Na megint elborítom az agyatokat egy filmcímmel, de ennek is megvan az oka. Ismételten a "beteg kategóriás" filmekből válogatva szedtem ki ezt a kultikus gyöngyszemet. Egyik kedvencem igazából.
Az egyik ok, amiért ezt választottam a következő; Van a filmben egy bizonyos jelenet, mikor a főszereplő felesége odagurul egy gyorsétterem autós kiszolgáló ablakához, hahotázva a szeretőjével és ugyebár pont a férje szolgálja ki őket cinikusan. Nos, a Dunkinban van szerncsém megtapasztalni milyen is a drive-ban állni, és nyújtogatni kifelé azon a kis ablakon a sok lusta népnek az élelmet, elsősorban kávét. A minap egy nő kérdezte finom-e az új ízesített kávénk, kóstoltam-e már. Mondtam neki, nem kóstoltam, sajnálom, nem tudom, mert én nem szeretem a kávét. Teljesen le volt döbbenve. Hogy létezhet ember, aki egyáltalán nem iszik kávét és pláne nem is szereti? Sajnálom, én ilyen furcsa ízléssel születtem. Gyerekkorom óta nem bírom meginni. Nekem a sör dettó ilyen, bár, azt van, hogy leerőszakolom ha szükséges. A kávét viszont nem. Komolyan mondom, bárcsak szeretném! Ahányszor már engem életemben kínáltak kávéval, sőt tukmálták és erre kénytelen voltam mondani hogy nem szerénykedem, egyszerűen nem szeretem. Azt a sok furfangos tekinetet... Édes jó élet! Kicsit eltereltem a szót ezzel most.:D
Szóval mikor a drive-ban állva, nyújtózkodva, behajolva, mosolyogva kívánok egy szép napot az embereknek, mindig bevillan ez a filmjelenet. A hamis bazsalygás és az egész helyzet alapvető komikussága. Hihetetlenek az emberek amúgy. Ennyi hízelgést, mint amit az amerikaiak egymással művelnek, még nem láttam. Eladó a vevőnek, vevő az eladónak, egymás mellett elsétáló emberek kb akárhol. Tegnap például egy rendőr köszöntött hatalmas mosollyal "háuárjú"-zva. Mosolyogtam én is és vissza "háj"-oztam. Őrület! Mondom, színtiszta hízelgés! Egy kutya nem hízeleg ennyit egész életében mint ezek egy nap alatt.
Most visszabontom a napi eseményeket. Tudom, tudom nem vagyok egy szorgalmas és termékeny blogíró. Nem így terveztem én sem. De valami mindig közbeszól.
Csütörtök:
Melóztam délelőtt, aztán itthon lazultam. Akartam főzőcskézni de végül elnapoltam. Majd hazajött kedves lakótársam, ő is dög éhes volt, így fogtam magam, előcsaptam a csirkét a fagyasztóból. Legyen tejszínes mézes-mustáros csirke! Ebből csak tejszín meg méz nem volt itthon, pont a "kevésbé" fontos dolgok. Csirke olvadozott, én addig elmentem a boltba és bevásároltam. A napi látványosság számomra, nem volt egyéb mint egy újabb amerikai agyrém, az előre pucolt, csomagolt, főtt tojás. Most és itt megkérnék minden kedves olvasót, hogy amennyiben Európában, de legfőképpen Magyarországon találkozott már hasonlóval, az kérném jelezze egy kommentben, illetve ha van róla fényképe, azt szívesen megtekinteném. Egyszerűen nem akarom elhinni!!! Mekkora lusta baromság ez? :D
A méznél megintcsak elakadtam, melyik is legyen. Volt macis méz, gondoltam oké, ez hasonló csomagolásban van mint otthon, tán ez jó lesz. Fejezet kettő; tejszín.... Néhány szó a tejtermékekről. Itt a tej körül hatalmas hisztéria megy. A Dunkinban is van sovány tej, nem sovány tej és tejszín. Otthon van tej és tejszín, és ha valahol kérsz egy kávét nem állnak le veled diskurálni a tej hány százalékosságáról. A tej, az tej, ha kávéról van szó. Oly mindegy zsíros-e vagy light. Ez a nem könnyű ebben a kávéárulósdiban felénk. Na szóval a tejszínnél nem játszottam hasracsapósdit, hanem megkérdeztem egy nőt, mondja meg legyen szíves, melyik az a tejszín amivel még főzni is lehet. Több sor kávétejszín van ugyanis a boltban, és egyetlen egy normál főtőtejszín került végül elő. Éljen!
Bevásároltam, hazamentem, főzőcskéztem, jelentem nagyon finom lett, meg lettem dicsérve. Ezek a külföldi főzőcskézések nagyon jó kis kihívások, mert már a hozzávalók beszerzésénél elakadsz. Viszonylag hamar lefeküdtem aludni ezután.
Péntek:
Munka délelőtt ismét. Meló után elmentem a Marshallsba, hátha jött a méreteben a kinézett cipellőből. Éppen pakolták ki az új árut, gondoltam addig nézelődöm, hátha tesznek ki abból is. Találtam négy ruhát, ami teljesen elvarázsolt, felpróbálgattam őket. Meg is volt a nyerő, aztán ránéztem az árára, pont ő volt a kakukktojás. Azonnal lemondtam róla, nem őrültem én meg! Volt egy "B" terv is a négy közül. Felvettem újra, barátkoztunk, az ára is jó volt. Elhatároztam, ha nem tesznek ki a cipőmből, akkor ez jön velem. No igen, de volt még egy másik jelentkező a cipő kategóriában, már első napom óta. Mit ad Isten, pont passzoltak színben a ruhával. Á, gondoltam, ez sem lehet véletlen, bekerült a kosárba. Egy kis csalást viszont elkövettem. Elég érdekesen vannak itt a cipőméretek is ám, így a jobb lábam és a bal lábam más más számozást igényel. Így történhetett, hogy szükségszerűen felemás számozású cipőkét tettem a dobozba és vettem meg. Már a parkolóban felvettem és abban tipegtem az 1$-osba újabb élelembeszerzős indíttatásból. Hazalejtettem a hatalmas szatyorral, nagyon fura látvány lehettem. Este beszélgettem egy jót a lakótársammal és egyben tulajjal. Elmesélte Equador-i kalandjait, hogy ugrott le egy hídról/persze kötéllel/ sőt még a videót és a képeket is megnéztünk. Nem volt semmi!
Szombat:
Tovább dolgoztam, közben Elysia megkérdezte van-e kedvem vele lemenni Katiért a partra, aztán sétálgatni egyet? Ó, mondom természetesen! Háromra visszamentem, nyári felszerelésben, kicsit várakoztam, majd beültem a csaj mellé és csigatempóban haladtunk lefelé. Jó messze találtunk is parkolóhelyet. Szombat volt, jó idő, utolsó előszezoni hétvége, hatalmas akciókkal. Tömeg, amilyet ott még nem láttam. Tetszett. Bementünk egy ilyen kis játékterembe, minibowlingoztunk, vagy fogalmam sincs mi a neve. A nyereménykuponokból váltottunk pár karkötőt. Na utána bementünk egy másikba, ott gumikalapáccsal kellett hódokat ütni, beteg egy játék, én egyszer sem nyertem, de a nyereménykutyákat elosztottuk:D Gagyi, kis, plüssnek sem mondható kínai vacak, de jó emlék lesz! Sétáltunk egyet ezután a parton, imádtam a hatalmas hullámokat és az időt hozzá. Tökéletes volt!
Ezután még vettünk egykét akciósabb ruhadarabot, én személy szerint egy zöld nadrágot. Elysia hazahozott minket, útközben még fagyiztunk egyet, itthon vágódtunk is a zuhany alá.
Ültünk, üldügéltünk vártuk hátha akad egy kis program estére. Annyira türelmesek voltunk, hogy végül termett is a rózsa. Csinibe vágtuk magunkat és mentünk is a hatalmas ultra-mega-giga távolságra lévő szomszédos BethanyBlues-ba. Élőzene ment, változatosat játszottak, nem volt kötött stílus. Közben pedig a TV-ben ment a LosAngelesLakers és az OklahomaCity kosármeccs, azt bámultam masszívan. Nagyon amerikai fíling volt az egész. :D Közben rájöttem két dologra, hogy mennyire hiányzik a kosarazás és a dobolás. Volt egy szünet az élőzene közben, szívem szerint rávetettem volna magam a magányos kis dobra! :D /Dancit ezennel csókoltatom!/ Nagy, különleges dolgok nem történtek, ittam a kis italom, nézelődtem, örültem. Hazafelé elsütöttem a "Hívjunk egy taxit?" mondatot, amire érdekes volt a reakció. Nyilván vicceltem. 200 méterre lakunk. Elég furcsa az amerikaiak humorérzéke, de a régóta itt élő külföldieké, magyaroké is. Konzervatívak. Mindegy, szóval a már képpel illusztrált "szomszédos ivó" kipipálva! Utána még itthon folytatódott egy kis diskurzus, meg még egy pohár nedű, aztán jött a jóéjszakát.
Vasárnap:
Cseppet kőkemény nap volt. Reggel 8-tól este 10-ig dolgoztam, csak így a semmiből. Nap végére állni alig bírtam, amihez közrejátszott a rossz minőségű cipőm is. Először dolgoztam délután, jó kis csapatom volt. Ráhúztam még egy órát, mert megvártam Katit, hogy zárjon.
Hétfő:
Aludtam fél egyig, bepótoltam az elmaradást. Háromra mentem dolgozni, két sráccal voltam, komolyan mondom nagyon jól éreztem magam, tanulgattam a shake-ek elkészítését, osztogattam a fagyit, természetesen kóstolgattam is. Bele is szerettem a csokis-kekszes fagyiba, amit annak idején otthon a BurgerKingben szerettem meg, csak sajnos megszűnt. Na azthiszem itt kárpótolhatom magam érte. Jókedvűen zártam a napot, sok borravalóval.
Kedd:
Délre mentem, rettenetesen rossz hangulatú napom volt. Hatra jött elém Kati, megettem két vigasztaló fánkot. Aztán hazamentünk, ettem az isteni leveséből és elbeszélgettük az estét az erkélyen, ez ugyanis a mindennapi programunk. Erkély, beszélgetés, lazulás.
Szerda:
Szabadnapom volt de meg volt beszélve hogy lemegyek a beach store-ba, a parti üzletünkbe kicsit körülnézni, mi, hogyan és hol van ott. Pihengettem itthon, aztán háromkor lementem. Végigmentem az üzletsoron, mindegyik szimpatikusabba benéztem. Elköltöttem első szendvicsemet egy igazi amerikai Subwayből. Hehe
Hát tény, mi tény, én gusztusosabbakat gyártottam otthon, nem beszélve arról milyen rettenet más íze volt. Tonhalasat ettem, az a kedvencem, három évig éltem azon a szendvicsen otthon, úgyhogy tudom milyen az íze. A mézes-mustár valami borzalmas volt, mintha ecetes-tormát ettem volna, illetve a tonhal is vizes volt, nem volt túl jól elkeverve a majonézzel. A hapsi megkérdezte hogy ukrán vagyok e vagy orosz? Mondom apunkám, magyar vagyok, jó? Mondtam neki hogy hol dolgozom, kaptam is emiatt egy kis árengedményt, éljen. Nem ettem meg helyben a szendvicset, csak mikor átértem Katihoz a Dunkinba. Mint mondtam, nem volt életem lakomája...
Utána sétáltam egyet, hoztam egy szendvicset Katinak is, addigra egy valóban ukrán lány szolgált ki, szintén adott kedvezményt. Visszafelé ruhát próbálgattam az egyik üzletben, de nem nyert. A Dunkinban körülnéztem, tettem a dolgom, aztán este mikor már sötétedett elindultam egy sétára. Még nem voltam itt este a parton, mondom le kell vizitelni a látványt. Fotózni akartam, de sajnos nem működött az aksim, rosszat hoztam el, így maradt a telefon silány minősége. Annyira csodálatos volt az egész. Végigsétáltam az üzletsoron, fújdogált gyengén a szél, majd leértem a partra. A látvány igazából megfogalmazhatatlan. Hatalmas hullámok, fehér hab futott ki végig a homokon, a szél fújta bele a felcsapódó párát az arcomba. Nem tudom pontosan meddig álltam ott mozdulatlanul, bámulva az óceánt, negyed óránál több volt biztosan. Egészen addig révedtem előre, míg a horizonton teljesen összeolvadt az ég az óceánnal. Kicsit már fáztam is, egy szál pólóban voltam csak. Az arcomon már éreztem hogy tapad a sós párától. Elindultam visszafelé, szépen sétálgatva. 66 fok volt már csak. A Dunkinban összefutottam egy új sráccal, dominikai, vele fogok dolgozni szombaton. Kati még tett-vett, így mentem még egy kört, vissza a partra, leültem egy padra és néztem ahogy két öregasszony szalad sikítozva a vízből, ugyanis elkapta őket a hullám. Senki nem volt egy idő után rajtam kívül. A parti sétány teljesen üres lett és a part is. Visszaindultam, jött velem szembe egy nagy kalapos rendőr, ilyen barnás-bézses egyenruhában. Rámköszönt, hatalmas mosollyal az arcán. Megint olyan amcsi-filmes érzésem támadt. Ez Amerika gyerekek! Valóban. Kicsit giccses a történet összességében, de ez a színtiszta igazság. :)
Végül az üzletvezető hazahozott minket, kiültünk az erkélyre újra és csevegtünk. Furcsa nap volt, jobban belegondolva.
Az utóbbi két napnak szentelek majd egy külön bejegyzést, azthiszem úgy dukál, majd megértitek.
Hogy még miért Amerikai szépség a cím? Az óceán miatt. Engem lenyűgöz a víz, az hogy szinte önálló életet él, hol haragos, hol szelíd, hol életmentő, hol gyilkos. Szeretek én mindent ami tó, folyó, patak, medence, tenger és óceán, forrás, vízesés, vagy csak egy kiadós eső. Engem itt igazából minden rosszért az a tény vigasztal, hogy tíz perc alatt ott vagyok az óceánnál. Kell ennél több? Nem azt mondom hogy fenerossz dolgom van itt egyébként is, de lássuk be akadnak itt is nehéz dolgok. Szóval hatalmasat nyom a latba a helyszín. Utólag betettem egy számot a The Beach című bejegyzés aljára, a film egyik zenéje, egyike a kedvenc számimnak, most pedig az Amerikai szépségből szóljon egy szintén kedvelt nóta.
Sajnálom még egyszer, hogy nem tudok szorgalmasabb blogíró lenni. De remélem annyi amennyi akad számotokra, azt szívesen olvassátok. Na és tán a sok kép kicsit kárpótlóilag hat. Üdv pajtik!
Az egyik ok, amiért ezt választottam a következő; Van a filmben egy bizonyos jelenet, mikor a főszereplő felesége odagurul egy gyorsétterem autós kiszolgáló ablakához, hahotázva a szeretőjével és ugyebár pont a férje szolgálja ki őket cinikusan. Nos, a Dunkinban van szerncsém megtapasztalni milyen is a drive-ban állni, és nyújtogatni kifelé azon a kis ablakon a sok lusta népnek az élelmet, elsősorban kávét. A minap egy nő kérdezte finom-e az új ízesített kávénk, kóstoltam-e már. Mondtam neki, nem kóstoltam, sajnálom, nem tudom, mert én nem szeretem a kávét. Teljesen le volt döbbenve. Hogy létezhet ember, aki egyáltalán nem iszik kávét és pláne nem is szereti? Sajnálom, én ilyen furcsa ízléssel születtem. Gyerekkorom óta nem bírom meginni. Nekem a sör dettó ilyen, bár, azt van, hogy leerőszakolom ha szükséges. A kávét viszont nem. Komolyan mondom, bárcsak szeretném! Ahányszor már engem életemben kínáltak kávéval, sőt tukmálták és erre kénytelen voltam mondani hogy nem szerénykedem, egyszerűen nem szeretem. Azt a sok furfangos tekinetet... Édes jó élet! Kicsit eltereltem a szót ezzel most.:D
Szóval mikor a drive-ban állva, nyújtózkodva, behajolva, mosolyogva kívánok egy szép napot az embereknek, mindig bevillan ez a filmjelenet. A hamis bazsalygás és az egész helyzet alapvető komikussága. Hihetetlenek az emberek amúgy. Ennyi hízelgést, mint amit az amerikaiak egymással művelnek, még nem láttam. Eladó a vevőnek, vevő az eladónak, egymás mellett elsétáló emberek kb akárhol. Tegnap például egy rendőr köszöntött hatalmas mosollyal "háuárjú"-zva. Mosolyogtam én is és vissza "háj"-oztam. Őrület! Mondom, színtiszta hízelgés! Egy kutya nem hízeleg ennyit egész életében mint ezek egy nap alatt.
Most visszabontom a napi eseményeket. Tudom, tudom nem vagyok egy szorgalmas és termékeny blogíró. Nem így terveztem én sem. De valami mindig közbeszól.
Csütörtök:
Melóztam délelőtt, aztán itthon lazultam. Akartam főzőcskézni de végül elnapoltam. Majd hazajött kedves lakótársam, ő is dög éhes volt, így fogtam magam, előcsaptam a csirkét a fagyasztóból. Legyen tejszínes mézes-mustáros csirke! Ebből csak tejszín meg méz nem volt itthon, pont a "kevésbé" fontos dolgok. Csirke olvadozott, én addig elmentem a boltba és bevásároltam. A napi látványosság számomra, nem volt egyéb mint egy újabb amerikai agyrém, az előre pucolt, csomagolt, főtt tojás. Most és itt megkérnék minden kedves olvasót, hogy amennyiben Európában, de legfőképpen Magyarországon találkozott már hasonlóval, az kérném jelezze egy kommentben, illetve ha van róla fényképe, azt szívesen megtekinteném. Egyszerűen nem akarom elhinni!!! Mekkora lusta baromság ez? :D
A méznél megintcsak elakadtam, melyik is legyen. Volt macis méz, gondoltam oké, ez hasonló csomagolásban van mint otthon, tán ez jó lesz. Fejezet kettő; tejszín.... Néhány szó a tejtermékekről. Itt a tej körül hatalmas hisztéria megy. A Dunkinban is van sovány tej, nem sovány tej és tejszín. Otthon van tej és tejszín, és ha valahol kérsz egy kávét nem állnak le veled diskurálni a tej hány százalékosságáról. A tej, az tej, ha kávéról van szó. Oly mindegy zsíros-e vagy light. Ez a nem könnyű ebben a kávéárulósdiban felénk. Na szóval a tejszínnél nem játszottam hasracsapósdit, hanem megkérdeztem egy nőt, mondja meg legyen szíves, melyik az a tejszín amivel még főzni is lehet. Több sor kávétejszín van ugyanis a boltban, és egyetlen egy normál főtőtejszín került végül elő. Éljen!
Bevásároltam, hazamentem, főzőcskéztem, jelentem nagyon finom lett, meg lettem dicsérve. Ezek a külföldi főzőcskézések nagyon jó kis kihívások, mert már a hozzávalók beszerzésénél elakadsz. Viszonylag hamar lefeküdtem aludni ezután.
Péntek:
Munka délelőtt ismét. Meló után elmentem a Marshallsba, hátha jött a méreteben a kinézett cipellőből. Éppen pakolták ki az új árut, gondoltam addig nézelődöm, hátha tesznek ki abból is. Találtam négy ruhát, ami teljesen elvarázsolt, felpróbálgattam őket. Meg is volt a nyerő, aztán ránéztem az árára, pont ő volt a kakukktojás. Azonnal lemondtam róla, nem őrültem én meg! Volt egy "B" terv is a négy közül. Felvettem újra, barátkoztunk, az ára is jó volt. Elhatároztam, ha nem tesznek ki a cipőmből, akkor ez jön velem. No igen, de volt még egy másik jelentkező a cipő kategóriában, már első napom óta. Mit ad Isten, pont passzoltak színben a ruhával. Á, gondoltam, ez sem lehet véletlen, bekerült a kosárba. Egy kis csalást viszont elkövettem. Elég érdekesen vannak itt a cipőméretek is ám, így a jobb lábam és a bal lábam más más számozást igényel. Így történhetett, hogy szükségszerűen felemás számozású cipőkét tettem a dobozba és vettem meg. Már a parkolóban felvettem és abban tipegtem az 1$-osba újabb élelembeszerzős indíttatásból. Hazalejtettem a hatalmas szatyorral, nagyon fura látvány lehettem. Este beszélgettem egy jót a lakótársammal és egyben tulajjal. Elmesélte Equador-i kalandjait, hogy ugrott le egy hídról/persze kötéllel/ sőt még a videót és a képeket is megnéztünk. Nem volt semmi!
Szombat:
Tovább dolgoztam, közben Elysia megkérdezte van-e kedvem vele lemenni Katiért a partra, aztán sétálgatni egyet? Ó, mondom természetesen! Háromra visszamentem, nyári felszerelésben, kicsit várakoztam, majd beültem a csaj mellé és csigatempóban haladtunk lefelé. Jó messze találtunk is parkolóhelyet. Szombat volt, jó idő, utolsó előszezoni hétvége, hatalmas akciókkal. Tömeg, amilyet ott még nem láttam. Tetszett. Bementünk egy ilyen kis játékterembe, minibowlingoztunk, vagy fogalmam sincs mi a neve. A nyereménykuponokból váltottunk pár karkötőt. Na utána bementünk egy másikba, ott gumikalapáccsal kellett hódokat ütni, beteg egy játék, én egyszer sem nyertem, de a nyereménykutyákat elosztottuk:D Gagyi, kis, plüssnek sem mondható kínai vacak, de jó emlék lesz! Sétáltunk egyet ezután a parton, imádtam a hatalmas hullámokat és az időt hozzá. Tökéletes volt!
nyereményeink; kutyák és karkötők (:
lazán, kéz nélkül, combbal vezetve...
Ültünk, üldügéltünk vártuk hátha akad egy kis program estére. Annyira türelmesek voltunk, hogy végül termett is a rózsa. Csinibe vágtuk magunkat és mentünk is a hatalmas ultra-mega-giga távolságra lévő szomszédos BethanyBlues-ba. Élőzene ment, változatosat játszottak, nem volt kötött stílus. Közben pedig a TV-ben ment a LosAngelesLakers és az OklahomaCity kosármeccs, azt bámultam masszívan. Nagyon amerikai fíling volt az egész. :D Közben rájöttem két dologra, hogy mennyire hiányzik a kosarazás és a dobolás. Volt egy szünet az élőzene közben, szívem szerint rávetettem volna magam a magányos kis dobra! :D /Dancit ezennel csókoltatom!/ Nagy, különleges dolgok nem történtek, ittam a kis italom, nézelődtem, örültem. Hazafelé elsütöttem a "Hívjunk egy taxit?" mondatot, amire érdekes volt a reakció. Nyilván vicceltem. 200 méterre lakunk. Elég furcsa az amerikaiak humorérzéke, de a régóta itt élő külföldieké, magyaroké is. Konzervatívak. Mindegy, szóval a már képpel illusztrált "szomszédos ivó" kipipálva! Utána még itthon folytatódott egy kis diskurzus, meg még egy pohár nedű, aztán jött a jóéjszakát.
Vasárnap:
Cseppet kőkemény nap volt. Reggel 8-tól este 10-ig dolgoztam, csak így a semmiből. Nap végére állni alig bírtam, amihez közrejátszott a rossz minőségű cipőm is. Először dolgoztam délután, jó kis csapatom volt. Ráhúztam még egy órát, mert megvártam Katit, hogy zárjon.
Hétfő:
Aludtam fél egyig, bepótoltam az elmaradást. Háromra mentem dolgozni, két sráccal voltam, komolyan mondom nagyon jól éreztem magam, tanulgattam a shake-ek elkészítését, osztogattam a fagyit, természetesen kóstolgattam is. Bele is szerettem a csokis-kekszes fagyiba, amit annak idején otthon a BurgerKingben szerettem meg, csak sajnos megszűnt. Na azthiszem itt kárpótolhatom magam érte. Jókedvűen zártam a napot, sok borravalóval.
a felső harmadik a kedvenc!
Kedd:
Délre mentem, rettenetesen rossz hangulatú napom volt. Hatra jött elém Kati, megettem két vigasztaló fánkot. Aztán hazamentünk, ettem az isteni leveséből és elbeszélgettük az estét az erkélyen, ez ugyanis a mindennapi programunk. Erkély, beszélgetés, lazulás.
Szerda:
Szabadnapom volt de meg volt beszélve hogy lemegyek a beach store-ba, a parti üzletünkbe kicsit körülnézni, mi, hogyan és hol van ott. Pihengettem itthon, aztán háromkor lementem. Végigmentem az üzletsoron, mindegyik szimpatikusabba benéztem. Elköltöttem első szendvicsemet egy igazi amerikai Subwayből. Hehe
Hát tény, mi tény, én gusztusosabbakat gyártottam otthon, nem beszélve arról milyen rettenet más íze volt. Tonhalasat ettem, az a kedvencem, három évig éltem azon a szendvicsen otthon, úgyhogy tudom milyen az íze. A mézes-mustár valami borzalmas volt, mintha ecetes-tormát ettem volna, illetve a tonhal is vizes volt, nem volt túl jól elkeverve a majonézzel. A hapsi megkérdezte hogy ukrán vagyok e vagy orosz? Mondom apunkám, magyar vagyok, jó? Mondtam neki hogy hol dolgozom, kaptam is emiatt egy kis árengedményt, éljen. Nem ettem meg helyben a szendvicset, csak mikor átértem Katihoz a Dunkinba. Mint mondtam, nem volt életem lakomája...
Utána sétáltam egyet, hoztam egy szendvicset Katinak is, addigra egy valóban ukrán lány szolgált ki, szintén adott kedvezményt. Visszafelé ruhát próbálgattam az egyik üzletben, de nem nyert. A Dunkinban körülnéztem, tettem a dolgom, aztán este mikor már sötétedett elindultam egy sétára. Még nem voltam itt este a parton, mondom le kell vizitelni a látványt. Fotózni akartam, de sajnos nem működött az aksim, rosszat hoztam el, így maradt a telefon silány minősége. Annyira csodálatos volt az egész. Végigsétáltam az üzletsoron, fújdogált gyengén a szél, majd leértem a partra. A látvány igazából megfogalmazhatatlan. Hatalmas hullámok, fehér hab futott ki végig a homokon, a szél fújta bele a felcsapódó párát az arcomba. Nem tudom pontosan meddig álltam ott mozdulatlanul, bámulva az óceánt, negyed óránál több volt biztosan. Egészen addig révedtem előre, míg a horizonton teljesen összeolvadt az ég az óceánnal. Kicsit már fáztam is, egy szál pólóban voltam csak. Az arcomon már éreztem hogy tapad a sós párától. Elindultam visszafelé, szépen sétálgatva. 66 fok volt már csak. A Dunkinban összefutottam egy új sráccal, dominikai, vele fogok dolgozni szombaton. Kati még tett-vett, így mentem még egy kört, vissza a partra, leültem egy padra és néztem ahogy két öregasszony szalad sikítozva a vízből, ugyanis elkapta őket a hullám. Senki nem volt egy idő után rajtam kívül. A parti sétány teljesen üres lett és a part is. Visszaindultam, jött velem szembe egy nagy kalapos rendőr, ilyen barnás-bézses egyenruhában. Rámköszönt, hatalmas mosollyal az arcán. Megint olyan amcsi-filmes érzésem támadt. Ez Amerika gyerekek! Valóban. Kicsit giccses a történet összességében, de ez a színtiszta igazság. :)
Végül az üzletvezető hazahozott minket, kiültünk az erkélyre újra és csevegtünk. Furcsa nap volt, jobban belegondolva.
a főutca a partról
Az utóbbi két napnak szentelek majd egy külön bejegyzést, azthiszem úgy dukál, majd megértitek.
Hogy még miért Amerikai szépség a cím? Az óceán miatt. Engem lenyűgöz a víz, az hogy szinte önálló életet él, hol haragos, hol szelíd, hol életmentő, hol gyilkos. Szeretek én mindent ami tó, folyó, patak, medence, tenger és óceán, forrás, vízesés, vagy csak egy kiadós eső. Engem itt igazából minden rosszért az a tény vigasztal, hogy tíz perc alatt ott vagyok az óceánnál. Kell ennél több? Nem azt mondom hogy fenerossz dolgom van itt egyébként is, de lássuk be akadnak itt is nehéz dolgok. Szóval hatalmasat nyom a latba a helyszín. Utólag betettem egy számot a The Beach című bejegyzés aljára, a film egyik zenéje, egyike a kedvenc számimnak, most pedig az Amerikai szépségből szóljon egy szintén kedvelt nóta.
Sajnálom még egyszer, hogy nem tudok szorgalmasabb blogíró lenni. De remélem annyi amennyi akad számotokra, azt szívesen olvassátok. Na és tán a sok kép kicsit kárpótlóilag hat. Üdv pajtik!
az Amerikai szépség híres nótája
Szia Vivi!
VálaszTörlésHogy érezd, hogy nem egy magad vagy különc a kávénemszeretéssel, én is utálom, még a szagát is és minden csokit, ami kávé ízű mindent, aminek köze van hozzá (egy kivétellel: a görög frappé, amit magam készítek itthon).
Én is gyerekkorom óta vízmániás vagyok, bemásztam már a szökőkutakba is és amikor nem tudtam még úszni, akkor is a mély víz vonzott és meg is tanultam magamtól úszni.
Óóó szuper! :D
TörlésNagyon meglepő hír ez nekem, soha nem találkoztam még hozzám hasonlóval a kávé-ügyben. Csak a furcsálló tekintetekkel. Én is utálom a kávés-kapucsínós csokikat, fagyikat, mindent. Nincs olyan kategória amit bevállalok. Tán szétkakaózva és cukrozva vész esetére... Üdv a klubban ezek szerint ;)
Én is imádom a mély vizeket, de félek is tőlük mióta egyszer nagyon beúsztam Horvátországban és rettenetesen begörcsölt a lábam. Azóta óvatosabb vagyok. De imádom akkor is!