Na gyerekek, megvan! Elképesztő "egyszerűséggel" megkapta a kis csipetcsapat a vízumot és szerencsére nem piszkáltak minket túlságosan. A repjegyet is lefoglaltam, indulhat az újabb kaland!
Bő két hét múlva megint repülőre szállok és meg sem állok NewYorkig, némi túlzással. Megint sikerült hoznom a formám a jegyfoglalásnál, de haladjunk csak szépen sorban...
A hivatalos dolgok úgy indultak, hogy volt egy olyan opció, hogy idén nem kell mennünk vízuminterjúra ugyanis lehet kérvényezni a megújítását ha ugyanarra a vízumtípusra jelentkezel mint előzőleg. Ezen felbuzdulva ahogy megjöttek az engedélyek, nekiestünk online kitölteni a kötelező dolgokat a vízumhoz, aztán mehetett a menet. Én tökéletesen kitöltöttem, míg a többiek jól elszúrták az egészet, mert félreértelmeztek valamit. De szerencsére kezdhették előröl, de baromi sok időt vesz igénybe. Másnap, március 20-án összegyűlt a tavalyi csapat Pesten, Adrit kivéve és odaadtuk a papírokat annak a leánynak közülünk, aki idén intézte a hivatalos dolgokat. Nem mindenki tud és akar jönni idén, aki tavaly is volt, de így is maradtunk heten, plusz majd az a néhány új ember, de nekik más az ügyintézés menete.
A reggelem úgy indult hogy ki akartam nyomtatni amit kellett, de mivel az itthoni nyomtató meghalt, a könyvtárban akartam, ami baromira zárva volt. Nagynehezen egy számítógép boltban segítettek nekem, aztán suhantam be a városba. Találkoztunk a Nyugati pályaudvarnál, beszaladtunk az MKB-ba és befizettük a vízumdíjat, ami idén baromira megdrágult, már 190$! Ezután beültünk a Costa Coffee-ba, elrendeztük a dokumentumokat és jókedvű diskurzust folytattunk így hatan. Megintcsak nem tudtam hol vagyok és mivan, valahogy nem éreztem magam Magyarországon, hiszen ezekkel az emberekkel utoljára kint találkoztam és hozzászoktam ahhoz a környezethez ha velük vagyok. Nem mintha sok magyar lett volna abban a rettentően drága kávézóban, de akkor is. Kicsit hangosak voltunk, és itt ugye azért minimum a személyzet érti minden szavunkat. :D
Végül elbúcsúztunk Évitől, az idei kis csoportvezetőnktől, hadd próbálja meg leadni a papírokat. Mi pedig elmentünk a MixR pizzériába és folytattuk a dumálást, röhögést és pénzköltést. Közben Évi is telefonált, leadhatta a dolgokat, minden egész jól hangzott. Itt Dóra is csatlakozott hozzánk, egy leányzó aki tavaly jött, de idén nem, más melót kapott. Innen továbbálltunk egy cukrászdába, ettünk egy-egy szelet sütit, ott is úgy viselkedtünk mint a kölykök, aztán kiváltam a csapatból, dolgom volt.
Másnap jött a hír hogy elutasították a meghosszabbítást, de kaptunk időpontot hétfő reggel 8-ra interjúra. Én igazából egyáltalán nem lepődtem meg, számítottam erre, de nem akartam negatív lenni a többek előtt, ők úgy reméltek! :D
Vasárnap délután jöttek fel a többiek Pestre, úgy volt megbeszélve hogy Adri nálam alszik. Nálunk a kocsmánkba találkoztunk, megmutogattam neki, nagyon le volt nyűgözve. Bemutattam anyunak is, végre ő is megismerte az én anyukámat, én ugyebár az övet kint Amcsiban ismertem meg, nagyon aranyos volt és jó volt egy anyuka a háznál, noha csak két hétig volt nálunk. Ezután hazajöttünk, megismerhette a kisautómat is, szegény hallgatta eleget hogy mennyire hiányoltam én kint a kis paripámat. :) Itthon jól eldumcsiztunk, aztán pihi. Én izgultam hogy ne legyen szar idő reggelre, nehogy elkéssünk.
Nem késtünk el, tök időben értünk reggel be a Szabadság térre, a nagykövetségre. Parkolóhelyünk is szuper volt, de baromi mód volt hideg. Azt hittük ott fagyunk meg a téren, mert nem úgy van az hogy az ember csak besétál ám az ajtón hogy helló, megjöttem, hanem száz évig ácsorogsz a kerítés előtt, aztán egyenként behívtak minket, minden kütyüt elvettek, telefon, slusszkulcs stb, aztán mehettünk be az épületbe, ez évről évre egyre körülményesebb, komolyan mondom...
Már rutinosan közlekedtem én ott, azért mégis harmadjára csináltam ezt végig. Esküszöm hogy nem is izgultam. A többiek ki voltak mint a bili füle. Mi voltunk az elsők. Évit hívták először, mert ő a csoportvezető, én voltam a negyedik. Itt már egy picit én is izgultam, de csak azért mert angolul kellett dumálni. De ez még csak az ujjlenyomatvevős kör volt. A nő veszi le az enyémet, de a két hüvelykujjam nem volt szimpi a lézeres kütyünek. Egyszercsak a nő azt mondja várjak egy pillanatot és elmegy, Nézem keres valamit, mondom itt a vég, lecsuknak, valamit mutat a rendszer. Aztán hozta a popsitörlő kendőcskét hogy tisztítsam már meg legyek szíves a mancsomat, mert nem lehet tőlem rendesen levenni a nyomatot.
Újabb kört jártunk végig magánál a konzulnál, ami igazából elég érdekes volt. Már Évinek eleve megmondtál hogy a csapat megkapja a vízumot csak egy a baj, nem hoztunk paycheck-et azaz ilyen kis fizetési csekket amin a fizut kaptuk, mert látni szerették volna hogy tavaly fizettünk adót, szóval tulajdonképpen most részlegesen elutasítják mindannyiunknak a vízumot. Minden baromságra fel voltunk készítve de erre nem, és esküszöm hogy nekem eszembe jutott pedig, ugyanis az első vízumomnál is ilyesmi volt a gond. Na mindegy, mondták hogy küldjük el utólag e-mailben, aztán, küldik a vízumot. Ennek tudatában folytatódott a kör, szóval igazából tudtuk hogy megkapjuk, de nem most azonnal. Tőlem ezúttal azt kérdezték hogy tavaly hány hónapot voltam, idén hányat leszek, tetszik-e a Dunkin, amire én egy vállvonós aha igent válaszoltam, mire a nő visszakérdezett hogy most akkor tetszik vagy sem, és mondtam valami csupavigyor dumát hogy jaj, de nagyon tetszik, mert nagyon szórakoztató. Naja... A legizgibb kérdés az volt, hogy szerintem miért jönnek annyian a Dominikai Köztársaságból a Dunkinhoz, amire csak pislogtam, aztán mondtam hogy nem tudom, én nem dolgoztam együtt egyel sem. Erre jött is a kérdés hogy csak magyarokkal dolgozam-e, de ugyebár nem, mert voltak románok, macedónok és ilyesmi. Ez lehetett a beugratós kérdés, csak nem jött be. Aztán a nevemet kezdte el fejtegetni, merthogy egyáltalán nem cseng magyarnak, melyik szülőm a nem magyar? Mondom mindkettő az, nem tudom honnan ered, ez van. Mondta hogy szép a nevem, amire közöltem hogy köszönöm, nekem is tetszik nagyon, mert olyan nemzetközi. Szóval ezzel ment el a nagyobb része a beszélgetésnek, hogy szép a nevem.
Kaptam egy kis olvasmányt a jogaimról, meg egy lapot amin rajta volt hová küldjük az e-mailt. Igazából senkit sem piszkáltak igazán. Kijöttünk, jöttek a telefonálgatások, én még azt sem csináltam, nem hatott meg annyira az egész. Persze örültem, de jobban fogok örülni ha kezemben az útlevél a vízummal. Elvittem a többieket az ő kocsijukhoz a város másik felébe, aztán kettéváltunk. Én ekkorra már agyhalott voltam, nagyon fáradt voltam. Ez volt eddig a leggyorsabb nagykövetséges köröm, csak másfél óra volt. Tavaly két és fél. előtte három. Délután találkoztam egy barátnőmmel, elkísért a bankba, utána jöhetett a repjegyfoglalás. Komolyan mondom, de tényleg nagyon komolyan, ha van a világon valami amit utálok, az a repülőjegy foglalása. Ez egy egyébként viszonylag gyors és egyszerű feladat, de nekem valahogy sosem akar úgy sikerülni ahogy kéne. Első körben megkerestem ugye a legolcsóbb opciót. Itt már eleve hülyét kaptam mert megint jó nagy kört mehetek... Az eddigi legnagyobbat... Budapest Isztambul, Isztambul-NewYork. Utóbbi járaton 11 óra egyhuzamban a felhők felett. Ez kettővel több mint hazafelé Moszkvába. Jó, ezzel még ki is békültem, nem lesz kellemes, de ez van. Elkezdtem lefoglalni, mindent ezerszer leellenőriztem, erre rányomok hogy fizetés, puff kiírja hogy hiba a rendszerben. Itt már kezdte elönteni a szar az agyamat. Jó, akkor kezdjük előről. Nézem közben a jegy megdrágult, nem is kicsit. Cseppet felment a pumpám, de oké, legyen nézek másik járatot, de azzal az eleve 17 órás összesített menetidőt is felülmúlták egy finom 21 órással. De legalább árban stimmelt az előzővel. Újra végigcsináltam a foglalást. Mindent megint átnéztem... megint hiba a rendszerben. Itt volt az a pont, hogy azt mondtam nem bírom tovább, másnapra hagyom a dolgot. Komolyan mondom, lehet hogy apróságnak tűnik, de iszonyat módon le tud engem ez szívni agyilag, és lelkileg, mert nem két forinttal szórakozik a rendszer, és hibázni sem akartam mert nem kicsi a tét.
Barátnőm ekkor már két órája ült türelmesen mellettem és csendben asszisztált. Láthatta hogy nem én vagyok a hülye. Végül olyan ideges voltam hogy már beszélni sem tudtam, így hazament szegény. Ahogy elment, nekiestem még egyszer, utoljára, és lám sikerült. De még itt sem volt az öröm önfeledt, mert nem jött visszaigazoló email. Mondom jó, mindegy, megnézem a bankszámlámon hogy mivan, meg egy ilyen foglalás ellenőrző oldalon hogy látja e a rendszer. Mindkettő helyen stimmelt. Úgyhogy leszarom! Elmentettem jegyet közvetlen a foglaláskor, de felhívom majd még őket hogy hová lett az email. No comment gyerekek, no comment...
Azóta be lett küldve a nagykövetséghez is az amit kértek fizetési bizonylatot, aztán most várom a postát hogy jöjjön a passport, A többiek már 2-án mennek is ki, nekem nem volt ilyen sürgős, én még hivatalos vagyok egy esküvőre 13-án, aztán csak másnap röppenek. Remélem jó idő lesz, mert lesz egy egész délutánom NewYorkban és nincs kedvem fagyoskodni. Nagyon nincs. Sétálok egy jót, körülnézek kicsit ahol még nem voltam, aztán másnap megint buszra pattanok és megyek Doverbe, onnan pedig Rehobothra, ugyanabba a kis házikóba fogunk lakni, ahol tavaly az utolsó két hétben. Nem olyan fullextrás mint a lakásunk volt tavaly nyáron, de megteszi. Azért majd ha már kint vagyunk, nézünk mást is, de kezdésnek mindenképp jó és ha marad ez akkor sem vészes.
Most van itthon mindenféle programom, jól érzem magam. Nem vagyok egyelőre izgatott, sem amiatt hogy menjek már és amiatt sem hogy itt kell hagyni megint mindenkit. Végülis jó öt hónapom volt itthon, itt az ideje megint egy kicsit változtatni a koordinátáimon. Kezdődhet egy újabb kaland, hét hónap, bulikkal, utazással, röhögéssel, óceánnal és elsősorban kemény munkával. Ha hiszitek ha nem. ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése