Beindult az élet

Eseménydús hét áll mögöttem, olyannyira, hogy blogot írni sem jutott volna előbb idom. Mondtam én hogy ettől a héttől indul az élet, itt az én világvégi városomban. Így is történt. Megint összedobok egy kis heti összefoglalót!

Még múlt csütörtök este történt az eset, Adrival és Katival úgy döntöttünk, lazulunk egy kicsit itthon nálunk. Mire Adri ideért, rájöttünk hogy kell egy kis üdítő és szivar, és elsétáltunk az automatákig, ugyanis itt minden sarkon van a főúton egy kólagép... Miután ezt letudtuk, elhatároztuk hogy elmegyünk a Dunkinhoz és megvicceljük a kedves kollégákat, ugyanis Adri mondta hogy ott van az üzlet előtt egy magárahagyott bevásárlókocsi. Adri szépen beleült, Kati tolta, én pedig kameráztam. Beálltunk a drive-thruba, leadtuk a rendelést, avagy én beszéltem, mert a többiek röhögtek, hogy frankón bekapcsolt a rendszer egy bevásárlókocsitól. Továbbgurultunk az ablakhoz, ahol savanyú pofák fogadtak. Az egyiknek abszolut nem volt vicces, o túl komolyan veszi a munkáját és sarkon is fordult és a legnagyobb gondja az volt hogy ne rontsuk el a drive-időt, ami annyit tesz hogy van egy ilyen időmérő rendszer, ami azt átlagosítja hogy egy kocsi kiszolgálása mennyi időt vett igénybe. És ugyebár ennek minél kevesebbnek kell lennie.

De az időmérő nem számolt minket mert túl kicsik voltunk... Chris pedig persze viccesnek találta, de nem igazán akarta mutatni Sali előtt  Salátának, avagy Salinak hívjuk az imént említett kolleginát aki baromi komolyan veszi a munkáját  Ez a becenév a neve alapján készült, de azt most hagyjuk. :D Utána hazasétáltunk  elszivarozgattunk, majd hajnalban Adri hazatekert, mi meg kicsit később csicsikáltunk.

Pénteken megintcsak egy csodás szabadnapom volt. Az idő remek volt, aludtam sokáig. Rendeltem kinai kaját, aztán rendrakós, takarítós délutánt tartottam, mostam, porszívóztam mindent kirámoltam a gardróbomból és vissza. Isteni dolog a gardrób, sokkal jobban szeretem mint a szekrényeket. Közben nekiültem beszélgetni Ágival, a lakótársammal akivel egyébként nem sokat kommunikáltam. Ezúttal viszont jól elvoltunk. Este rámtört az energia és mehetnékem támadt, így elsétáltam a Dunkinhoz, Kati elé. Kicsit neteztem, ücsörögtem, aztán átmentünk a superfreshbe, bevásároltunk, hazajöttünk és hajnalig dumáltunk a teraszon.

egészséges étel, egészségtelen időpontban

A szombat egy igen hálátlan nap volt. Hétkor kezdtem, húzós nap volt, délben végeztem az elso muszakkal. Elkértük még előző nap a kocsit Shanatól hogy elmehessünk a bankba. Olyan tizenegy környékén Anthony odajön hozzám és megkérdezi hogy mikor végzek. Mondom délben, de jönnöm kell vissza háromra. Kiderült hogy kaját akar kérni. Janeth rögtön mondta is neki hogy adja nekem oda a kocsiját, azzal tudok hozni. Erre Anthony rögtön rávágta hogy dehát az o kocsija nem automata az én nem tudom vezetni. Janeth-tel egymásra néztünk, vágtunk egy pofát, majd jeleztük neki hogy ugyebár európai leány vagyok, ki a kuplungot jól ismeri. De mondtam neki hogy nem kell, Shana már odaadta az övet  csak mondja mi kell és hozzuk. A fene tudja mi lelte a gyereket, aki egyébként még nagyon fuvarozni sem szeret minket, de belenyomta a slusszkulcsot a kezembe és közölte hogy menjek az övével  Mondom még egyszer hogy erre tényleg nincs szükség, de csak erőszakoskodott  Huhh mondom, dejó dolgom van, el vagyok látva kocsikkal, konkrétan verseny van már miatta hogy melyiket vigyem. Wow.

Mondtam mindenkinek hogy írják össze a kajákat mielőtt delet üt az óra, mert én bizony megyek, mert dolgom van és sietnék! Mindenki írta mint a kisangyal egyedül egy valaki nem repesett, a főnök  Nem tudom mi lelte de nagyon ellenséges volt, pedig máskor egyenesen o az aki hoz akárkinek kaját... Persze Tizenkettő nullanullakor beállt a sor és nem szabadultam ki. Hét perc után feladtam és mondtam hogy megyek. Ezután hátravonultam átöltöztem és, egy kisebb vitába bonyolódtam a távozásom kapcsán a főnökkel  Hát, dolgom volt, na és még jöhettem is vissza először a kaja miatt aztán melózni háromtól. Beültem a terepjáróba, mert nem akármilyen kocsit nyertem ám meg magamnak aznapra. Egy bazinagy Ford terepjárót! A méret nem volt idegen, nekünk is van otthon, de ritkán vezetem mert ugye van sajátom, minek rohangáljak a benzinzabálóval. Igenám, de ez, attól még hogy kézi sebességváltója és kuplungja van, nem úgy működött mint ahogy én azt megszoktam. Kicsit szenvedtem míg sikerült egyáltalán elindítani  Aztán rá kellett érezni a fékre is, mert nagyon hirtelen fogott. Nem beszélve róla hogy az ülése nem állitható, én pedig elég picuri vagyok és marhára a levegőben lógó lábakkal vezettem végig. És teszem hozzá, a meghibásodott bokámnak ez a kuplungnyomogatós mozdulat volt pont az, amit egyszerűen nem bír még. Hát fájt is rendesen! Ebből a szempontból jobb lett volna az automata, de frankón jó volt kicsit váltogatni amúgy! Akkora forgalom volt a mint a fene, a BurgerKingben is elidőztünk emiatt egy darabig míg vártunk a kajára, aztán átmentünk a Panera-ba ami ilyen kenyeres  szendvicses, leveses hely. Ott is várhattunk. Leadtuk a kaját, aztán mentünk végre a saját dolgunkra. Először is a bankba. Hihetetlen gyorsan végeztünk és mentünk is le a beach felé mert el akartam menni a postára. Már útközben mondta Kati hogy nem biztos hogy lesz parkolóhelyünk. Végiggurultunk a az egész parkolós mindenségen, egy hely sem volt persze, de a postának van saját limitált idejű parkolója, be is helyezkedtem oda, majd tűztem be a postára. Egy órája zárva volt... Nagyon örültem. Pont az a hétvége volt ráadásul amikor minden extra akciós volt lenn a parton lévő üzletekben, mert ez az utolsó hétvége a szezon előtt és ilyenkor ezt szokták csinálni. De időn nem nagyon volt, mert ugye lejárt a parkolás, szóval végigrohantunk az üzletsoron és ránéztünk az óceánra és visszasiettünk. Elhatároztuk hogy eszünk a Chipotleban, de az az ötletem támadt hogy már csak dacból is, vigyük el a kaját, és menjünk le a másik beachre Lewesba. Villámsebességgel megvettük a hamit, és már lent is voltunk a parton és óceánra néző kilátással rendelkező padon ülve ebédeltünk. Ez egy kicsit le is nyugtatott. Az eleve szarnak ígérkező esti műszak miatt és a vitám miatt a főnökkel nem voltam jó hangulatban... Ráadásul ugye sosem volt szokás hogy esti műszakban legyek és pont ezen a szombaton az voltam. Ami azért szomorú, mert át akartam menni OceanCitybe egy koncertre. A tavaly Northbeachen játszó bandával tavaly összehaverkodtam ugyebár, de ok ősszel feloszlottak. Az egyik srác pedig új bandában van és havi egyszer játszanak OC-ben. Persze múlt hónapban sem jutottam el, mert nem volt fuvar, most pedig idom nem volt. Kicsit ezen is felhúztam magam.

Leráztuk magunkról a homokot aztán hazadobtam Katit, majd mentem is vissza dolgozni. Tulajdonképpen egészen elviselhetően bírtam. De este tízkor hazasétálni már nem volt nagy kedvem. Akkor végeztem, hosszú nap volt.

chipotle - kedvenc mexicoi kajáldám!

őt vezettem

Vasárnap ismét egy csodás hosszú műszak, aztán fogalmam sincs mit csináltam, de itthon voltam.

Hétfőn fölkeltem megint korán, majd később, majd nekiültem skypeolni. Katival megdumáltuk hogy ha jó lesz az idő, akkor lemegyünk Rehobothra a partra. Mivel eléggé úgy tűnt hogy jó az idő, így is tettünk, nekiöltöztünk és kisétáltunk a buszig. Idén először buszoztam itt a mi kis gagyi buszocskáinkkal. Leszálltunk a Dunkinnál, bementünk köszönni, aztán mentünk tovább kajálni. A subwayre esett a választás, bevallom még mindig melegséggel tölti el kicsi szívemet a hely, mert mindig eszembe jutnak a subwayos időim odahaza. A sok barát amit a helynek köszönhetek és a vicces emlékek. Na szóval megvettük a kis szendvicseket, amik sokkal rosszabb ízűek mint otthon, leballagtunk a homokba, lecsüccsentünk és elfogyasztottuk a szendvicsünket. Közben körbevettek az erőszakos sirályok, jöttek a kajára. Sosem szerettem a sirályokat, tényleg sosem. Fotóztunk egy kicsit aztán kitaláltunk hogy elmegyünk egy ilyen játék-terembe, ami inkább gyerekeknek van, családosoknak, de mi így is jól elszórakoztunk  Természetesen híres vagyok a nagy szerencsémről, szóval minden amihez én nyúltam, elnyelte a pénzem, vagy nem működött... Végül két kulcstartóra váltottam be a jegyeimet, amik rettenet gagyik, de legalább aranyosak. 

Mindezután  visszagyalogoltunk a Dunkinhoz, ahol Dina, egy volt munkatársunk felesége felvett minket, mert hivatalosak voltunk elfogyasztani pár sörikét náluk. Bementünk a liquor store-ba, hogy vegyünk ugye alapanyagot, beálltunk a sorba, nem volt nálam csak a magyar személyim és a hülye kasszás csaj közölte hogy nem fogadja el, és távozzak az üzletből. Namármost, egyrészt a gyengék kedvéért rajta van minden angolul is, másrészt csak meg kellett volna fordítsa és megláthatta volna a születési dátumomat, harmadjára pedig egyenesen utálom ezt a rendszert, hogy ő a hülye, de engem raknak ki egy üzletből. Még a biztonsági őr is rátett egy lapáttal, mert két szót mertem még szólni Dinahoz hogy mi a helyzet, de a pasas már rám is förmedt hogy ott az ajtó, várakozzak kint. Jajj, tudom, ne lázadjak, én vagyok a bevándorló és ezek az ő törvényeik, de komolyan fel tudnak húzni ezzel hogy mindenhová vinnem kell az útlevelem.

cuki manó, Iphone-nal!

Ezután hazamentünk hozzájuk, éppen akkor érkezett meg Nestor is a kisfiukkal. Az a kissrác eszméletlen édes, két éves, nagyon cuki kisegér hangon beszél, de teljesen érthetően és a fejecskéje olyan mint egy kis manó, de szerintem tündéri. Kaptam a kezembe egy sört, Dina nekiállt főzni, mi addig elszórakoztattuk Caiden-t a kismanót. Elbeszélgettünk, majd vacsoráztunk, mind együtt, a sörök fogytak, jól elvoltunk. Én azt az egyet sem ittam meg teljesen, mert továbbra sem szeretem a sört. Már jó késő volt mikor Nestor hazadobott minket. Iszonyat meleg volt, átvettem a kis nyári ruhámat és kiültünk a teraszra még dumcsizni. Kati közölte hogy Chris meló után csatlakozik. Hát ismételten jól elszórakoztunk, megint sétáltunk egyet, Chris ezúttal hazament, mi pedig csicsikálni. Éljenek a szabadnapok!

Kedden aludtam sokáig, aztán vééégre befestettem a hajam, már nagyon ideje volt. Mikor végeztem elsétáltam a Marshallsba, ott találkoztam Adrival, vettem egy rövidnadrágot és egy kistáskát, némi kaját a superfreshbe, elköszöntem Adritól aztán átsétáltam a Sony boltba. Random, öt perc alatt, megvettem álmaim fényképezőgépét és elégedetten kisétáltam. Nézegettem egy ideje már az e-bay-en d e a mivel tavaly a laptopommal is volt egy kis szenvedés, inkább megvettem szemtől szemben, mert ha valami van csak visszarohanok vele, van rá garancia is meg minden és drágább sem volt mint a neten. Na ezért is szeretem Amerikát. Rohadt olcsó műszaki cikkek és ha a fizuhoz képest nézzük, egyenesen mennyei áron vannak! Jaj, hát nagyon boldog voltam. Kicsit még nézelődtem, aztán siettem haza nyomkodni az új bébimet! Csináltam egy csomó idióta tesztképet, almáról, az ujjamról, a telefonról, a plafonról, virágokról, merőkanálról, ami épp szembejött itt a konyhában. Kétség kívül dúl a szerelem! A fél műszaki parkomat már lecseréltem itt kint, laptop és camera, most már jöhet az Iphone és az autóvétel, de az csak otthon. 

Aztán megérkezett Kati és Shana, összekaptuk magunkat, kocsiba pattantunk és elrobogtunk a Norhbeachre. Ez volt a nyitóestje az 1$-os éjszakáknak. Azthittem kevesen lesznek, de tévedtem. Tömeg volt és ugyebár egy új banda játszott idén, szegények nekem nagyon nem jöttek be. Country és egyéb uncsi zenéket nyomtak. Mondom jaj de vidéken vagyunk hirtelen amigo! El is jöttünk idő előtt, szokásos kör a Wawa-ba, tuna wrap, tej és egy új dolog a menün, áfonyás muffin. Itthon meghajnaliztunk és rohantam aludni, mert arra már nem sok időm volt.

Szerdán várt rám ismét tiz csodás óra és hiába a két szabadnap, az éjszakai kimenő eldöntötte a napm sorsát. Avagy mégsem. Az hogy fáradt voltam az csak egy dolog. De hogy milyen rosszul lettem az egy másik. Határozottan nem  a másnaposság gyötört, szinte nem is ittam, hanem szerintem a reggeli latte volt rám ilyen rossz hatással. Egy ideig szenvedtem, de pár szelet citrom helyretett. Utána jól voltam, de véget nem érőnek éreztem a napot. Utána hazabaktattam, piszkáltam a camerámat. Adri is átjött, csináltunk pár menő gördeszkás képet, meg kicsit fotózgattam a környéket. Az utcán mászkálgattam mikor megállt mellettem egy kocsi és a kis délamerikai pasas ült benne, aki tavaly a házat mosta még a másik helyen. Szokott járni a Dunkinba is. Kiderült hogy itt lakik az utcában és legnagyobb bánatomra el akarta kérni a számom, amire én egy határozott nemmel feleltem. Azt mondta szívesen látna többet, mire mondtam neki hogy szinte minden nap megtekinthet a Dunkinban, de érje be ezzel, mire közölt hogy gonosz vagyok. Már tavaly is idegesített hogy tudta hol lakom, de most meg kb a szomszédom lett. Remek. Ilyen az élet a Lilaakácközben...

Adri hazament én meg lassan készültem, mert mentünk el este a BethanyBluesba, a tavalyi szomszédságunkban lévő bárba. Ilyen kis magyar összejövetel volt, még olyan résztvevők is voltak, akik csak látogatóba jöttek, egy magyar srác aki manager volt régebben és neki a barátnője. Szerdánként 1$ 10db csirkeszárny, ami itt egy nagyon közkedvelt kaja. Rengeteg különböző szósszal csinálják, van választék bőven. Rendeltem hát egy sört, mellé egy tál mézes mustáros csirkeszárnyat. Őrület  sem a sört sem a csirkeszárnyat nem szeretem, a mézet és a mustárt sem, de úgy látszik én itt kint  tényleg olyan dolgokat csinálok, amiket otthon sosem. Dehát ez erről szól valahol, az ember kipróbál olyan kajákat, piákat, amiket otthon, ebben a formában nem ehet, ihat. Úgyhogy na, vannak rejtett oldalaim. :D Hazavittek minket a srácok, Adrit is, engem is, szóval legalább gyalogolni már nem kellett. Beszélgettem kicsit a lakótársunkkal, aztán le is pihentem.

A csütörtök valahogy baromi kínlódós volt, kevés ember és kevés tennivaló. Rendeltem egy salátát az új kajáldából ami nyílt  Chick fill-A a neve. Nos, sosem ettem még csirkés salátát eperrel, almával, áfonyával, kék sajttal, amit nem tudom most mi a magyar megfelelője és salátával, de egy kis avocados-lime-os ranch szósszal egész jó volt. Adrinak mutattam műszak után pár dolgot a netem, aztán hazaindultam végre. 1$-os, aztán lazulás idehaza. Nemtudom, valahogy nagyon szenvedtem, szerintem már túl fáradt voltam még a pihenéshez is... Elkezdtem írni a blogot, de feladtam. 

Ma jóformán semmit sem csináltam. Ez is volt a terv. Regenerálódni és rákészülni a hétvégért. Aludtam sokáig, utána kitakarítottam a szobámat, mostam, átjött kicsi Adri és ennyi. Holnap és holnapután dupla műszakom lesz ismét, és ha valamit utálok akkor az az esti műszak. Az még hagyján, de ez lesz a MemorialDay weekend, ami annyit tesz, hogy ez a szezonnyitó hétvége, és csilliárd ember lesz mindenhol. Jön a sok fánkzabáló, kávéivó turista. Plusz még filmbemutató is lesz a moziban, ami csak azért pompás mert mellettünk van és műsor után jönnek hozzánk táplálkozni. Ezzel mind nincs is semmi bajom. Szeretem ha sokan vannak, mert legalább jobban repül az idő. Egyedül az a nagy bajom hogy este is kell lennem és az esti műszak egy nagy szívás  Ráadásul cseppet már fáradt leszek estére és kevesen leszünk a sok kedves vendégre, aztán még vár rám este tízkor egy fantasztikus séta haza... Na mindegy, jövő héten bosszúból bulizunk párat, ez már biztos! Ha elsöpör a vihar akkor is! Ugyanis olyan az időjárás most hogy jaj. Tegnap borzalmas meleg volt, most meg elővettem megint a nagykabátot... Miez, mi?

Na de egy száz szónak is egy a vége, legalább végre pörgős hetem volt, az a fajta amitől tavaly is folyton fáradt voltam! Kezdődik a jobbik szakasza az évnek. Tegnap óta járnak végre a buszok is, szóval, jövünk megyünk mint a távirat! De most először drukkoljatok hogy túléljem a hétvégét!