*New York City*

NewYork 9.14 - 9.17

A főnököm nagyon is jól tudta, hogy pénteken NewYorkba készülök, s bár megkértem hogy ne tegyen be délutánig, sikeresen megtette. Így abban a szent minutumban ahogy megnéztem a beosztást, kerestem a megfelelő alanyt cserére. Egyetlen ember van a melóban akiről elmondható hogy bemosnék neki egyet és pont ő rá esett a választás a cserét illetőleg. Nem zavartattam magam. A kis csokilány rá is bólintott némi matekozás után. Igyhát pénteken elszabadultam már egykor. Nem tudom pontosan milyen felindultságból, de shoppingra adtam a fejem, mert untam azt a néhány szem pólóm ami van, így elmentem az Aéropostale-ba és mitadisten pont akció dömping volt, ha vettél egy pólót, még kettőt választhattál. Vettem így jónéhány dolgot jópénzért. Kicsit elszámoltam az időt, igy rohantam haza.  Fénysebességgel, pakoltam össze, zuhanyoztam, csináltam szendvicset és az utolsó pillanatban azt is megtaláltam amit majdnem nem. Nagy sebességemben még az orrpiercingem is kirántottam, mert beleakadt a hajam. A "szerkezet" el is veszett a padlószőnyeg dzsungelében  azóta sem leltem rá. Az orrom vérzett és nem találtam a kis csomagot a többi pácienssel. Meglett, és elégedett voltam. Egy válltáskával indultam neki a három napos kalandnak, azért tudok...! Négyre jött értem a főnök és elvitt OceanCitybe, a buszomhoz. Végig dumálta nekem az utat, alig jutottam szóhoz. A buszmegállóba is kiszállt hogy megkérdezze mi hogy és meddig, hogy biztonságba tudjon, öleléssel búcsúzott, majd továbbállt felszedni a pasiját melóból. Jó ember az én főnököm, szó se róla. Néha az agyamra megy, de amúgy szuper a csaj! A buszút úgy nézett ki hogy elhatároztam hogy alszok. Mivel van a buszon wifi és konnektor adta magát hogy a kis telefonomon netezgessek. Így is tettem, telefonáltam, csináltam mindent. Salisbury-ben átszálltam, szóval addig azért nem aludtam mert tudtam hogy mindjárt leszállás. A másik busz pedig megállt egy benzinkúton ahol közölte hogy ő most tankol, szálljunk le, 15 perc szabadfoglalkozás. Oké. Háromszor változtattam ülőhelyet mig végül hátul kötöttem ki a hármasülésen, vízszintesben. Én alukáltam. Végül végre. Gondoltam milyen jó lesz úgy kelni hogy elkapom a város fényeit, mint AtlanticCitynél, de nem volt ekkora szerencsém, már majdnem a pályaudvaron voltam. Kiszálltam, mint aki jól végezte dolgát, nekiindultam a kijáratnak. Tulajdonképpeni TERV nem volt. Tudtam hogy csövelnem kell majd valahol. Úgy voltam vele hogy amíg oké, üldögélek a TimesSquare-en, aztán egy mekiben, aztán passz. Kiléptem az állomásról, és megcsapott a NewYorki éjszaka. Szines fények mindenütt, tömeg, zsivaj, kocsik, dudák, felhőkarcolók. Velem van a baj, tudom én, de képzeljétek el, nem hatott meg az egész. Inkább még kicsit zavart is a tömeg és hogy nem tudok haladni. Persze akkor keltem, éjfél múlt és eleve fáradt voltam. Átsétáltam az öt percre lévő TimesSquare-re felmásztam a piros lépcsősor tetejére, helyet foglaltam. Nem ültem ott öt percet, mikor letessékeltek mindenkit. Leültem hát az aljába lévő márványfalra és ültem, ültem. Kapcsolódtam a nethez és nekikezdtem a beszélgetésnek. Úgy nézett ki a dolog, hogy egyfolytában ledobált a net, de kitartóan lépegettem vissza. Terveztem ugyanis hogy megvalósítom egy régi álmomat, az élő online webkamerán keresztül integetek haza. Évekkel ezelőtt ott csüngtem a neten és néztem az élőképet a TimesSquare-ről. Nos, egy órás tanácskozás után kiderült hogy ilyenre már nincs lehetőség, csak archive videók vannak. Nem integettem. Helyette lefotóztam magam az óriáskivetitőn és elküldtem ott helyben e-mailben. Sajnos nem olyan a telefonom hogy video-skypeolni lehessen, már örülök csak a simának is. Egyik újrhivás során közöltem az én drága jó anyámmal hogy az imént lőttek le valakit a szemem láttára. Nem vette komolyan, igy elismételtem és nyomatékositottam, nem viccelek. Ordibálást hallottam, majd egy tucat rendőrt pillantottam meg, egyik fegyvert rántott és lőtt. Tőlem 50m-re. Utána jöttem rá hogy csak ilyen sokkolópisztollyal, de elég ijesztő és izgalmas jelenet volt. Tudom hogy hülye vagyok, de én élveztem. Pár óra után beültem a mekibe, mert már lehűlt kicsit. A telefonom kezdte feladni, igy elköszöntem anyutól. Hihetetlen érzés volt  a TS-en állva beszélni az anyukámmal. Olyan büszkék voltunk egymásra! Ekkor már négy óra volt. Átsétáltam a másik mekibe de hiába kerestem áramforrást, miért is lenne? Elcammogtam hát a buszpályaudvarra ugyanis gondoltam ahogy kinyitnak én csicsizok egyet valahol. Ott ültem még egy órát, közben kinn szemerkélt. 5:30-kor bementem és a váróban begubóztam egy fémpadra és szunyókáltam. Három órát, nyakatekert pózban, megszakításokkal és fázva. Még a rendőrök is igazoltattak, hogy valóban buszra várok-e. Lebegtettem a visszajegyem. Kilenckor felkeltem elindultam telefontöltős expedícióra. Mint valami mennyei ajándék találtam az állomáson két hosszabbitot. Rácsatlakoztam és egy órát fagyoskodtam mellette. Ezután a meki mosdójában összeszedtem magam, majd 11-re mentem a randihelyre. Megpillantottam Katicát, majd rákérdeztem; Magyar ember? Ebben a pillanatban a semmiből előugrott egy srác; Magyarok vagytok? Nahát, nahát, kicsi a világ. Ő is várta a barátait, mi is vártuk Edinát. Kicsit hülyén éreztem magam hogy a srácról már tudtunk minden infót, mikor jött és megy, hol tanul, mit csinált itt, de egymásról még nem sikerült sokat megtudnunk Katicával. Végül betoppant Edina és leléptünk. Mekibe vissza, reggelizés és beszélgetés. Mindkét lány aupair, és NewYork környékén laknak. Katica januárban végez, szóval ő már itt van egy ideje, Edina pedig viszonylag "friss husi", ő jövő nyáron megy haza. Ő is aznap volt először igazán a városban. Egykor találkoztunk Vivivel a HeraldSquare-en. Azonnal metróra pattantunk és meg sem álltunk NewJersey-ig, azon belül is Hobokenig. A terv egy "német sörkert" meglátogatása volt, ez volt a szülinapi kivánsága. A paron sétáltunk végig, tökéletes panorámában volt részünk, szemben találtuk magunkat Manhattannel. Csodálatos volt. Megtaláltuk a sörkertet, ami valami cseh-német keverés hely volt, rendeltünk söröcskét és körözöttes perecet. Nem szeretem a sört, de a hangulat kedvéért iszogattam egyet. Jókedv megvolt, teli bendő megvolt. Átadtam szerény kis ajándékomat is. Voltak német népviseletes emberkék, itt már októberfeszteztek az amcsik. Egyáltalán nem is éreztük magunkat ott Jersey-ben Amerikában. Visszafelé szintén gyönyörködtünk a látványban. Edinától búcsút vettünk a HeraldSquare-en, ő hazafelé indult, mi pedig a szállásunkra. Jó érzés megismerni itt kinn magyar embereket. Edina nagyon aranyos lány, remélem még össze sikerül futnunk mielőtt hazamegyek.

Mi hárman nekiindultunk Queensnek. Szállást Vivi keritett nekünk mégpedig a couchsurfing segítségével, ami annyit tesz, hogy felregisztrálsz erre az oldalra, majd keresgélhetsz fogadó emberkéket, akik ingyen elszállásolnak. Vadidegen emberek. Ez esetben ez annyiban volt más, hogy Vivit már egyszer fogadta ez az illető, szóval nem kellett aggódni. Összekészültünk, majd metróra pattantunk ismét és visszamentünk Manhattan szívébe. A Soho Lair nevű helyre mentünk, ahová Arthur, a szupermenő csokimodell vitt be minket, ugyanis ő promoter, ami annyit tesz, hogy bevisz menő helyekre tök ingyen és itat is INGYEN. Fogalmam sincs, ez pontosan miért is jó nekik és a helynek, de létezik. Mondtam már, Amerika egy furcsa hely. Kér üveg vodka és öt kör tequila volt a dózis, és bevallom nőiesen, én nem birtam mindent meginni. Hiába edzett meg ez a nyár, egyszerűen volt egy határ ahol nem ment tovább. A buli egyébként csúcsszuper volt, nagyon jó zenével és oltári jó hangulattal. Úgy gondolom tisztességesen ünnepeltük meg Vivi szülinapját. Roptuk hajnalig! AtlanticCity mellett a második hely ahol nem volt záróra egykor-kettőkor. A metrón félúton kettéváltak útjaink Katicával, ezzel a mondattal; "Akkor majd Vegasban találkozunk". Kicsit sem vagány búcsú, nem? Ő haza ment, mi pedig vissza Queensbe. Csodák csodájára nem közlekedtem mezitláb. pedig már szokásommá vált, helyette szunyókáltam egyet a metrón. Nem nagyon kellett altatni a vadidegen lakásban sem, egy vadidegen ágyon. Én jót csicsikáltam. Az este is jól sikerült!

Pár óra alvás után keltünk. Vivi már hipphopp készenállt az indulásra, én kicsit nehézkesebben, elvégre egy végigcsövelt éjszaka és egy másik végigtáncolt éjszaka állt mögöttem. Kilenc tájékán nekiindultunk a városnak. Lejutottunk a kapuig és onnan egyenesen a szemközti DUNKINba. Bevallom, hiába élem a fél életem ott mostanában, még képes vagyok enni onnan, és egy ice latte bármikor befigyelhet és még rám is fért. Ajánlottam Vivinek szendvicset, mire nem jó ha valaki "belsős"... :)

Az elő utunk a Central Parkba vezetett. Láttam a híres Plaza Hotelt, ami mindenkinek - kivéve engem - a reszkessetek betörőket juttatja az eszébe. Nos ezer éve láttam a filmet és semmire nem emlékszem belőle. A CentralPark - már amennyit láttam belőle - nekem tetszett. Ezután elmetróztunk az UnionSquare-re és elmentünk a Vapiano-ba kajálni. Elárulom, én most voltam először. Csak salátát kértem, de valami isteni volt!!! Vivi pizzázott.

Ezután elmentünk a WashingtonSquare-re amitől nem tudtam pontosan mit várjak, Vivinek volt terve oda menni. Valójában tök jó kis hely, diadalivvel, szökőkúttal, tiszta Róma... :D

Lemetróztunk BatteryParkba, ahol végre valahára megnéztem magamnak noha távolról ugyan, de a szabadság szobrot!!! Tovasétáltunk a BrooklynBridge felé, megszorongattam a bika tökeit, negyed órát álltunk sorban a Starbucksban budira várba. Sosem ittam vagy ettem még Starbucksban, de netet már loptam és használtam a mosdót néhányszor...

Ezután felmeneteltünk a hires hidra, elsétáltunk a feléig, forgolódtunk, fotóztunk ámultunk bámultunk. Visszametróztunk a PennStation-re egy ideig még egy irányban haladtunk, majd egy sarkon szépen elváltunk, mi azzal a mondattal hogy; "akkor egy hónap múlva Phillyben"....

Vége a történetnek itt még cseppet sem volt. Vivi szuvenirt vásárolt és elbúcsúzgatott a kedvenc helyeitől egyedül, én pedig nagy slunggal vetődtem be a RockefellerCenterbe, hogy megnézzem a tetejéről a naplementét. Hamar sorra kerültem, beszálltam a liftbe, onnan átmentünk egy másik lifthez amiben ki volt világítva az egész "alagút" és látszott az üvegezett tetején az egész utazás. Gyors volt és szuper! Kiszálltam és pillanatokon belül szembe találtam magam NewYorkkal, egy másik szögből... A CentralPark teljes egészében, Az EmpireStateBuilding, a szabadságszobor, hidak és hatalmas épületek, egy szelet a TS-ből. Minden egy helyen. Olyan 260 méter magasságból. Beálltam a lehető legjobb helyre, onnan néztem végig a naplementét, tömegben és jobboldalamról bunyóban állva egy kínai, büdös öreggel, másik oldalról meg egy német párral harcban a centikért. Hihetetlen képeket lőttem. Mikor lecsengett a naplementés nyüzsi és már koromsötét volt, én mentem egy kört, majd leültem az EmpireSB-gel szembe  és csak üldögéltem. Nézelődtem, telefonáltam, sms-eztem, de legfőbbképpen gondolkodtam. A gondolataim valahogy így hangozhattak: "Minden ember, aki valaha lesajnált, akadályozott, irigykedett, lehúzott vagy közölte hogy semmire sem fogom vinni, elmehet a bús bánatba, mert én akkor is itt vagyok!"

Négy órán keresztül supermannek, Neonak, JamesBondnak, és minden olyan akcióhősnek éreztem magam, aki megmentette vagy megváltotta a világot. És itt jön képbe az, hogy kinek-mi... Sosem szerettem volna atomfizikus, villamosmérnők, orvos vagy asztronauta lenni. Viszont annál is inkább szerettem volna kozmopolita lenni, és ugy gondolom, jól csinálom. Ha ott, aznap meghaltam volna, elégedetten masíroztam volna SzentPéter elé. NewYork nem a minden. Csak egy város, csak egy szelete a világnak. De én ott fenn, olyan rohadt jól éreztem magam, hogy arra szavak nincsenek. Egyedül voltam, megszoktam már hogy vannak jó dolgok amiket egyedül kell megélnem. Legalább én döntöttem meddig maradok és mit csinálok. Általában az ilyen helyekre mindenki felszalad, lenéz és megy. Tériszonyos, fázik, vagy csak unja. Én imádom a magasságokat. Négy órát töltöttem el, négy órát...!

Miután lejöttem jobban tetszett a város mint valaha. Visszamentem a TS-re, ettem egyet a mekibe, kimetróztam Queensbe, az Astoriara ismét, ezúttal egyedül. Kaptam szállás még az esére. Éjfélre értem oda, a lengyel lányok beengedtek, kaptam egy kis fekhelyet is. Két vadidegen lengyel lánnyal aludtam egy ágyban, egy vadidegen férfi lakásán, aki hajnalban ért haza és mi semmit nem is találkoztunk. Szó, mi szó, jót aludtam, jónéhány órát.

Reggel visszametróztam a TS-re, átsétáltam a buszpályaudvarra, vettem élelmet, majd lementem a váróba. Időben buszra szálltam. Zenét hallgattam, alukáltam. OceanCityben szépen leszálltam egy újabb Salisburys átszállás után. Dekkoltam egy fél órát a padon, mig jöttek értem. Megálltunk az OC-s magyar csapat házánál, meginvitáltak este bulizni. Alig éltem, de felpörögtem az ötletre. Hazahoztak, itthon vártam az utasításokat. Végül visszamentünk OC-be, Adri is csatlakozott. Tetszett a hely ahová mentünk, Fagers a neve. Norhbeach és Rusty keveréke. Italszrájkoltam, nem voltam abban a fáradsági és egyéb állapotban. Anélkül sem tudtam már világomat, s bár jókedvem volt, mindenki azt kérdezte mi bajom van. Semmi, csak ez a negyedik érdekes éjszakám... Visszafelé a kocsiban bealudtam, mint annak a rendje. Mind azt tettük, kivéve a sofőr... :)

Szóval egy kis összefoglaló...

A társaság tökéletes volt, nevettünk sokat, beszélgettünk és mulattunk. Hihetetlen hogy ilyen jófej magyar emberekkel hoz össze a sors pont Amerikában. Illetve azért hát igen, Vivivel is sikerült összehozni amit akartunk, megcsináltuk! Ismét.

A város valahogy eleinte nem ragadott magával. Aztán kellett hozze egy kis lövöldözés, egy másik letartóztatós eset, néhány patkány a metróban és egykét csótány. Az egyik megállóban üldözőbe vett minket egy gigacsótány, és olyan undorító volt, hogy már attól rámjött a viszketés hogy pusztán ránéztem. Tudom ezek idióta dolgok, de nekem frankón ettől lett NewYork; NewYork. Lázba hozott egy patkány meg egykét "eredeti" dolog. Az a metro alatti oszlopos rész, ami a GTA-ban van, a kedvenc számitogépes játékomban, és tíz éve, én még ott "vezettem" és most ott sétálgattam igaziból. Sosem gondoltam volna hogy tiz év ennyit eredményez majd. Azt tudom mondani, hogy aki úgy tervezi hogy nekivág Amerikának, az vágjon neki! Nagyon sok dologban fog csalódni, de lehet helyette találni egészen más, jó dolgokat. Az élet itt sem egyszerű, és ha egyedül jössz nem kis "munkát" igényel egy jó társaság és élet kialakítása, de nem lehetetlen. Ha semmi mást nem is kapsz, tapasztalatot biztosan, és realitást. Többet nem hiszel a tündérmeséknek és hamis képeknek. De mindemellet megválthatod a világot, a saját világodat. Én ezt tettem. Nem győztem le senkit, és nem is akarok győzedelmeskedni senki felett. Győztem a saját kis életemben, amit elég ha én elismerek.

Egy hét múlva ilyenkor LosAngelesben leszek, két jét múlva pedig LasVegasba, három hete még NewYorkban csöveltem... Kell ennél több??? Egészséges vagyok/koppkoppkopp/, fiatal vagyok, kalandor vagyok... Kozmopolita vagyok!