyikómban, le van égve a vállam mint a homár, kenem mindenféle napozás utáni izével. Három napja van kemény 30 fok én pedig minden nap a napon lógtam. Vééégre itt van a nyár és remélem itt is marad már! Rájöttem ismét hogy imádom a nyarat, bárcsak mindig az volna...! Remélem idén sikerül valami szint is nyernem magamra, mert tavaly nemigen jött össze. Sajnos most nincs medencénk nyugágyacskákkal mint tavaly, de legalább van kert. Ha minden igaz jövő héten megyünk SixFlags-be ami egy csúcsszuper vidámpark, holnap kiderül. Nagyon váárom!

Tudom hogy a blogom már nem a régi, kicsit negatívabb vagyok mint tavaly illetve kevésbé írok már olyan izgalmasabb hangnemben. Az a baj hogy elég kevés időm jut már rá és mivel elég fáradt vagyok már ilyenkor, sietek vele és valahogy elmarad belőle az a lelkesedés ami még tavaly benne volt. Szeretnék most is olyan lendületes lenni, de tulajdonképpen sok újat erről az életről nem tudok mondani, ugyanott vagyok, ugyanazt csinálom nagyjából. Ha valami különlegesebb van a nap alatt, arról majd úgyis zengedezek ódákat, de ezek egyelőre nem túl kirívó dolgok amik történtek. Persze nem jelenti azt hogy én ne élvezném őket, nagyon is tudom értékelni, csak sokszor nektek átadni nem tudom már. Elnézést is kérek ezért, remélem a képek kicsit kárpótolnak mindezért. Csók mindenkinek!

Egy újabb Memorial Day weekend

Szombat reggel elmorzsoltam egy könnycseppet már közvetlen ébredés után hogy hajaj, mi vár rám a következő napokban. Nagyon be voltam feszülve. Reggel hétkor munkába álltam és mindenre fel voltam készülve. Meglepő módon egyáltalán nem volt olyan iszonyatos tömeg mint amit vártunk, de azért így sem esett jól a tudat hogy duplázós napjaim vannak. Egykor végeztem az első körrel, hazaszaladtam Shana kocsijával, aztán hoztam kaját a Chipotleból. Háromra mentünk is vissza Katival és megkezdtünk a második műszakot. Továbbra is utálom az esti műszakot, ez nem változott. Tízkor végeztem, megvártam Katit is, addig elszaladtam a Superfreshbe. Szépen hazasétáltunk 11 után, ahogy tudtunk mentünk is alukálni. Tizennégy óra meló bőven elég volt az év egyik legforgalmasabbnak tartott hétvégéjén. Másnap ráadásul mehettem reggel hatra és megint ugyan ez az este tízig tartó kör volt. 

Vasárnap tehát korán kezdtem, zombi is voltam már kapásból. Egykor úgy indultam haza mint akin átment a gyorsvonat. Shana rám is nézett, kérdezte hogy kell-e a kocsi. Mondtam hogy nagyon kedves lenne tőle. Hazarobogtam, ettem gyorsan, aztán lefeküdtem egy órára. Ha nem tehettem volna meg esküszöm kiborultam volna. Aztán háromra megint gurultunk is vissza Katival. Hát a vasárnap este még hálátlanabb volt mint az előző. Türelmetlenül vártam már a tíz órát. Hatalmas szerencsém volt hogy a főnök is bent maradt estig, igy haza tudott hozni a csodás 15 órás dunkinozásom után. Minden vágyam az volt hogy elszívhassak egy szivart és lezuhanyozzak. Így is tettem, beálltam a zuhany alá egy örökkévalóságig, aztán pedig kiültem a teraszra egy húsz perces szivar erejéig. Lekapcsoltam a villanyt is kint, szólt halkan a telefonomról a zene és bámultam a csillagokat. Kellett ez a kis kikapcsolás. Érdekes hogy nem dohányzom, szinte megfulladok egy cigitől ha néhanapján kezembe akad egy, de ha olykor olykor szivarozok egyet, az baromira hangulatos tud lenni számomra. Heti egyszer ha előfordul, ilyen izésített szivarkákat szoktam választani. Hozzáteszem ez is egy olyan dolog, ami csak itt szokásom, otthon egyet sem szívtam. A nagy lazulás után bementem, elmosogattam azt a pár dolgot és le is feküdtem aludni. Már éjfél volt. 

Hétfőn, magán a Memorial Day tényleges napján szintén hatra mentem és elképesztő módon többen voltak mint a hétvégi napokon, amire mondjuk én számítottam is valahol, mert ilyenkor indul mindenki hazafelé. Rengeteg idegen arc volt és rengeteg volt a bunkó. Személyes megfigyelésem hogy a NewJersey államból érkezők extrán bunkók tudnak lenni. Ezt igazolja hogy egy-egy parasztabban viselkedő vendégnek megnézem a rendszámtábláját és általában NewJersey áll rajta. Éppen megosztottam eme házi statisztikámat a többiekkel mikor másnap jött egy vendég a driveba, kért vagy 7 szendvicset és egy csomó minden mást és megkértük hogy álljanak félre, vegyék át odabent a kajákat és legyenek szívesek legközelebb nem ekkora rendelést leadni a driveba mert az a gyorskiszolgálásra van kitalálva. Már hőbörgött az ürge. Bejött végül a cuccokért mondta a magáét hogy miért tart ez eddig és amúgy is miért ne kérhetne ennyi mindent a driveban. Pár perc múlva visszajött és képes volt kicseréltetni néhány szendvicset hogy ez nem is az amit kért. És itt jött a csodamondat; Nálunk NEW JERSEYben nincs bacon a csirkés wrap-ben. Na itt én már mindent értettem is. Mondtuk neki hogy nézze meg alaposan a képet a táblán mert azon bizony ott fityeg a két darab bacon, szóval ne próbálja már meg megmagyarázni hogy mi rontottuk el... 

Délután négyig voltam, Adri is, kiültünk a Dunkin teraszára mert konkrétan annyira fáradtak voltunk hogy haza sem bírtunk indulni. Beszélgettünk egykét órát, rövid időre a főnök is csatlakozott. Átmentünk a Superfreshbe, vettünk egy kis kajálnivalót aztán ki-ki ment hazafelé. Én még először a Dunkinba és csak utána. Már jó késő volt. 

Igazából ennyi volt a három napom. Nagyon elfáradtam és csak annyit éreztem hogy jövök megyek a Dunkinba. Olyan volt mintha sohasem lenne vége. Nem nagyon tudok és akarok erről többet irni, szóval úgy döntöttem külön bejegyzésbe teszem a hetem jobbik részét. Ágyő helyi idióták első hétvégéje! :D

Beindult az élet

Eseménydús hét áll mögöttem, olyannyira, hogy blogot írni sem jutott volna előbb idom. Mondtam én hogy ettől a héttől indul az élet, itt az én világvégi városomban. Így is történt. Megint összedobok egy kis heti összefoglalót!

Még múlt csütörtök este történt az eset, Adrival és Katival úgy döntöttünk, lazulunk egy kicsit itthon nálunk. Mire Adri ideért, rájöttünk hogy kell egy kis üdítő és szivar, és elsétáltunk az automatákig, ugyanis itt minden sarkon van a főúton egy kólagép... Miután ezt letudtuk, elhatároztuk hogy elmegyünk a Dunkinhoz és megvicceljük a kedves kollégákat, ugyanis Adri mondta hogy ott van az üzlet előtt egy magárahagyott bevásárlókocsi. Adri szépen beleült, Kati tolta, én pedig kameráztam. Beálltunk a drive-thruba, leadtuk a rendelést, avagy én beszéltem, mert a többiek röhögtek, hogy frankón bekapcsolt a rendszer egy bevásárlókocsitól. Továbbgurultunk az ablakhoz, ahol savanyú pofák fogadtak. Az egyiknek abszolut nem volt vicces, o túl komolyan veszi a munkáját és sarkon is fordult és a legnagyobb gondja az volt hogy ne rontsuk el a drive-időt, ami annyit tesz hogy van egy ilyen időmérő rendszer, ami azt átlagosítja hogy egy kocsi kiszolgálása mennyi időt vett igénybe. És ugyebár ennek minél kevesebbnek kell lennie.

De az időmérő nem számolt minket mert túl kicsik voltunk... Chris pedig persze viccesnek találta, de nem igazán akarta mutatni Sali előtt  Salátának, avagy Salinak hívjuk az imént említett kolleginát aki baromi komolyan veszi a munkáját  Ez a becenév a neve alapján készült, de azt most hagyjuk. :D Utána hazasétáltunk  elszivarozgattunk, majd hajnalban Adri hazatekert, mi meg kicsit később csicsikáltunk.

Pénteken megintcsak egy csodás szabadnapom volt. Az idő remek volt, aludtam sokáig. Rendeltem kinai kaját, aztán rendrakós, takarítós délutánt tartottam, mostam, porszívóztam mindent kirámoltam a gardróbomból és vissza. Isteni dolog a gardrób, sokkal jobban szeretem mint a szekrényeket. Közben nekiültem beszélgetni Ágival, a lakótársammal akivel egyébként nem sokat kommunikáltam. Ezúttal viszont jól elvoltunk. Este rámtört az energia és mehetnékem támadt, így elsétáltam a Dunkinhoz, Kati elé. Kicsit neteztem, ücsörögtem, aztán átmentünk a superfreshbe, bevásároltunk, hazajöttünk és hajnalig dumáltunk a teraszon.

egészséges étel, egészségtelen időpontban

A szombat egy igen hálátlan nap volt. Hétkor kezdtem, húzós nap volt, délben végeztem az elso muszakkal. Elkértük még előző nap a kocsit Shanatól hogy elmehessünk a bankba. Olyan tizenegy környékén Anthony odajön hozzám és megkérdezi hogy mikor végzek. Mondom délben, de jönnöm kell vissza háromra. Kiderült hogy kaját akar kérni. Janeth rögtön mondta is neki hogy adja nekem oda a kocsiját, azzal tudok hozni. Erre Anthony rögtön rávágta hogy dehát az o kocsija nem automata az én nem tudom vezetni. Janeth-tel egymásra néztünk, vágtunk egy pofát, majd jeleztük neki hogy ugyebár európai leány vagyok, ki a kuplungot jól ismeri. De mondtam neki hogy nem kell, Shana már odaadta az övet  csak mondja mi kell és hozzuk. A fene tudja mi lelte a gyereket, aki egyébként még nagyon fuvarozni sem szeret minket, de belenyomta a slusszkulcsot a kezembe és közölte hogy menjek az övével  Mondom még egyszer hogy erre tényleg nincs szükség, de csak erőszakoskodott  Huhh mondom, dejó dolgom van, el vagyok látva kocsikkal, konkrétan verseny van már miatta hogy melyiket vigyem. Wow.

Mondtam mindenkinek hogy írják össze a kajákat mielőtt delet üt az óra, mert én bizony megyek, mert dolgom van és sietnék! Mindenki írta mint a kisangyal egyedül egy valaki nem repesett, a főnök  Nem tudom mi lelte de nagyon ellenséges volt, pedig máskor egyenesen o az aki hoz akárkinek kaját... Persze Tizenkettő nullanullakor beállt a sor és nem szabadultam ki. Hét perc után feladtam és mondtam hogy megyek. Ezután hátravonultam átöltöztem és, egy kisebb vitába bonyolódtam a távozásom kapcsán a főnökkel  Hát, dolgom volt, na és még jöhettem is vissza először a kaja miatt aztán melózni háromtól. Beültem a terepjáróba, mert nem akármilyen kocsit nyertem ám meg magamnak aznapra. Egy bazinagy Ford terepjárót! A méret nem volt idegen, nekünk is van otthon, de ritkán vezetem mert ugye van sajátom, minek rohangáljak a benzinzabálóval. Igenám, de ez, attól még hogy kézi sebességváltója és kuplungja van, nem úgy működött mint ahogy én azt megszoktam. Kicsit szenvedtem míg sikerült egyáltalán elindítani  Aztán rá kellett érezni a fékre is, mert nagyon hirtelen fogott. Nem beszélve róla hogy az ülése nem állitható, én pedig elég picuri vagyok és marhára a levegőben lógó lábakkal vezettem végig. És teszem hozzá, a meghibásodott bokámnak ez a kuplungnyomogatós mozdulat volt pont az, amit egyszerűen nem bír még. Hát fájt is rendesen! Ebből a szempontból jobb lett volna az automata, de frankón jó volt kicsit váltogatni amúgy! Akkora forgalom volt a mint a fene, a BurgerKingben is elidőztünk emiatt egy darabig míg vártunk a kajára, aztán átmentünk a Panera-ba ami ilyen kenyeres  szendvicses, leveses hely. Ott is várhattunk. Leadtuk a kaját, aztán mentünk végre a saját dolgunkra. Először is a bankba. Hihetetlen gyorsan végeztünk és mentünk is le a beach felé mert el akartam menni a postára. Már útközben mondta Kati hogy nem biztos hogy lesz parkolóhelyünk. Végiggurultunk a az egész parkolós mindenségen, egy hely sem volt persze, de a postának van saját limitált idejű parkolója, be is helyezkedtem oda, majd tűztem be a postára. Egy órája zárva volt... Nagyon örültem. Pont az a hétvége volt ráadásul amikor minden extra akciós volt lenn a parton lévő üzletekben, mert ez az utolsó hétvége a szezon előtt és ilyenkor ezt szokták csinálni. De időn nem nagyon volt, mert ugye lejárt a parkolás, szóval végigrohantunk az üzletsoron és ránéztünk az óceánra és visszasiettünk. Elhatároztuk hogy eszünk a Chipotleban, de az az ötletem támadt hogy már csak dacból is, vigyük el a kaját, és menjünk le a másik beachre Lewesba. Villámsebességgel megvettük a hamit, és már lent is voltunk a parton és óceánra néző kilátással rendelkező padon ülve ebédeltünk. Ez egy kicsit le is nyugtatott. Az eleve szarnak ígérkező esti műszak miatt és a vitám miatt a főnökkel nem voltam jó hangulatban... Ráadásul ugye sosem volt szokás hogy esti műszakban legyek és pont ezen a szombaton az voltam. Ami azért szomorú, mert át akartam menni OceanCitybe egy koncertre. A tavaly Northbeachen játszó bandával tavaly összehaverkodtam ugyebár, de ok ősszel feloszlottak. Az egyik srác pedig új bandában van és havi egyszer játszanak OC-ben. Persze múlt hónapban sem jutottam el, mert nem volt fuvar, most pedig idom nem volt. Kicsit ezen is felhúztam magam.

Leráztuk magunkról a homokot aztán hazadobtam Katit, majd mentem is vissza dolgozni. Tulajdonképpen egészen elviselhetően bírtam. De este tízkor hazasétálni már nem volt nagy kedvem. Akkor végeztem, hosszú nap volt.

chipotle - kedvenc mexicoi kajáldám!

őt vezettem

Vasárnap ismét egy csodás hosszú műszak, aztán fogalmam sincs mit csináltam, de itthon voltam.

Hétfőn fölkeltem megint korán, majd később, majd nekiültem skypeolni. Katival megdumáltuk hogy ha jó lesz az idő, akkor lemegyünk Rehobothra a partra. Mivel eléggé úgy tűnt hogy jó az idő, így is tettünk, nekiöltöztünk és kisétáltunk a buszig. Idén először buszoztam itt a mi kis gagyi buszocskáinkkal. Leszálltunk a Dunkinnál, bementünk köszönni, aztán mentünk tovább kajálni. A subwayre esett a választás, bevallom még mindig melegséggel tölti el kicsi szívemet a hely, mert mindig eszembe jutnak a subwayos időim odahaza. A sok barát amit a helynek köszönhetek és a vicces emlékek. Na szóval megvettük a kis szendvicseket, amik sokkal rosszabb ízűek mint otthon, leballagtunk a homokba, lecsüccsentünk és elfogyasztottuk a szendvicsünket. Közben körbevettek az erőszakos sirályok, jöttek a kajára. Sosem szerettem a sirályokat, tényleg sosem. Fotóztunk egy kicsit aztán kitaláltunk hogy elmegyünk egy ilyen játék-terembe, ami inkább gyerekeknek van, családosoknak, de mi így is jól elszórakoztunk  Természetesen híres vagyok a nagy szerencsémről, szóval minden amihez én nyúltam, elnyelte a pénzem, vagy nem működött... Végül két kulcstartóra váltottam be a jegyeimet, amik rettenet gagyik, de legalább aranyosak. 

Mindezután  visszagyalogoltunk a Dunkinhoz, ahol Dina, egy volt munkatársunk felesége felvett minket, mert hivatalosak voltunk elfogyasztani pár sörikét náluk. Bementünk a liquor store-ba, hogy vegyünk ugye alapanyagot, beálltunk a sorba, nem volt nálam csak a magyar személyim és a hülye kasszás csaj közölte hogy nem fogadja el, és távozzak az üzletből. Namármost, egyrészt a gyengék kedvéért rajta van minden angolul is, másrészt csak meg kellett volna fordítsa és megláthatta volna a születési dátumomat, harmadjára pedig egyenesen utálom ezt a rendszert, hogy ő a hülye, de engem raknak ki egy üzletből. Még a biztonsági őr is rátett egy lapáttal, mert két szót mertem még szólni Dinahoz hogy mi a helyzet, de a pasas már rám is förmedt hogy ott az ajtó, várakozzak kint. Jajj, tudom, ne lázadjak, én vagyok a bevándorló és ezek az ő törvényeik, de komolyan fel tudnak húzni ezzel hogy mindenhová vinnem kell az útlevelem.

cuki manó, Iphone-nal!

Ezután hazamentünk hozzájuk, éppen akkor érkezett meg Nestor is a kisfiukkal. Az a kissrác eszméletlen édes, két éves, nagyon cuki kisegér hangon beszél, de teljesen érthetően és a fejecskéje olyan mint egy kis manó, de szerintem tündéri. Kaptam a kezembe egy sört, Dina nekiállt főzni, mi addig elszórakoztattuk Caiden-t a kismanót. Elbeszélgettünk, majd vacsoráztunk, mind együtt, a sörök fogytak, jól elvoltunk. Én azt az egyet sem ittam meg teljesen, mert továbbra sem szeretem a sört. Már jó késő volt mikor Nestor hazadobott minket. Iszonyat meleg volt, átvettem a kis nyári ruhámat és kiültünk a teraszra még dumcsizni. Kati közölte hogy Chris meló után csatlakozik. Hát ismételten jól elszórakoztunk, megint sétáltunk egyet, Chris ezúttal hazament, mi pedig csicsikálni. Éljenek a szabadnapok!

Kedden aludtam sokáig, aztán vééégre befestettem a hajam, már nagyon ideje volt. Mikor végeztem elsétáltam a Marshallsba, ott találkoztam Adrival, vettem egy rövidnadrágot és egy kistáskát, némi kaját a superfreshbe, elköszöntem Adritól aztán átsétáltam a Sony boltba. Random, öt perc alatt, megvettem álmaim fényképezőgépét és elégedetten kisétáltam. Nézegettem egy ideje már az e-bay-en d e a mivel tavaly a laptopommal is volt egy kis szenvedés, inkább megvettem szemtől szemben, mert ha valami van csak visszarohanok vele, van rá garancia is meg minden és drágább sem volt mint a neten. Na ezért is szeretem Amerikát. Rohadt olcsó műszaki cikkek és ha a fizuhoz képest nézzük, egyenesen mennyei áron vannak! Jaj, hát nagyon boldog voltam. Kicsit még nézelődtem, aztán siettem haza nyomkodni az új bébimet! Csináltam egy csomó idióta tesztképet, almáról, az ujjamról, a telefonról, a plafonról, virágokról, merőkanálról, ami épp szembejött itt a konyhában. Kétség kívül dúl a szerelem! A fél műszaki parkomat már lecseréltem itt kint, laptop és camera, most már jöhet az Iphone és az autóvétel, de az csak otthon. 

Aztán megérkezett Kati és Shana, összekaptuk magunkat, kocsiba pattantunk és elrobogtunk a Norhbeachre. Ez volt a nyitóestje az 1$-os éjszakáknak. Azthittem kevesen lesznek, de tévedtem. Tömeg volt és ugyebár egy új banda játszott idén, szegények nekem nagyon nem jöttek be. Country és egyéb uncsi zenéket nyomtak. Mondom jaj de vidéken vagyunk hirtelen amigo! El is jöttünk idő előtt, szokásos kör a Wawa-ba, tuna wrap, tej és egy új dolog a menün, áfonyás muffin. Itthon meghajnaliztunk és rohantam aludni, mert arra már nem sok időm volt.

Szerdán várt rám ismét tiz csodás óra és hiába a két szabadnap, az éjszakai kimenő eldöntötte a napm sorsát. Avagy mégsem. Az hogy fáradt voltam az csak egy dolog. De hogy milyen rosszul lettem az egy másik. Határozottan nem  a másnaposság gyötört, szinte nem is ittam, hanem szerintem a reggeli latte volt rám ilyen rossz hatással. Egy ideig szenvedtem, de pár szelet citrom helyretett. Utána jól voltam, de véget nem érőnek éreztem a napot. Utána hazabaktattam, piszkáltam a camerámat. Adri is átjött, csináltunk pár menő gördeszkás képet, meg kicsit fotózgattam a környéket. Az utcán mászkálgattam mikor megállt mellettem egy kocsi és a kis délamerikai pasas ült benne, aki tavaly a házat mosta még a másik helyen. Szokott járni a Dunkinba is. Kiderült hogy itt lakik az utcában és legnagyobb bánatomra el akarta kérni a számom, amire én egy határozott nemmel feleltem. Azt mondta szívesen látna többet, mire mondtam neki hogy szinte minden nap megtekinthet a Dunkinban, de érje be ezzel, mire közölt hogy gonosz vagyok. Már tavaly is idegesített hogy tudta hol lakom, de most meg kb a szomszédom lett. Remek. Ilyen az élet a Lilaakácközben...

Adri hazament én meg lassan készültem, mert mentünk el este a BethanyBluesba, a tavalyi szomszédságunkban lévő bárba. Ilyen kis magyar összejövetel volt, még olyan résztvevők is voltak, akik csak látogatóba jöttek, egy magyar srác aki manager volt régebben és neki a barátnője. Szerdánként 1$ 10db csirkeszárny, ami itt egy nagyon közkedvelt kaja. Rengeteg különböző szósszal csinálják, van választék bőven. Rendeltem hát egy sört, mellé egy tál mézes mustáros csirkeszárnyat. Őrület  sem a sört sem a csirkeszárnyat nem szeretem, a mézet és a mustárt sem, de úgy látszik én itt kint  tényleg olyan dolgokat csinálok, amiket otthon sosem. Dehát ez erről szól valahol, az ember kipróbál olyan kajákat, piákat, amiket otthon, ebben a formában nem ehet, ihat. Úgyhogy na, vannak rejtett oldalaim. :D Hazavittek minket a srácok, Adrit is, engem is, szóval legalább gyalogolni már nem kellett. Beszélgettem kicsit a lakótársunkkal, aztán le is pihentem.

A csütörtök valahogy baromi kínlódós volt, kevés ember és kevés tennivaló. Rendeltem egy salátát az új kajáldából ami nyílt  Chick fill-A a neve. Nos, sosem ettem még csirkés salátát eperrel, almával, áfonyával, kék sajttal, amit nem tudom most mi a magyar megfelelője és salátával, de egy kis avocados-lime-os ranch szósszal egész jó volt. Adrinak mutattam műszak után pár dolgot a netem, aztán hazaindultam végre. 1$-os, aztán lazulás idehaza. Nemtudom, valahogy nagyon szenvedtem, szerintem már túl fáradt voltam még a pihenéshez is... Elkezdtem írni a blogot, de feladtam. 

Ma jóformán semmit sem csináltam. Ez is volt a terv. Regenerálódni és rákészülni a hétvégért. Aludtam sokáig, utána kitakarítottam a szobámat, mostam, átjött kicsi Adri és ennyi. Holnap és holnapután dupla műszakom lesz ismét, és ha valamit utálok akkor az az esti műszak. Az még hagyján, de ez lesz a MemorialDay weekend, ami annyit tesz, hogy ez a szezonnyitó hétvége, és csilliárd ember lesz mindenhol. Jön a sok fánkzabáló, kávéivó turista. Plusz még filmbemutató is lesz a moziban, ami csak azért pompás mert mellettünk van és műsor után jönnek hozzánk táplálkozni. Ezzel mind nincs is semmi bajom. Szeretem ha sokan vannak, mert legalább jobban repül az idő. Egyedül az a nagy bajom hogy este is kell lennem és az esti műszak egy nagy szívás  Ráadásul cseppet már fáradt leszek estére és kevesen leszünk a sok kedves vendégre, aztán még vár rám este tízkor egy fantasztikus séta haza... Na mindegy, jövő héten bosszúból bulizunk párat, ez már biztos! Ha elsöpör a vihar akkor is! Ugyanis olyan az időjárás most hogy jaj. Tegnap borzalmas meleg volt, most meg elővettem megint a nagykabátot... Miez, mi?

Na de egy száz szónak is egy a vége, legalább végre pörgős hetem volt, az a fajta amitől tavaly is folyton fáradt voltam! Kezdődik a jobbik szakasza az évnek. Tegnap óta járnak végre a buszok is, szóval, jövünk megyünk mint a távirat! De most először drukkoljatok hogy túléljem a hétvégét!