Az utóbbi egy hét alatt annyi minden történt hogy mikor írtam a felsorolást, mit ne hagyjak ki, rájöttem hogy tényleg lesz téma bőven, holott elég halott hétnek éreztem. Elnézést a késedelemért, nem a lustaság volt a probléma, hanem az internet szűnt meg létezni a környezetemben, képeket azthiszem utólag teszek majd fel, nagyon jók vannak ehhez a bejegyzéshez. Csapjunk is a LOVAK közé.
A csütörtökről/05.30./ még annyit, hogy este nyolckor Gergő elkezdett csomagolni és hipp-hopp ki is költözött. Az éjszakát már itt sem töltötte. Totális csajlakás lett a lakásból immáron, megkezdődik a kollégiumi hangulat. Sosem laktam ezelőtt amúgy idegenekkel, úgy gondolom jól bírom. Talán jobb mint a német "magányom". Bár egy saját szoba, ahol egyedül lakok príma dolog, de állandóan magamban lenni, senkihez egy szót sem szólni tudni elég agyzsibbasztó. Annyi erővel lehetnék papucsállatka is. Jó ez így, szerintem ennyi a lényeg.
Illetve még a csütörtökhöz kötődik egy dolog, álltam a driveban, mikoris begurult egy tűzpiros Mustang! Egy idősebb, nem éppen sármos fickó vezette. Nem bírtam magammal és közöltem a pasassal, hogy imádom a kocsiját, ez az én kis kedvencem. Emberünk kicsit zavarba jött, irult-pirult, megköszönte és kicsit hitetlenkedett. Valóban ez a kedvencem? Ó, ha tudnád apukám, hogy még mennyire. Itt volt az a pont mikoris megfogadtam, hogy ha törik, ha szakad, de be kell tegyem valahogy, akár pofátlanul is a kis popsimat egy ilyen csodagyönyörű jószágba, lehetőleg minél hamarabb. Akkor még nem is sejtettem, hogy ez mennyire hamar fog sikerült. "Csapjunk a lovak közé", csapó egy, vége.
Nemzeti fánk nap
A pénteki/06.01./ napban az volt a különleges, hogy ingyen osztogattuk a fánkokat. Ugyanis minden üdítő, kávé, shake és minden iható mellé, járt egy fánk ingyen. Volt aki nem volt erre vevő, szinte rá kellett beszélni, vigye, egye. Mindenki diétázott, mindenki szenvedett valamit. Striguláztuk az ingyen adott alanyokat. Vicces volt, igazán. Ingyen osztogatni valami olyasmit amivel nap mint nap viccelnek, hogy nem jár-e egy ingyen. Na, aznap teljesült a vágyuk. Meg-meghökkentek, nem értették mire véljék, aztán kapták a felvilágosítást, nemzeti fánk nap van, örüljenek! Örültek is. Megkértek hogy húzzak rá egy órát, miért is ne? A bajom csak annyi volt hogy baromira éhes voltam, de túléltem. Délben végeztem, leamortizálva, éhesen baktattam hazafelé, át a minimezőn /teszem hozzá, reggel ugyanitt találkoztam egy nyúllal/ és már a távolból láttam egy csillogó ezüst Mustangot. Egy pocakos hapsi polírozgatta kendőcskével. Na, itt elöntött az önbizalom, a boldogság és egy kis adrenalin. Kezeledtem, majd szépen bájosan ráköszöntem az úrra. Visszaköszönt és fogalmam sincs hogy mik voltak az első mondatváltások, de már csak arra emlékszem, hogy ámuldoztam, mondogattam hogy a kedvencem és a pasi nyitotta is az ajtót, mondta hogy pattanjak be, tekintsem meg a nagyon formás belső teret, a műszerfalat, elmondott pár adatot, mondogatta hogy vadi új a járgány, most érkezett, sosem volt még tulajdonosa és én tekinthetem meg először, én szállhatok be először/mint külső személy/. Elmondta hogy ez egy nagyon gyors autó - nem mintha nem lettem volna tisztában vele - és hogy a gazdag apucik szokták ezt venni a gyermekeiknek a sweet sixteenre, avagy a 16. születésnapjukra. Addig én üldögéltem az anyósülésen, bámultam körbe. Kiszálltam, majd invitált a vezetőüléshez, mondta hogy csapjam elő, ha van nálam fényképezőgép, ő csinál rólam képet, üljek csak be! És már nyitotta az ajtót, indította a járgányt, lehúzta az ablakot, csapatta a klímát. Én meg a lestrapált tekintetemet feltöltöttem boldog vigyorral, pózoltam a bácsinak az én pacimban. Mennyei volt, de mennyire! Csináltam pár képet még kívülről, bemutatkoztam, Francis-nek, ugyebár nem tudhatja ki lehet potenciális vásárló, soha nem lehet tudni... Mikor a Focusomat vettem 18 évesen, szakadó esőben, ázottan, csapzottan tértünk be az iskolatáskánkkal a Ford szalonba... na onnan például ki is néztek, aztán leesett Kakas Antal álla/így hívták az üzletkötőt/ mikor elécsaptam elé pár nap múlva a foglalót. Az előítélet nem egy jó dolog.
Mustang-ügyileg meg azt mondom, lehet most nagyot mosolyogni rajtam, meg a tervemen, de megfogadtam már évekkel ezelőtt, hogy egyszer bizony büszke Mustang tulajdonos leszek. A tények a következők; Amerikában vagyok, itt rengeteg rohangál belőlük, ebből adódóan rengeteg használt is létezik belőlük a piacon. Sosem állítottam hogy vadi újat fogok venni, a lényeg a külalak, erről már írtam. 2005 utáni dizájn bármikor jöhet. Itt egy új Mustang átszámítva olyan 5.5 millió Ft, tehát eleve sokkal olcsóbb mint egy otthon vásárolt, új. Ebből adódóan egy használtan lehet igencsak reális ára, így kis számításokat végezve, vagy interneten tájékozódva rá lehet jönni, Amerikában Mustangot venni nem egy nagy szám. Elérhető, reális álom. Drága autó, fenntartásilag, az viszont tény. Ez olyan mint a főiskola, bekerülni könnyű, bennmaradni nehéz. Nem akarnék életen át tartani egy ilyen jószágot, de nyugtathassam meg a lelkem, Vivi, megcsináltad! No, és tekintve hogy itt vagyok, idáig is eljutottam, Amerikában élek és dolgozok, holott ez sem egyszerű akció, szóval ha ez összejött, a Mustang részletkérdés. Idén nem tervezek venni. Idén utazásra szánom a pénzikémet. Összel vár rám California, azon belül SanFrancisco, LosAngeles, mellette pedig Vegas és a GrandCanyon. Úgyhogy most nem érek rá lovakra költeni.
"Csapjunk a lovak közé", csapó kettő, vége.
Ezután jött a feketeleves. Először is közvetlen a kocsis öröm után azthittem elhagytam a lakáskulcsom, de csak be volt csúszva a pénztárcámba... Volt nagy rémület... Hazaérve fogadott két remek felismerés, nincs víz, elzárták és a net amit eddig használtunk, megszűnt. Mivel nem tudtam mit tenni így, elaludtam a kanapén, alig bírtam felkelni időre. Találkám volt Katival a parton, mentünk megint bankba. A fizetéshez hozzájutni ugyanis külön ceremónia. Csekken kapjuk, amit be kell váltani. Ez is ilyen "amcsi dolog". Elindultam itthonról, elsétáltam a buszmegállóba. A busz késett, nem is keveset, a telefonomról lefogyóban volt a pénz, és rájöttem, hogy nincs nálam egy cent készpénz sem. Ójaj! Várakoztam, felhívtam az utolsó tartalékból Katit, hogy kések, várjon, bármi legyen. Busz még mindig sehol. Dudál rám egy autó a parkolóból, mögöttem. Odamentem, gondoltam segítségre van szüksége a pasinak. Na persze! Mi a nevem, hány éves vagyok, honnan jöttem? Mondom, bocsika, de miért is érdekel? Ő csak meg szeretne ismerni. Na itt volt az a pont, hogy lepergett előttem az elmúlt tíz évben látott összes kaszabolós, darabolós gyilkosos film, mindenféle megerőszakolós történet és minden ahol valami vár folyt. A pasinak eleve volt egy kevésbé bizalomgerjesztő feje, szóval ahogy közölte, hogy szeretne megismerni, szépen visszahátráltam a megállóba és közöltem hogy elnézést, de néznem kell a buszom, különben itthagy. Egy darabig még ült a kocsiban és bámult. Vörösesszőke haj, ugyanilyen színű borosta, bevörösödött szemfehérje, a tökéletes sorozatgyilkosok jellemvonásit véltem felfedezni. Lehet hogy köze nem volt hozzá, de én nem kockáztattam, tényleg túl sok filmet, sorozatot láttam ehhez. Valamire csak jó kell legyen a sok Miami Helyszínelők... :D Végül elhajtott.
Jött a buszom, mondom a sofőrnek nincs egy fia készpénzem sem, lehet-e a buszpályaudvaron kártyával jegyet venni. Mondta hogy igen, ám legyen, odáig elvisz akkor ingyen. Édipofa. Leszállok a végállomáson, rákérdezek hogy akkor hol is lehet venni a jegyet kártyával, mire közli hogy sehol, jaa, talán a bejártánál a bódéban. Odacammogok, elismétlem a problémakört a válasz nem kedvezett, csak készpénzért lehet jegyet venni, DE! van egy automata nem messze, vegyek le pénzt, jöjjek vissza, ad jegyet. Teszem hozzá eleve késésben voltam a busz miatt és még ez is! Elmentem a benzinkútig, de az automata nem szeretett, pénzem nem lett. Elkezdtem sétálni a busz menetirányába, hátha az előző "nincs készpénzem, de vigyél el lécci" praktikát be lehet vetni
Masíroztam át a pusztán, sorra mentek el a buszok, de megálló sehol. Jött egy bank. Bementem, de ott sem működött a kártyám. Sík idegesen szedtem a lábam, vissza a buszpályaudvarra. Mondom itt valaki intéz nekem valamit, mert az okos buszsofőr miatt még haza se jutok ezzel a tempóval. Visszamentem a bódéhoz, mondom a fickónak, hogy bejártam Tolnát-Baranyát a kedvvért de nem jutottam pénzhez, jegyem sincs, haza sem tudok menni. Kérdezte merre tarok. Mondom csak le, a f...ing partra. Nagy kegyesen adott nekem egy napijegyet. Ott volt az a pont, hogy bár örültem végre, de azért kirántottam volna a bódéból és megkérdezgettem volna a öklömmel, hogy ezt előbb miért nem lehetett akkor??? :D Kicsit már agresszív lettem. Egy óra tíz perc alatt tettem meg az egyébként TÍZ perces utat! Leértem a partra, Kati nem mondott semmit. Jobban jártam. Szerencsénkre megjelent pont Natalia, furikázott minket visszafelé, benéztünk a Dunkinba, bement egy bankba először ő, aztán a miénkbe mi, ezután a Walmartba vásároltunk egyet fénysebességgel és hazahozott végül, avagy a boltnál kitett, vettünk főznivalót, hozzá vizet, mert az ugye nem szokás itt hogy a csapból folyjon, úgy látszik. Kiderült hogy nem kell dolgoznom szombaton, egyik szemem sírt, a másik nevetett. Kati főzött, én visszamentem a Dunkinba hogy neten lerendezzek pár kérdést. Adri beszerzett egy ágyaljat a matracához, így én végre felminősítődtem az ágyra. Víz persze még mindig nem volt.
Szombat/06.02./
Istenit aludtam azon az ágyon, olyan szinten, hogy délután kettő körül voltam hajlandó felkelni. Mivel Adri hazaért, és közölte hogy vasárnap is szabad vagyok, /nicsak egy szabad hétvége!/, nekibuzdultam a felfedezésnek, miszerint alkalmam nyílhat így végre meglátogatni barátnémat Philadelphiában. Mivel a buszok jó bénán jártak, arra jutottam hogy elérkezett az autóbérlés ideje. Bevágódtam a Dunkinba, neten egyeztettünk, volt nagy öröm, az időpont megfelelt. Rohantam az autókölcsönzőhöz, ahol ért a döbbenet, szombaton délben zár és hétfő reggel nyolcig ki sem nyit. Szétvetett az ideg! Itt volt egy szabad hétvége, péntek déltől szabad voltam, és a príma szervezésnek köszönhetően semmire sem mentem vele! Elszólított a depresszió, a búbánat és minden hasonló. Se internet, se víz, se Philadelphia, semmi az ég világon. Olyan ágról szakadtnak, olyan kiszolgáltatottnak éreztem magam, hogy annyi életkedvem nem volt, hogy lemenjek medencézni, de még ha lett is volna kedvem, akkor sem volt lehetőségem, mert itthon kellett üljek szabadnapom örömére és vártam a vízszerelőt. Hogy tökéletes legyen minden, a vízszerelő nem jött, tehát még a medencézéssel is megszívtam, mert simán lemehettem volna. Helyette begubóztam a kanapéra, és elővettem a vésztartalékomat, a gépemen lévő sorozatomat. Kés/Alatt délutánt és estét tartottam. Annyi megszakítással, míg lementem a medencéhez lezuhanyozni a jéghideg vízzel. Ennyi mázlink volt, hogy itt a medence, WC-vel és zuhannyal. De csak 9-21-ig van nyitva. Tízre átmentem Katihoz, vittem a samponját, balzsamját, kénytelen volt a Dunkinban hajat mosni, a medence ugyanis már bőven bezárt. Fagyiztunk egyet útközben, láttunk egy befóliázott kocsit, biztos valami szivatás lehet a dologban, beszélgettünk, itthon folytattuk. Elég nyomi nap volt összességében. Még rossz hírt is kaptam otthonról. :(
Vasárnap/06.03./ alhattam volna, de korán keltem. Átmentem laptopostúl a Dunkinba és tartottam egy net maratont. Nagyjából minden fontosabbat elintéztem, de így is elégedetlenséget éreztem, egyszerűen zavar, hogy nincs itthon net, nem tudom akkor használni, amikor akarom. Itthon folytattam a Kés/Alatt-ozást. A legkedvencebb sorozatom kerek e világon! És a főcím dal a legkedvencebb számom kerek e világon! Úgyhogy kaptok megint egy kis muzsikát.
http://www.youtube.com/watch?v=zeY-rhOltiY
Este megint a medencénél zuhanyoztam, hajat is mostam, cseppet fáztam, hűvös is volt. Később elkezdett szakadni az eső, dörgött és villámlott. Éppen elállt egy kicsit mikor kinéztem és ezzel a lendülettel el is mentem megint Kati elé. Neteztem egy kicsit, aztán hazahozott minket az egyik srác.
Hétfőn/06.04./ mentem reggel hatra dolgozni, először elég rosszul indult a dolog, de végül igencsak jó lett. Egykor végeztem, skype gyorsan haza bentről, és siettem ide haza, mert kettő utánra ígérte magát a vízszerelő. Nos, kettő előtt tíz perccel itthon voltam és már várt egy ajtóba dugott papír, miszerint legyen itthon valaki, csak akkor tudják megnyitni a csapot. Elkapott megint az ideg, gondoltam ebből ma SEM lesz víz. Hívtam Gergőt, intézkedett. Én elaludtam megint a kanapén, hogy halljam ha jön a szerelő. Dörömbölt is az ajtón háromkor, megkérdezte a keresztnevem, de azt sem tudtam hol vagyok, kevertem össze vissza, melyik a vezeték és a kereszt itt. Kidadogtam, lement megnyitott egy csapot, mondta hogy folyassam a vizet három percig, beült a kocsiba és lelépett. Kérdeztem tőle hogy legközelebb ezt meg tudjuk magunk is oldani avagy sem, de a válasz nemleges volt. Ezért a fél perces megmozdulásért voltunk NÉGY napig víz nélkül! Írtam mindenkinek hogy vagy víz, hadd örüljenek. Örültek is. Adrival átrendeztük kicsit a nappalit, rendet raktunk, elmentünk boltba, főzőcskéztem itthon, jött Kati, evett ő is, végre befestette a haját, pénteken szerette volna. Nem nagy kedvem volt teraszozni, mert eléggé lehűlt az idő a napokban. nem túl későn pihentünk le.
Kedden/06.05./ délre kellett mennem, Cleaning party volt csupán. Ez annyit tesz, hogy végigsikáljuk a boltunkat á-tól z-ig.
Hát az éjszaka valamiért nem aludtam túl jól, de a ráadás az később ért. Hatalmas zúgás, robaj meg miegymásra keltem tíz körül. Megszoktam hogy heti jelleggel nyírják a füvet, porszívózzák az utat, szóval oké, mindig minden patent. DE! Kinéztem az ablakon, mert olyan volt mintha valami a házat csapkodná. Kikukucskáltam és konkrétan szembenézett velem egy tetőtől talpig, sárga védőszerelésbe öltözött ember. Azzal a lendülettel húztam el a függönyként használatos plédecskét, és feküdtem vissza. Ezek az amerikaiak TÉNYLEG nem normálisak! Nem, nem az ablakot pucolták ilyen szorgalmasan, hanem mosták a HÁZAT. Ilyen én még nem láttam, nem hallottam hogy konkrétan a házat mossák bárhol is a világon. Hát, itt ilyen is van. Pont az ágyam melletti falat csapatták. Minő öröm! Felkeltem hát, ettem, jöttem mentem, aztán felöltöztem és kicsit még pihentem az indulásig.
Én megnyertem magamnak a "kertészkedést" feladatát a Dunkinban. Összeszedtem a szemetet az épület körül, kitépkedtem a gazokat, lemostam a díszborításokat, kívülről, tehát én is falat mostam, letöröltem a kinti asztalokat, székeket. Bent még lepucoltam szintén az asztalokat, székeket és külön fél óráig sikáltam a baby etetőszékünket. Ne tudjátok meg azon mi cukormáz leledzett...! Ezután pizzáztunk, ilyenkor ez "kötelező". Pizzarendelés, és közös csipegetés. Megpróbáltam beszélni az otthoniakkal, de semmi jelentkezés az Óperencián túlon. De megismertünk két görög nőt, akiknek igen jól megy soruk, aranyóra satöbbi. kiderült hogy a mamikának volt itt egy hotelje, az egyik áruházlánc egyik üzletének a fele /FoodLion/ az övé. De angolul nem tudott valami prímán. Na akkor még nekem is lehet esélyem! :)
Itthonkicsit üldögéltem, aztán mentem a buszhoz, ismét bankos találkozó ügyében. A zebrán várakozva, 50m-re a megállótól, húzott el mellettem a busz, az a busz, ami pénteket húsz percet késett, most meg két perccel előbb jön és itthagy. Remek! Átsétáltam a másik megállóig, vártam hátha jön valami, menetrendem nem volt és ötletem is csak nagyjából. De bevált, jött a másik, totál egyedül voltam rajta, sofőr kérdezte hová megyek, mondtam a bank nevét, elkezdett beszélgetni, minek vagyok itt, hol dolgozom, stb. Csak a szokásos...
Időben érkeztem, beszéltünk Katival. Úton volt. A bank előtt elnéztünk az OldNavy-ba, ruhabolt, a C&A-hoz tudnám hasonlítani. Néhol gagyi, vénasszonyos divatú dolgok, néhol pedig egy-egy gyöngyszem. Vettem zoknit, meg egy díszpulcsit a buliszerkókhoz. Telefonált Olivia hogy odajönnek Elysiaval. Csatlakoztak. Elmentünk a bankba, utána a Walmartba, vettem egy piros rúzst, hadd szóljon! Estére megint volt program az előző heti Northbeachre. Hazamentünk, átköltözött Kati a másik szobába, némileg rendet tettünk, mi is átrendeztük a szobánkat, aztán kezdődött a készülődés estére. Mivel nem volt valami meleg, most nem vállaltam be a ruhát, maradtam az egyszerűbb választásnál. Veres rúzs, fekete ruci, magas talpak. Stílustanácsadást tartottam a többieknek, ki mit válasszon. Még a szép cipellőmet is kölcsönadtam. Elysia vezetett, én teljesen rosszul lettem, fogtam Kati kezét, lehúzattam az ablakot, hányinger meg minden. Lehet hogy nem vagány ennyire berezelni, de tényleg elegem van az itteni sofőrökből. Csak csajok mellett ülök, mind egy rally bajnok... Odaértünk a helyre, én teljes mámorban, mert nagyon tetszik hely kinézete, tényleg, az hogy az öböl mellett van egy méterre a víztől, nekem nagyon tetszik. Bementünk, kevesen voltak, kikértük az első kört, álldogáltunk a pultnál, gyülekeztek az emberek, mígnem néhány óra múlva észrevettük hogy a lábunk alatt áll a víz. Arrébb léptünk pár lépést, a homokra, de a víz egyre közeledett. Végül bementünk, azon belül is a fenti részre, mire Kati felhívta a figyelmemet, hogy nézzek le. Akkor minden világossá vált. Elöntötte a dagály az egész helyet, a színpad alatt állt a víz, az emberek mezítláb vagy papucsban, a bátrabbak, cipőben táncoltak a bokáig érő vízben. Ha melegebb lett volna az idő, úgy mint mondjuk a múlthéten, én is bevállaltam volna, de mivel eleve felfáztam kicsit a jeges zuhanyzásoktól, míg nem volt vizünk, elvetettem ezt a jó ötletet. De nagyon tetszett a látvány is! Ilyenben aztán nem minden nap van része az embernek! Egy buli, amit félig elmos az óceán, de olyan éppen kellemesen, nem félelmetesen. Végül még záróra előtt leléptünk, Janeth/mexicoi/ volt a sofőrünk, meg is invitáltuk, aludjon nálunk, ne menjen olyan messze haza, mikor reggel megy melózni. Kifelé megláttuk a legdurvább jelenséget, a parkoló is vízben állt, a kocsit alatt végig, a motorok is durván néztek így ki. Próbáltam én fotózni, de nem olyan egyszerű. Levettük szépen a topánkáinkat, átgázoltunk a vizen, egészen a kocsihoz. Mezítláb utaztunk Katival. Megálltunk a Wawa-nál, amiről őszintén szólva nem derült ki számomra hogy micsoda, benzinkút vagy ételbár vagy mi? Vettünk salátákat, Janeth egy wrap-et. Mezítláb közlekedtem ott bent is. Janeth mellett nem volt halálfélelmem, őszintén mondom ő vezet a legjobban eddig. Nyugisan, szépen, figyelmesen. Itthon ettünk, lábat mostunk, csicsikáltunk.
A keddi naphoz hozzátartozik még pár megemlítendő tény. Pontosan egy hónapja tartózkodom Amerikában, ez háromszor annyi mint előzőleg. Jó is, rossz is, de szerencsére München megedzett erre éppen eléggé. Néha megkérdőjelezem hogy mit is keresek én itt, néha elfelejtek remélni, tervezni, vágyakozni. A tervem mint írtam az őszi utazás, illetve van még egy dolog, de azt nem szeretném sem elkiabálni sem körülírni, de elég nagy vágyam.
Mit adott nekem eddig Amerika? Felismeréseket. Sok sok rádöbbenést. Elsősorban az, hogy a nyelv gyenge ismerete ahhoz vezet, hogy bezárok, nem sok derül ki rólam, hiba van annyi minden benne. Nem tudom szavakba önteni, vagy tán szégyenlek próbálkozni. Tudok magyarul, tudok németül. És... valamennyit angolul. Többet mint amennyi kiderül, amúgy. Az a baj hogy nem használom bátran, így leblokkolok, nem jönnek elő a szavak az adott helyzetekben. Ez teljesen úgy állít be, mintha nem tudnék hozzászólni dolgokhoz, pedig olyan okos lyány vagyok én! A népi érdekességeket apránként csepegtetem nektek, azt most nem elemzem ki. Majd a legvégén összefoglalózok egyet.
Tehát egy hónapja vagyok itt, a magam módján meg is ünnepeltem egy kis ÓceánParty-val :)
Egy hónapja 5-én a NewYork-i éjszakai élet részese lehettem, most meg már itt tartok. Repül az idő sokszor nem tudom mit érzek. Olyan különös érzés a semmit érezni. Nem is üres hanem olyan mint mikor nem jön ki a tüsszentés, nem tudod eldönteni jobb ha jön, vagy ha bennmarad. Ilyen most ez. Egy hónapja vagyok itt, nem jártam különlegesebben sok helyen, egyedül NewYorkban még az elején, de itt az én kis óceánomnál is teljesen jól elvagyok, bár remélem végre sikerül kitörnöm innen. Egy kis Philadelphia, Washington, Baltimore, AtlanticCity és miegymás... Nincsenek messze, csak kocsi kéne hozzájuk. Tömegközlekedés ugyebár nuku.
És akkor ötödike legfontosabb nemzetközi eseménye következő;
BOLDOG 3. SZÜLETÉSNAPOT LILLA
avagy Isten éltessen apró keresztlányom!
Ez az első alkalom hogy nem lehetek ott az ünnep alkalmával, ezek a nehezebb részei a távollétnek. Ilyenkor nincs az a buli vagy esemény, ami kárpótol az ilyen elszalasztott pillanatokért. Születésnapok, ballagások, esküvők, temetések, minden ilyen családi, baráti esemény esetleg a baráti kör kerti partija kicsit elönt honvággyal és magánnyal. Ilyen a kevésbé csillogó része az Óperencián túlnak.
Ma/06.06./ nem csináltam az ég világon semmit. Vagyis ez nem igaz. Egy hónap ittlét után, ma nyílt végre alkalmam kiköltözni a bőröndömből, elfoglalni méltó helyem a fürdőszobaszekrényben, rendet tenni a cuccaim közt. Én, mint rendetlen ember mondom nektek, borzalmas bőröndből élni, pláne ha az ember rendetlen... Probléma megoldva, minden a helyén, nagyjából, mostam, rendezkedtem. 95%-os rendezettség van most nálam. Ehhez ugyan egy hónap kellett, nem az én lustaságom miatt, hanem ennyi idő kellett hogy minden rendeződjön lakás-ügyileg. Szoba átrendezve, berendezve. Kezdődhetne mostmár a DolceVita! Egy kis felfelé ívelő szerencsegörbe igazán beficcenhetne. Vagy ahogy a németeknél olvastam az idézetes naptárban; "A szerencse sosem hagy el minket, csak néha szabadságra megy". Szóval kedves Szerencse, remélem meguntad a hálidéjt máshol, és idejössz hozzám Rehoboth és Lewes környékére, hogy együtt mehessünk tovább.
A csütörtökről/05.30./ még annyit, hogy este nyolckor Gergő elkezdett csomagolni és hipp-hopp ki is költözött. Az éjszakát már itt sem töltötte. Totális csajlakás lett a lakásból immáron, megkezdődik a kollégiumi hangulat. Sosem laktam ezelőtt amúgy idegenekkel, úgy gondolom jól bírom. Talán jobb mint a német "magányom". Bár egy saját szoba, ahol egyedül lakok príma dolog, de állandóan magamban lenni, senkihez egy szót sem szólni tudni elég agyzsibbasztó. Annyi erővel lehetnék papucsállatka is. Jó ez így, szerintem ennyi a lényeg.
Illetve még a csütörtökhöz kötődik egy dolog, álltam a driveban, mikoris begurult egy tűzpiros Mustang! Egy idősebb, nem éppen sármos fickó vezette. Nem bírtam magammal és közöltem a pasassal, hogy imádom a kocsiját, ez az én kis kedvencem. Emberünk kicsit zavarba jött, irult-pirult, megköszönte és kicsit hitetlenkedett. Valóban ez a kedvencem? Ó, ha tudnád apukám, hogy még mennyire. Itt volt az a pont mikoris megfogadtam, hogy ha törik, ha szakad, de be kell tegyem valahogy, akár pofátlanul is a kis popsimat egy ilyen csodagyönyörű jószágba, lehetőleg minél hamarabb. Akkor még nem is sejtettem, hogy ez mennyire hamar fog sikerült. "Csapjunk a lovak közé", csapó egy, vége.
Nemzeti fánk nap
A pénteki/06.01./ napban az volt a különleges, hogy ingyen osztogattuk a fánkokat. Ugyanis minden üdítő, kávé, shake és minden iható mellé, járt egy fánk ingyen. Volt aki nem volt erre vevő, szinte rá kellett beszélni, vigye, egye. Mindenki diétázott, mindenki szenvedett valamit. Striguláztuk az ingyen adott alanyokat. Vicces volt, igazán. Ingyen osztogatni valami olyasmit amivel nap mint nap viccelnek, hogy nem jár-e egy ingyen. Na, aznap teljesült a vágyuk. Meg-meghökkentek, nem értették mire véljék, aztán kapták a felvilágosítást, nemzeti fánk nap van, örüljenek! Örültek is. Megkértek hogy húzzak rá egy órát, miért is ne? A bajom csak annyi volt hogy baromira éhes voltam, de túléltem. Délben végeztem, leamortizálva, éhesen baktattam hazafelé, át a minimezőn /teszem hozzá, reggel ugyanitt találkoztam egy nyúllal/ és már a távolból láttam egy csillogó ezüst Mustangot. Egy pocakos hapsi polírozgatta kendőcskével. Na, itt elöntött az önbizalom, a boldogság és egy kis adrenalin. Kezeledtem, majd szépen bájosan ráköszöntem az úrra. Visszaköszönt és fogalmam sincs hogy mik voltak az első mondatváltások, de már csak arra emlékszem, hogy ámuldoztam, mondogattam hogy a kedvencem és a pasi nyitotta is az ajtót, mondta hogy pattanjak be, tekintsem meg a nagyon formás belső teret, a műszerfalat, elmondott pár adatot, mondogatta hogy vadi új a járgány, most érkezett, sosem volt még tulajdonosa és én tekinthetem meg először, én szállhatok be először/mint külső személy/. Elmondta hogy ez egy nagyon gyors autó - nem mintha nem lettem volna tisztában vele - és hogy a gazdag apucik szokták ezt venni a gyermekeiknek a sweet sixteenre, avagy a 16. születésnapjukra. Addig én üldögéltem az anyósülésen, bámultam körbe. Kiszálltam, majd invitált a vezetőüléshez, mondta hogy csapjam elő, ha van nálam fényképezőgép, ő csinál rólam képet, üljek csak be! És már nyitotta az ajtót, indította a járgányt, lehúzta az ablakot, csapatta a klímát. Én meg a lestrapált tekintetemet feltöltöttem boldog vigyorral, pózoltam a bácsinak az én pacimban. Mennyei volt, de mennyire! Csináltam pár képet még kívülről, bemutatkoztam, Francis-nek, ugyebár nem tudhatja ki lehet potenciális vásárló, soha nem lehet tudni... Mikor a Focusomat vettem 18 évesen, szakadó esőben, ázottan, csapzottan tértünk be az iskolatáskánkkal a Ford szalonba... na onnan például ki is néztek, aztán leesett Kakas Antal álla/így hívták az üzletkötőt/ mikor elécsaptam elé pár nap múlva a foglalót. Az előítélet nem egy jó dolog.
Mustang-ügyileg meg azt mondom, lehet most nagyot mosolyogni rajtam, meg a tervemen, de megfogadtam már évekkel ezelőtt, hogy egyszer bizony büszke Mustang tulajdonos leszek. A tények a következők; Amerikában vagyok, itt rengeteg rohangál belőlük, ebből adódóan rengeteg használt is létezik belőlük a piacon. Sosem állítottam hogy vadi újat fogok venni, a lényeg a külalak, erről már írtam. 2005 utáni dizájn bármikor jöhet. Itt egy új Mustang átszámítva olyan 5.5 millió Ft, tehát eleve sokkal olcsóbb mint egy otthon vásárolt, új. Ebből adódóan egy használtan lehet igencsak reális ára, így kis számításokat végezve, vagy interneten tájékozódva rá lehet jönni, Amerikában Mustangot venni nem egy nagy szám. Elérhető, reális álom. Drága autó, fenntartásilag, az viszont tény. Ez olyan mint a főiskola, bekerülni könnyű, bennmaradni nehéz. Nem akarnék életen át tartani egy ilyen jószágot, de nyugtathassam meg a lelkem, Vivi, megcsináltad! No, és tekintve hogy itt vagyok, idáig is eljutottam, Amerikában élek és dolgozok, holott ez sem egyszerű akció, szóval ha ez összejött, a Mustang részletkérdés. Idén nem tervezek venni. Idén utazásra szánom a pénzikémet. Összel vár rám California, azon belül SanFrancisco, LosAngeles, mellette pedig Vegas és a GrandCanyon. Úgyhogy most nem érek rá lovakra költeni.
"Csapjunk a lovak közé", csapó kettő, vége.
Ezután jött a feketeleves. Először is közvetlen a kocsis öröm után azthittem elhagytam a lakáskulcsom, de csak be volt csúszva a pénztárcámba... Volt nagy rémület... Hazaérve fogadott két remek felismerés, nincs víz, elzárták és a net amit eddig használtunk, megszűnt. Mivel nem tudtam mit tenni így, elaludtam a kanapén, alig bírtam felkelni időre. Találkám volt Katival a parton, mentünk megint bankba. A fizetéshez hozzájutni ugyanis külön ceremónia. Csekken kapjuk, amit be kell váltani. Ez is ilyen "amcsi dolog". Elindultam itthonról, elsétáltam a buszmegállóba. A busz késett, nem is keveset, a telefonomról lefogyóban volt a pénz, és rájöttem, hogy nincs nálam egy cent készpénz sem. Ójaj! Várakoztam, felhívtam az utolsó tartalékból Katit, hogy kések, várjon, bármi legyen. Busz még mindig sehol. Dudál rám egy autó a parkolóból, mögöttem. Odamentem, gondoltam segítségre van szüksége a pasinak. Na persze! Mi a nevem, hány éves vagyok, honnan jöttem? Mondom, bocsika, de miért is érdekel? Ő csak meg szeretne ismerni. Na itt volt az a pont, hogy lepergett előttem az elmúlt tíz évben látott összes kaszabolós, darabolós gyilkosos film, mindenféle megerőszakolós történet és minden ahol valami vár folyt. A pasinak eleve volt egy kevésbé bizalomgerjesztő feje, szóval ahogy közölte, hogy szeretne megismerni, szépen visszahátráltam a megállóba és közöltem hogy elnézést, de néznem kell a buszom, különben itthagy. Egy darabig még ült a kocsiban és bámult. Vörösesszőke haj, ugyanilyen színű borosta, bevörösödött szemfehérje, a tökéletes sorozatgyilkosok jellemvonásit véltem felfedezni. Lehet hogy köze nem volt hozzá, de én nem kockáztattam, tényleg túl sok filmet, sorozatot láttam ehhez. Valamire csak jó kell legyen a sok Miami Helyszínelők... :D Végül elhajtott.
Jött a buszom, mondom a sofőrnek nincs egy fia készpénzem sem, lehet-e a buszpályaudvaron kártyával jegyet venni. Mondta hogy igen, ám legyen, odáig elvisz akkor ingyen. Édipofa. Leszállok a végállomáson, rákérdezek hogy akkor hol is lehet venni a jegyet kártyával, mire közli hogy sehol, jaa, talán a bejártánál a bódéban. Odacammogok, elismétlem a problémakört a válasz nem kedvezett, csak készpénzért lehet jegyet venni, DE! van egy automata nem messze, vegyek le pénzt, jöjjek vissza, ad jegyet. Teszem hozzá eleve késésben voltam a busz miatt és még ez is! Elmentem a benzinkútig, de az automata nem szeretett, pénzem nem lett. Elkezdtem sétálni a busz menetirányába, hátha az előző "nincs készpénzem, de vigyél el lécci" praktikát be lehet vetni
Masíroztam át a pusztán, sorra mentek el a buszok, de megálló sehol. Jött egy bank. Bementem, de ott sem működött a kártyám. Sík idegesen szedtem a lábam, vissza a buszpályaudvarra. Mondom itt valaki intéz nekem valamit, mert az okos buszsofőr miatt még haza se jutok ezzel a tempóval. Visszamentem a bódéhoz, mondom a fickónak, hogy bejártam Tolnát-Baranyát a kedvvért de nem jutottam pénzhez, jegyem sincs, haza sem tudok menni. Kérdezte merre tarok. Mondom csak le, a f...ing partra. Nagy kegyesen adott nekem egy napijegyet. Ott volt az a pont, hogy bár örültem végre, de azért kirántottam volna a bódéból és megkérdezgettem volna a öklömmel, hogy ezt előbb miért nem lehetett akkor??? :D Kicsit már agresszív lettem. Egy óra tíz perc alatt tettem meg az egyébként TÍZ perces utat! Leértem a partra, Kati nem mondott semmit. Jobban jártam. Szerencsénkre megjelent pont Natalia, furikázott minket visszafelé, benéztünk a Dunkinba, bement egy bankba először ő, aztán a miénkbe mi, ezután a Walmartba vásároltunk egyet fénysebességgel és hazahozott végül, avagy a boltnál kitett, vettünk főznivalót, hozzá vizet, mert az ugye nem szokás itt hogy a csapból folyjon, úgy látszik. Kiderült hogy nem kell dolgoznom szombaton, egyik szemem sírt, a másik nevetett. Kati főzött, én visszamentem a Dunkinba hogy neten lerendezzek pár kérdést. Adri beszerzett egy ágyaljat a matracához, így én végre felminősítődtem az ágyra. Víz persze még mindig nem volt.
Szombat/06.02./
Istenit aludtam azon az ágyon, olyan szinten, hogy délután kettő körül voltam hajlandó felkelni. Mivel Adri hazaért, és közölte hogy vasárnap is szabad vagyok, /nicsak egy szabad hétvége!/, nekibuzdultam a felfedezésnek, miszerint alkalmam nyílhat így végre meglátogatni barátnémat Philadelphiában. Mivel a buszok jó bénán jártak, arra jutottam hogy elérkezett az autóbérlés ideje. Bevágódtam a Dunkinba, neten egyeztettünk, volt nagy öröm, az időpont megfelelt. Rohantam az autókölcsönzőhöz, ahol ért a döbbenet, szombaton délben zár és hétfő reggel nyolcig ki sem nyit. Szétvetett az ideg! Itt volt egy szabad hétvége, péntek déltől szabad voltam, és a príma szervezésnek köszönhetően semmire sem mentem vele! Elszólított a depresszió, a búbánat és minden hasonló. Se internet, se víz, se Philadelphia, semmi az ég világon. Olyan ágról szakadtnak, olyan kiszolgáltatottnak éreztem magam, hogy annyi életkedvem nem volt, hogy lemenjek medencézni, de még ha lett is volna kedvem, akkor sem volt lehetőségem, mert itthon kellett üljek szabadnapom örömére és vártam a vízszerelőt. Hogy tökéletes legyen minden, a vízszerelő nem jött, tehát még a medencézéssel is megszívtam, mert simán lemehettem volna. Helyette begubóztam a kanapéra, és elővettem a vésztartalékomat, a gépemen lévő sorozatomat. Kés/Alatt délutánt és estét tartottam. Annyi megszakítással, míg lementem a medencéhez lezuhanyozni a jéghideg vízzel. Ennyi mázlink volt, hogy itt a medence, WC-vel és zuhannyal. De csak 9-21-ig van nyitva. Tízre átmentem Katihoz, vittem a samponját, balzsamját, kénytelen volt a Dunkinban hajat mosni, a medence ugyanis már bőven bezárt. Fagyiztunk egyet útközben, láttunk egy befóliázott kocsit, biztos valami szivatás lehet a dologban, beszélgettünk, itthon folytattuk. Elég nyomi nap volt összességében. Még rossz hírt is kaptam otthonról. :(
Vasárnap/06.03./ alhattam volna, de korán keltem. Átmentem laptopostúl a Dunkinba és tartottam egy net maratont. Nagyjából minden fontosabbat elintéztem, de így is elégedetlenséget éreztem, egyszerűen zavar, hogy nincs itthon net, nem tudom akkor használni, amikor akarom. Itthon folytattam a Kés/Alatt-ozást. A legkedvencebb sorozatom kerek e világon! És a főcím dal a legkedvencebb számom kerek e világon! Úgyhogy kaptok megint egy kis muzsikát.
http://www.youtube.com/watch?v=zeY-rhOltiY
Este megint a medencénél zuhanyoztam, hajat is mostam, cseppet fáztam, hűvös is volt. Később elkezdett szakadni az eső, dörgött és villámlott. Éppen elállt egy kicsit mikor kinéztem és ezzel a lendülettel el is mentem megint Kati elé. Neteztem egy kicsit, aztán hazahozott minket az egyik srác.
Hétfőn/06.04./ mentem reggel hatra dolgozni, először elég rosszul indult a dolog, de végül igencsak jó lett. Egykor végeztem, skype gyorsan haza bentről, és siettem ide haza, mert kettő utánra ígérte magát a vízszerelő. Nos, kettő előtt tíz perccel itthon voltam és már várt egy ajtóba dugott papír, miszerint legyen itthon valaki, csak akkor tudják megnyitni a csapot. Elkapott megint az ideg, gondoltam ebből ma SEM lesz víz. Hívtam Gergőt, intézkedett. Én elaludtam megint a kanapén, hogy halljam ha jön a szerelő. Dörömbölt is az ajtón háromkor, megkérdezte a keresztnevem, de azt sem tudtam hol vagyok, kevertem össze vissza, melyik a vezeték és a kereszt itt. Kidadogtam, lement megnyitott egy csapot, mondta hogy folyassam a vizet három percig, beült a kocsiba és lelépett. Kérdeztem tőle hogy legközelebb ezt meg tudjuk magunk is oldani avagy sem, de a válasz nemleges volt. Ezért a fél perces megmozdulásért voltunk NÉGY napig víz nélkül! Írtam mindenkinek hogy vagy víz, hadd örüljenek. Örültek is. Adrival átrendeztük kicsit a nappalit, rendet raktunk, elmentünk boltba, főzőcskéztem itthon, jött Kati, evett ő is, végre befestette a haját, pénteken szerette volna. Nem nagy kedvem volt teraszozni, mert eléggé lehűlt az idő a napokban. nem túl későn pihentünk le.
Kedden/06.05./ délre kellett mennem, Cleaning party volt csupán. Ez annyit tesz, hogy végigsikáljuk a boltunkat á-tól z-ig.
Hát az éjszaka valamiért nem aludtam túl jól, de a ráadás az később ért. Hatalmas zúgás, robaj meg miegymásra keltem tíz körül. Megszoktam hogy heti jelleggel nyírják a füvet, porszívózzák az utat, szóval oké, mindig minden patent. DE! Kinéztem az ablakon, mert olyan volt mintha valami a házat csapkodná. Kikukucskáltam és konkrétan szembenézett velem egy tetőtől talpig, sárga védőszerelésbe öltözött ember. Azzal a lendülettel húztam el a függönyként használatos plédecskét, és feküdtem vissza. Ezek az amerikaiak TÉNYLEG nem normálisak! Nem, nem az ablakot pucolták ilyen szorgalmasan, hanem mosták a HÁZAT. Ilyen én még nem láttam, nem hallottam hogy konkrétan a házat mossák bárhol is a világon. Hát, itt ilyen is van. Pont az ágyam melletti falat csapatták. Minő öröm! Felkeltem hát, ettem, jöttem mentem, aztán felöltöztem és kicsit még pihentem az indulásig.
Én megnyertem magamnak a "kertészkedést" feladatát a Dunkinban. Összeszedtem a szemetet az épület körül, kitépkedtem a gazokat, lemostam a díszborításokat, kívülről, tehát én is falat mostam, letöröltem a kinti asztalokat, székeket. Bent még lepucoltam szintén az asztalokat, székeket és külön fél óráig sikáltam a baby etetőszékünket. Ne tudjátok meg azon mi cukormáz leledzett...! Ezután pizzáztunk, ilyenkor ez "kötelező". Pizzarendelés, és közös csipegetés. Megpróbáltam beszélni az otthoniakkal, de semmi jelentkezés az Óperencián túlon. De megismertünk két görög nőt, akiknek igen jól megy soruk, aranyóra satöbbi. kiderült hogy a mamikának volt itt egy hotelje, az egyik áruházlánc egyik üzletének a fele /FoodLion/ az övé. De angolul nem tudott valami prímán. Na akkor még nekem is lehet esélyem! :)
Itthonkicsit üldögéltem, aztán mentem a buszhoz, ismét bankos találkozó ügyében. A zebrán várakozva, 50m-re a megállótól, húzott el mellettem a busz, az a busz, ami pénteket húsz percet késett, most meg két perccel előbb jön és itthagy. Remek! Átsétáltam a másik megállóig, vártam hátha jön valami, menetrendem nem volt és ötletem is csak nagyjából. De bevált, jött a másik, totál egyedül voltam rajta, sofőr kérdezte hová megyek, mondtam a bank nevét, elkezdett beszélgetni, minek vagyok itt, hol dolgozom, stb. Csak a szokásos...
Időben érkeztem, beszéltünk Katival. Úton volt. A bank előtt elnéztünk az OldNavy-ba, ruhabolt, a C&A-hoz tudnám hasonlítani. Néhol gagyi, vénasszonyos divatú dolgok, néhol pedig egy-egy gyöngyszem. Vettem zoknit, meg egy díszpulcsit a buliszerkókhoz. Telefonált Olivia hogy odajönnek Elysiaval. Csatlakoztak. Elmentünk a bankba, utána a Walmartba, vettem egy piros rúzst, hadd szóljon! Estére megint volt program az előző heti Northbeachre. Hazamentünk, átköltözött Kati a másik szobába, némileg rendet tettünk, mi is átrendeztük a szobánkat, aztán kezdődött a készülődés estére. Mivel nem volt valami meleg, most nem vállaltam be a ruhát, maradtam az egyszerűbb választásnál. Veres rúzs, fekete ruci, magas talpak. Stílustanácsadást tartottam a többieknek, ki mit válasszon. Még a szép cipellőmet is kölcsönadtam. Elysia vezetett, én teljesen rosszul lettem, fogtam Kati kezét, lehúzattam az ablakot, hányinger meg minden. Lehet hogy nem vagány ennyire berezelni, de tényleg elegem van az itteni sofőrökből. Csak csajok mellett ülök, mind egy rally bajnok... Odaértünk a helyre, én teljes mámorban, mert nagyon tetszik hely kinézete, tényleg, az hogy az öböl mellett van egy méterre a víztől, nekem nagyon tetszik. Bementünk, kevesen voltak, kikértük az első kört, álldogáltunk a pultnál, gyülekeztek az emberek, mígnem néhány óra múlva észrevettük hogy a lábunk alatt áll a víz. Arrébb léptünk pár lépést, a homokra, de a víz egyre közeledett. Végül bementünk, azon belül is a fenti részre, mire Kati felhívta a figyelmemet, hogy nézzek le. Akkor minden világossá vált. Elöntötte a dagály az egész helyet, a színpad alatt állt a víz, az emberek mezítláb vagy papucsban, a bátrabbak, cipőben táncoltak a bokáig érő vízben. Ha melegebb lett volna az idő, úgy mint mondjuk a múlthéten, én is bevállaltam volna, de mivel eleve felfáztam kicsit a jeges zuhanyzásoktól, míg nem volt vizünk, elvetettem ezt a jó ötletet. De nagyon tetszett a látvány is! Ilyenben aztán nem minden nap van része az embernek! Egy buli, amit félig elmos az óceán, de olyan éppen kellemesen, nem félelmetesen. Végül még záróra előtt leléptünk, Janeth/mexicoi/ volt a sofőrünk, meg is invitáltuk, aludjon nálunk, ne menjen olyan messze haza, mikor reggel megy melózni. Kifelé megláttuk a legdurvább jelenséget, a parkoló is vízben állt, a kocsit alatt végig, a motorok is durván néztek így ki. Próbáltam én fotózni, de nem olyan egyszerű. Levettük szépen a topánkáinkat, átgázoltunk a vizen, egészen a kocsihoz. Mezítláb utaztunk Katival. Megálltunk a Wawa-nál, amiről őszintén szólva nem derült ki számomra hogy micsoda, benzinkút vagy ételbár vagy mi? Vettünk salátákat, Janeth egy wrap-et. Mezítláb közlekedtem ott bent is. Janeth mellett nem volt halálfélelmem, őszintén mondom ő vezet a legjobban eddig. Nyugisan, szépen, figyelmesen. Itthon ettünk, lábat mostunk, csicsikáltunk.
A keddi naphoz hozzátartozik még pár megemlítendő tény. Pontosan egy hónapja tartózkodom Amerikában, ez háromszor annyi mint előzőleg. Jó is, rossz is, de szerencsére München megedzett erre éppen eléggé. Néha megkérdőjelezem hogy mit is keresek én itt, néha elfelejtek remélni, tervezni, vágyakozni. A tervem mint írtam az őszi utazás, illetve van még egy dolog, de azt nem szeretném sem elkiabálni sem körülírni, de elég nagy vágyam.
Mit adott nekem eddig Amerika? Felismeréseket. Sok sok rádöbbenést. Elsősorban az, hogy a nyelv gyenge ismerete ahhoz vezet, hogy bezárok, nem sok derül ki rólam, hiba van annyi minden benne. Nem tudom szavakba önteni, vagy tán szégyenlek próbálkozni. Tudok magyarul, tudok németül. És... valamennyit angolul. Többet mint amennyi kiderül, amúgy. Az a baj hogy nem használom bátran, így leblokkolok, nem jönnek elő a szavak az adott helyzetekben. Ez teljesen úgy állít be, mintha nem tudnék hozzászólni dolgokhoz, pedig olyan okos lyány vagyok én! A népi érdekességeket apránként csepegtetem nektek, azt most nem elemzem ki. Majd a legvégén összefoglalózok egyet.
Tehát egy hónapja vagyok itt, a magam módján meg is ünnepeltem egy kis ÓceánParty-val :)
Egy hónapja 5-én a NewYork-i éjszakai élet részese lehettem, most meg már itt tartok. Repül az idő sokszor nem tudom mit érzek. Olyan különös érzés a semmit érezni. Nem is üres hanem olyan mint mikor nem jön ki a tüsszentés, nem tudod eldönteni jobb ha jön, vagy ha bennmarad. Ilyen most ez. Egy hónapja vagyok itt, nem jártam különlegesebben sok helyen, egyedül NewYorkban még az elején, de itt az én kis óceánomnál is teljesen jól elvagyok, bár remélem végre sikerül kitörnöm innen. Egy kis Philadelphia, Washington, Baltimore, AtlanticCity és miegymás... Nincsenek messze, csak kocsi kéne hozzájuk. Tömegközlekedés ugyebár nuku.
És akkor ötödike legfontosabb nemzetközi eseménye következő;
BOLDOG 3. SZÜLETÉSNAPOT LILLA
avagy Isten éltessen apró keresztlányom!
Ez az első alkalom hogy nem lehetek ott az ünnep alkalmával, ezek a nehezebb részei a távollétnek. Ilyenkor nincs az a buli vagy esemény, ami kárpótol az ilyen elszalasztott pillanatokért. Születésnapok, ballagások, esküvők, temetések, minden ilyen családi, baráti esemény esetleg a baráti kör kerti partija kicsit elönt honvággyal és magánnyal. Ilyen a kevésbé csillogó része az Óperencián túlnak.
Ma/06.06./ nem csináltam az ég világon semmit. Vagyis ez nem igaz. Egy hónap ittlét után, ma nyílt végre alkalmam kiköltözni a bőröndömből, elfoglalni méltó helyem a fürdőszobaszekrényben, rendet tenni a cuccaim közt. Én, mint rendetlen ember mondom nektek, borzalmas bőröndből élni, pláne ha az ember rendetlen... Probléma megoldva, minden a helyén, nagyjából, mostam, rendezkedtem. 95%-os rendezettség van most nálam. Ehhez ugyan egy hónap kellett, nem az én lustaságom miatt, hanem ennyi idő kellett hogy minden rendeződjön lakás-ügyileg. Szoba átrendezve, berendezve. Kezdődhetne mostmár a DolceVita! Egy kis felfelé ívelő szerencsegörbe igazán beficcenhetne. Vagy ahogy a németeknél olvastam az idézetes naptárban; "A szerencse sosem hagy el minket, csak néha szabadságra megy". Szóval kedves Szerencse, remélem meguntad a hálidéjt máshol, és idejössz hozzám Rehoboth és Lewes környékére, hogy együtt mehessünk tovább.
Eme sorokat szerdán írtam, de nem volt ugyebár net. Ami azóta történt az hamarosan érkezik, és a képeket mint írtam, utólag pótolom!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése