2012. június 30., szombat

A mexikói szülinapom, átépítés, első szusim, hamuban sült pogácsa buli

Érdekes dolog valahonnan úgy hazatérni, hogy nem bánod. Hiába volt jó, hiába volt különleges. Életemben nem éreztem még azt az érzést egy hazatérés alkalmával, hogy nyugodt vagyok és még örülök is. Teszem hozzá kiemelten, hogy valami JÓ után. Ide így térek haza. És ha most felcsendül a gong a fejekben, hogy persze, mert ez sem az igazi otthonom, azt kell mondjam, dehogynem. Itt élek, lakok, dolgozok. Az hogy haza kell egyszer repülni, nem jelent ebben a pillanatban semmit. Ez nem egy kölcsönvett élet, ez az igazi életem. Én hozom a döntéseket, én teszek lépéseket, nem függök, nem vagyok alárendelve semminek, senkinek. Szóval ki kell hogy mondjam végre, elégedett vagyok. Még magam is meglepődöm, nem hiszem el. Állandóan elégedetlenkedek legbelül, de közben elégedett vagyok. Nincs az az érzésem hogy továbbállnék innen, nincs bennem a "keresnem kell az utam" állandó visszhangzása. Ez az utóbbi néhány napban tisztázódott le bennem. Nagyon sokszor nagyon nehéz ez az egész. Ennek egyetlen oka van, az otthon hagyott emberek hiánya. Per pillanat eszembe nem lenne hazamenni, ha ingyen dobnának meg egy jeggyel és hozzá pár fizetett szabadnappal, akkor sem. Inkább annak örülnék ha engem tudnának meglátogatni az embereim. Hamarosan két hónapja vagyok itt és igen, megfordult a kocka. Jónak találom. Őszintén mondom, nem egy nagy titok, a munka nekem "kevés" ami kreativitást illeti. Én szeretek alkotni, így vagy úgy. Szellemileg, vagy fizikailag. Szeretek gondolkodni, szeretem ha valami változatos és igényel némi intelligenciát vagy ötletességet. A kávékban és fánkokban semmi kihívást nem találok, úgy érzem több vagyok ennél. Több vagyok, de mégis ez jelenleg az egyetlen dolog ami felnyitja a sorompót az egész amerikai élethez. A gyorséttermi karrier sosem volt egy vágyálmom, de be kell lássam, mégis ez adja a legtöbb lehetőséget, rugalmasságot és jelen esetben még fizetést is.
Alkotnék, nem tudom elmondani mennyire alkotnék! Festenék most legszívesebben. Vennék egy vízfestéket néhány ecsetet, papírt és csak festenék a vakvilágba. Nem azért mert különösebb tehetséggel lennék megáldva a festészet terén, de annyira ki tudom magamból adni vele a feszültséget.
Vezetnék. Beülnék a kocsimba és teljesen egyedül mennék. A partra, vagy csak a pusztán át, a naplementében, éjszaka vagy akármikor igazából. Ha van valami ebben a világban ami engem megnyugtat és kikapcsol, az a vezetés. Egy olyan embernek mint én, aki az első percben letette a jogsit/semmiből nem húztak meg, egyszer sem/ és négy éve van saját kocsija és egy konkrét évet a kocsijában élt le, na, az ilyen embernek bizony letörik a szárnyait azzal hogy nincs egy paripája amit megülhetne. A kocsim az én otthonom. Ha ideges voltam, ha szomorú voltam, ha boldog voltam bepattantam és mentem. Ennyi hiányzik Németországi életemből, hogy voltam én és a kocsim és megváltottuk a bajor világot két hónap alatt együtt. Lassan két hónapja nem volt pedál a lábam alatt és szinte terápiás kezelésként hatna rám a gázpedál nyomkodása és a kormány tekergetése. Még nem volt rá lehetőségem. Az autóvásárlást idénre végül elvetettem, helyébe léptek aktuálisan fontosabb dolgok. Egy nyugati parti utazás. Kocsim van otthon, lesz is, megvár. De otthon nincs se LosAngeles, se LasVegas, se SanFrancisco. Igen. Ez vár rám idén. Megígértem magamnak, be is kell tartanom. Nincs mese.
Sokszor van hatalmas hiányérzetem. Az emberek, a vezetés és az alkotás miatt. Néha oly jó lenne ha legalább egyik vagy másik kicsit teljesülhetne. Ha az ember magányos életformát választ, vagy megfutamodik vagy kemény lesz. Nem állítom hogy kemény vagyok, de sokszor megfutamodnék. De érzem hogy változom. Otthonról nem tudtam elképzelni sem hogy mi vár itt, és hogy az Itt, mit vár tőlem. Egyet tudok, jövőre visszajönnék még egy ilyen fél évet lehúzni, Dunkinnal és minden egyéb hasonlóval. Egyetlen egy feltétellel! Veszek egy kocsit. Jövőre tényleg veszek egy kocsit. Akkor kerek lesz ez a kis világ. Remélem minden összejön...!

Tán kicsi sokat adtam most magamból, tán nem. Aki ennyit tud most rólam, koránt sem tud mindent. Sejthet egy képet rólam, egy embert, de ez még semmi. Aki jártasabb az emberismeretben talán többet is lát a sorok között, akár meg is fejtett. De kétlem. Én bonyolultan vagyok egyszer. És ennyi! :)

Csütörtök/06.21./
Csodás munkanapra ébredtem. Az előre beharangozott átalakítós napon, ami azt jelentette hogy pénztárgépcsere történik. Nem nagy ügy??? Háát nálunk az...
Reggel még minden úgy ment, ahogy eddig. Kávék, fánkok, szendvicsek, majd eljött a 11 óra és a tér beszűkült, az összes Sharp elhallgatott, örök nyugovóra tért. A búcsú nem volt könnyes, inkább káoszos. Én ki is vontam magam a kasszázás feladata alól. A kasszázás úgy nézett ki, hogy papír, toll, számológép és folytonos kukucskálás az ártáblára. No nem, köszönöm, inkább gyártom a kávét és csomagolom a fánkokat. Egyre kisebb helyen tudtunk mozogni, egyre kevesebb dolog működött. Már a víz is el lett zárva. A benti rész már nem is működött, csak a drive. Aztán már az sem. Az üzlet bezárt. A munkálatok mentek, kő keményen, és mi csak takarítgattunk meg álltunk mint a tök. Egykor végeztem, haza is mentem. Aztán egy körre visszamentem, mert be kellett vinnem pár papírt, és elküldenem a képeket pendrive-on a csajoknak. Addigra mindenki civilben üldögélt, eszegette a még ottlétem alatt megrendelt pizzát és relaxált. A legnehezebben induló, leglazábban végződő műszak.






Péntek/06.22./
Kezdeném a ténnyel, nem ezen a napon van a szülinapom... :D
Szabadnap, pihenés, netezés után hazaállított Olivia, Jeneth-tel. A mexikói munkatársunkkal. Nagyon csípem a csajt, olyan teljesen egyszerű és normális. Beszélgettünk egy csomót utazásról, nyelvekről, zenéről. Vicces nekem hogy neki Európa egy olyan vágyálom mint nekem Amerika volt. Persze, nekem is van még egy csomó minden amit megnéznék az én kontinensemen, de ugyebár az nem egy olyan nehéz menet mint innen odakerülni.
Janeth elhívott magukkal, kocsikázni, postára meg boltba, naná hogy csatlakoztam. Elintéztük ami el kellett, shoppingoltunk is, felvettük Katit a parton, és elmentünk a közelben lévő mexikói étterembe, ahol én még nem voltam, de már szemeztem vele. La Tortunega. No ki is kértük a kis vacsoránkat. Én valami csirkés, gombás, megnemmondommit kértem. A többiek Fajita-kat. Szerintem mindegyik nagyon finom volt, Oliviaval mi csereberéltünk is, fifty-fifty alapon, így tök jól jártunk. Majd jött a lányok őrült ötlete! Mivel a szülinaposnak járt egy ingyen desszert ezek kitalálták hogy legyek én az áldozati bárány. Tehát születésnapom volt. A pincér előtt finoman megemlített "te vagy a szülinapos, ma te fizetsz" mondat után a pasas a következő kör alkalmával kérdezte is hogy van köztünk szülinapos? Égett a pofám de feltettem a kezem, lesütöttem a szemem, ők meg felkiáltottak hogy igen, ő! Pár perc múlva megjelentek egy sombreróval, a fejemre vágták, elém tettek egy fagyikelyhet és a három fickó spanyolul zendített rá a happy birthday című dalra, és még valami kis kézi hangszerek is voltak náluk. Annyira zavarban voltam hogy el sem tudom mondani, szégyenemben és szégyenlősségemben. Óriási volt ettől függetlenül! A végén az egyik fogta a kanalat és egy kis tejszínhabot nyomott az orromra. Háát... nagyon röhögtem. Le is lett kamerázva ez a menet, szívből örülök neki. Immáron van egy amerikai-maxicói szülinapom is amit ünnepelhetek június 22-én. Sebaj, az ascendensem amúgy is rák. És eleve skorpio vagyok, oly mindegy, majdnem ugyanúgy néz ki :)
A fagyi isteni volt! Minden nap meg tudnám enni! Ezután fizettünk és mentünk, kint az utcán már álltak az emberek asztalra várva. Nagyon durva. Oliviat hazavittük, mi még beugrottunk a Marshallsba ahonnan ismét nem tértem haza üres kézzel... Szörnyű!





Szombat/06.23./
Meló. No kipróbálhattam a működésben lévő vadiúj regisztereket. Prím volt, mert mindig lefagytak, rengetegen voltak, és káosz a köbön. Valahogy csak elvittük a dolgot. Két órát kellett ráhúzzak a műszakomra. Nagyon durván sokan voltak. Élmény volt hazaérni. Meló után vettem grillcsirkét és salátát, ez volt a nap fénypontja. Nagyon jól esett! A nap nagyon unalmas volt ezután, este is semmi esemény.

Vasárnap/06.24./
Meló. Megkérdeztem a főnököt a szabimmal kapcsolatban meg az itt tartózkodásommal kapcsolatban. Csupa jó örömhírrel szolgált. Vígan baktattam haza. Itthon ért egy kisebb fajta vita, ami már miért is ne aznap kéne mikor a kedvem az egekben. Megint eseménytelen délután és este.

Hétfő/06.25./
Ilyet hétfőt itt még nem láttam, őrült sok ember és káosz. A nap úgy telt el, hogy mire az órára néztem vége is volt a műszakomnak. Avagy mégsem. Megint bennmaradtam plusz két órát. A hajam téptem, nagyon fáradt voltam. A gépek megint akadoztak, de végülis működtek. Volt egy pont ahol a sírás majdnem elfogott, de lényegében élve szabadultam. Egy élmény volt! Esős nap volt amúgy is. Itthon csak gubbadtam, zenét hallgattam. Igazából élveztem kicsit az esőt, sötétséget. De estére előbújt a napocska, és a búbánatos idő felszívódott. És a naplemente is pazar volt!




Kedd/06.26./
Munka, mi más? :D
Utána hazajöttem, és megfeledkeztem egy kis apróságról. Így összekaptam magam, buszra pattantam és máris a bankban voltam. Ez különleges alkalom volt. Felváltottam az utolsó kis európai pénzikémet és feltettem a számlámra. Húztam az időt, direkt, hogy el ne költsem, de most feladatom volt. Küldetésem.
Lementem Kati elé a partra, együtt visszajöttünk, elmentem boltba, megint vettem olyan csodasalátát. Olyan mennnnyei!!!!! Hazajöttem, leubbadtam a gép elé, és perceken belül lett egy lefoglalt jegyem LosAngelesbe. Hinnétek??? Én nem hiszem! Mivel a netem hol meghal, hol csiga, nem mertem bevállalni a foglalás hadműveletét, mert vagy Kamcsatkába foglaltam volna végül, vagy háromszor vonta volna le az összeget. Szóval drága philadelphiai Vivim, kinek utitársa leszek én, teljesítette a feladatot, szóval jelentem, Misson Possible!
Fel nem fogom, hogy lapul az e-mailjeim közt egy foglalás, és október közepén Philadelphiából átröppenek LA-be. Magyar díszkíséretben, magyar fogadóbizottsággal. Akad itt mindenhol egy meglapuló bajtárs. Igazából nem vagyok annyira felpörögve mint ahogy elvárt lenne, elvégre is egy "baj" van az egésszel; mikor hazajövök a west coast trip-ről két hetet még lehúzok itt aztán már megyek is haza. Tehát naná hogy várom izgalommal, csak az időpont "szomorkás". Azthiszem egy napra bőven megfelelő örömmennyiségben volt részem.
Este még kiültem Katival az erkélyre, azt hittem ott halok meg a fáradtságtól, de jó volt dumálni.
 Utána nem kellett altatni.

Szerda/06.27./
Egy csodás szabadnap, sok alvással! Felkeltünk nem sokkal később már a medencénél barnítottuk a sejhajt, pancsikáztunk, pár óra múlva éhségtől felindultan ellibbentünk egyet a svédasztalos kínaiba Julijat a főnököt is magukhoz csapva. Megtömtük a tálat, életemben először kipróbáltam a szusit, hozzá mindenféle, tészta, csirke, nemtudommi. És egy kis leveske. Ez volt az első kör. A szusi nem nyűgözött le, pláne a szójaizé.... De köszönöm szépen, legalább kipróbáltam, ez is ilyen felvágós történet; "óóó hát igen, kipróbáltam Amerikában a szusit, de nekem nem jött beee...." :D Hehe
Aztán vettem egy tál gyümölcsöt, dinnyék, barack, mandarin. Már kipukkadtam, de jött a sütis-pudungos kör. Telezabáltuk magunkat, hazahozódtunk, fürdőruha vissza, medencéhez vissza, folytattuk a nem túl eseménydús délutáni sziesztával a napot. Egy fél napot töltöttünk lenn összesen és nem s vágytunk többre. Hirtelen feljöttünk a lakásba, zuhany alá vágtuk magunkat és hipphopp már shopping körúton találtuk magunkat. Kati vett parfümöt én meg egy pulcsit/még hova???/ és egy nadrágot. Mondjuk azt sem tudom még hova... Hőség van all day, all night... Mindennap. Mindegy, nyertes kör volt megint. Hazajöttünk, Kati perceken belül úton is volt valamerre, én pedig nem voltam rest felkapni az új nadrágom, egy pólót kettőt pederni a szempillámon némi feketével, kistáska és nekiindultam az éccakának egyes egyedül. Az igazság az hogy igenis elkapott az esténkénti mehetnék itt. Otthon a kis magyar valóságomban nem volt rám sok dolog jellemző, ami itt érthetetlen okokból előtört belőlem. Ruhácskák, cipőcskék, bulicskák... Hát ez volna az amerikai énem... úgy látszik. Pedig a bulik szerintem a maga módján bénábbak, egykor záróra és sok egyéb ok miatt. De itt laza vagyok, majd szétesek, nem foglalkoztat a környezet és hogy ki mit gondol. Ide jól érezni jöttem magam, hát azt is teszem, ahogy csak tudom. Szóval eltipegtem a buszmegállóba, vártam a buszocskát, átszálltam a másikra majd megérkeztem a beachre, a kihalt mindenségbe... A hely ahová menni terveztem üres volt. Igy be sem mentem. Elindultam tenni egy felfedezőkört, de nem kellett messze menjek, az első saron balra, és már szembe is nézett velem, egy jófej kis helyecske. Élőzene, kocsmahangulat; Üdv otthon. Továbbsétáltam azért, hátha van más is, de bementem. A hely neve FroggenPond. Leültem, kértem egy itókát, hallgattam a gitáros öreget, kicsit falsul nyomta a számokat legalábbis ami az éneklést illette, de az utolsó számon felkaptam a buksit és igyekeztem vele énekelni, ami elég nehéz volt tekintve hogy olyan tempóban adta elő... olyan lassan, ahogy én még nem hallottam. A szám a következő volt; Animals - House of the rising sun. Szóval a papinak a végén kijárt a taps azért, na.
Közben elkezdtem ügyködni a wifire csatlakozáson, ami nem sikerült az alatt a másfél óra alatt míg ott voltam. Sajna a telefonom is meghalt. Remélem átmeneti búbánata volt... Ezután még volt két banda, egy igencsak ronda emberekből álló, csúfrút énekesnő áldott jó hanggal és egy kopasz giliszta gitáros és a többiek sem voltak épp szépek. A zene jó volt, olyan könnyedebb, szerelmesebb, de nem nyálas hanem olyan bluesos.
Utána jött három srác, kis jóképű gimnazisták, nagyon jó kis zenét nyomtak, nagyon jól hangszerelve, viszonylag jó énekhanggal. Szájharmonika, alternatív öltözködés. Jó volt, én azt mondom. A 201-es buszomon oda is vissza is a mikulás hozott. Hosszú ősz szakáll, szemöldök és haj. Csak nem volt elég duci. Szerintem ez a nyári melója, buszt vezet, kicsit fogyózik, elvégre nyár van, aztán ősszel jó sokat zabál, hálaadáskor kifejezetten belehúz, hiszen az az utolsó hajrá december 6-áig. Aztán hatodikán felveszi a jelmezt, letudja a virgács, narancs, csokimikulás-kört, este ledobja elmegy szabira, és kezdődik mindez előröl. Szóval Joulupukki itt dekkol nyáron, a 201-es buszon. Finnország is uncsi lehet egész évben... :D
A másik buszon pedig az egyik jófej bácsi sofőrködött épp, aki van oly kedves, hogy ott tesz le ahol kéred, nála nincsenek megállók... Így nem kellett hajnalban sétálgatnom hazafelé.



 igazi, menő budiban pózolós képek ;)

 egyedül, de nagyon :)

Csütörtök/06.28./
Meló, utána haza. Felfedeztem hogy nincs net már megint, ahogy szerdán sem volt. Maradt a "B" terv, az alvás. Mikor Adri felkeltett fél hatkor épp egy "édes" álomban voltam, valami Dunkinos fagyigyárban és kóstolót tartott a területi vezetőnk vagy hogy is nevezik. Éppen boldogan fagyiztam mikor fel lettem keltve. Meséltem hogy épp mit álmodtam, majd Adri megjegyezte, legközelebb dobj egy sms-t hogy merre jársz álmodban és nem keltelek fel. Én ezen nagyon jót nevettem. Mennyire jó lenne! :D Az álom úgy indult hogy találtam egy kápolnát a buszmegállóban ahonnan a főnököm jött elő, egyszer csak bank lett, mert jegyre akartam címletet váltani, majd a bankból fagyigyár lett... No igen, bankba sokat járok, tény, nem csodálom, a fagyigyár azért jötte elő mert aznap kóstoltam meg az új fagyinkat a dunkinban sós karamellás fagyi. Annyira mennyei! Nem a fagyis sós, hanem a karamella nem édes. Hülyén hangzik így, tudom... de finom, na! De hogy a kápolna mér ficcent be a képbe...? Tény sokszor imádkozom, a szó nem teljesen igaz értelmében. Mindig kérlelem a havert odafenn, nevezzük Istennek, hogy segítsen egy kicsit belerázódni dolgokba és elérni dolgokat. Azt mondhatom jóban vagyunk. Szó-szó, jól alakul amit szeretnék. Ez most egy fura dologba való betekintés engedése volt részemről, de ciki vagy sértő vagy akármi, én legalább hiszek. Hiszek magamban. Ezek a kis közjátékok pedig a lelki nyugalmamat szolgálják. Szóval nem tudom továbbra sem a kápolna mit jelent, de álmodtam vele.
Hmm... most meg is néztem. Az álomfejtés szerint a következőt jelenti: "Templomot látni: minél nagyobb, díszesebb: annál nagyobb önbizalomhiány; kis templom, kápolna: megalkuvás, szolgalelkűség. Templomba bemenni: egyenesség, vállalása saját ügyeidnek. Templomban ismerőssel találkozni: komoly szándék. Templomban prédikációt hallani: keresed a helyes megoldást. Ismeretlen templomban bolyongani, ahol oda nem való tárgyak, bútorok vannak: könnyen barátkozó természet. Templomban oda nem illő dolgot csinálni: szenvedélyes szerelem. Kis templomban, kápolnában társaságban, emberek között lenni: meleg családi érzelmek, egy kis sértődékenységgel vegyítve."
Ez nem az egész, van még több opció, de ezek kicsit az álmomnak megfelelőek. Na találjam mi akkor mivan; kis kápolnába, ahol oda nem illő dolgok voltak, társasággal mentem, ahol egy ismerősbe botlottam... Szóval? :D Na mindegy.
Este volt egy kis vita a csajok között a légkondi ügyében. Van aki megfagy, van aki megsül, mindezt ugyanolyan időben... Hát annyit mondok, kánikula van a javából.
Tíz után mentem Katihoz a Dunkinhoz, beszélgettünk a teraszon, majd elmentünk vásárolni egy kis elemózsiát. Hazajöttünk, erkély, előcsaptuk az újabb adag szusit, és vicc avagy sem, de ez, a csomagolt verzió viszonylag ízlett, szója nélkül. Én saliztam, és fagyiztam. Az álmomnak köszönhetően kénytelen voltam venni Snikers fagyit. Karamella és mogyik. Nyamiiiii! Megettem a fél dobozzal, majd kipukkadtam. Aztán mentünk pihizni.
Folyt köv ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...