Ez a lány én voltam. Úgy él az egész az emlékezetemben, mintha csak most lett volna. Minden nagy volt és fényes, csupa élet, csupa zsongás. Ekkora kalandba, ennyire messze és ennyire egyedül akkor vágtam életemben először. Fogalmam sem volt mibe vágtam. De megcsináltam! Tulajdonképpen utólag jöttem rá mit is műveltem én akkor. Mennyire voltam bátor és tényleg végülis mekkora dolog ez az egész. Ehhez az kellett hogy sok ember megismerje a történetemet és felvilágosítsanak róla hogy ők sosem mernének ebbe igy ahogy én csináltam belevágni. Persze nekem a mai napig olyan természetes az egész, saját magamtól ezt simán elvártam hogy sikerüljön.
A mai nap megint egy ilyen összetett fordulós nap. Egy éve érkeztem meg ugyebár, hogy élvezhessem az amerikai álmot. Aztán már pontosan három hete hogy újra elindultam ide az Óperencián túlra. Máris három hete... Így utólag úgy elszaladt. Aztán itt van még ez a mexicói ünnep is, ami nem is mexicói ünnep, csak az amerikaiak mexicóiaknak szánt ünnepe, de Mexicoban hivatalosan ezen a napon nem ünnepelnek semmit. Ez volna a Cinco de Mayo avagy Május Ötödike. Vicces volt tavaly, hogy megérkeztem ugye NewYorkba, Amerika fő-városába(nem fővárosába) és tele volt mexicoival, meg sombreróban rohangáló emberrel, mindenhol mexicoi zászlók meg minden furcsaság. Szóval tulajdonképpen nem volt túl amerikai a hangulat így első találkozásra. Vicces is a dolog, mert már igy első benyomásként szembe jött "Mexico", aztán ugye helyi "legjobb barátnak" is egy mexicoi származású lányzó került horogra. Én mindig is csíptem a mexicoi dolgokat, történelmet, maya dolgokat és minden ilyesmit.
Tehát már egy éve mindennek és elképesztő mennyi minden történt velem azóta. Itt kint is és közben otthon is. Persze nyilván az élet akkor sem állt volna meg ha nem jöttem volna ki, de az otthoni munkával eltöltött évek annyira beszippantottak hogy nem nagyon éreztem azt a hatalmas pezsgést és történést. Az idő csak telt és nagy dolgok nem történtek akármennyire próbálkoztam. Amerika mindent megváltoztatott és felforgatott. Amikor az emberek kérdik hogy hogy állok Amerikával, szeretek e itt lenni vagy tavaly szerettem e, nem tudom mit válaszoljak. Mihez képest? Igen, nyilván szeretek itt lenni, azért vagyok és voltam itt. De már nincs az az elfogult elvakult hozzáállásom ehhez az országhoz. Az ember megtanulja a dolgok negatív oldalát is, és túllát mindazon amit eddig hitt vagy képzelt. Nem azt mondom hogy rossz lenne itt, csak nem olyan arany az élet mint amilyennek otthonról tűnik. Én ettől megnyugodtam. Megnyugtat az hogy látom hogy itt is vannak hülye dolgok, itt sincs a kerítés kolbászból. Messzemenően más minden mint otthon, életszínvonal szempontjából sokkal magasabb.
Röhögök azokon az embereken akik kijönnek ide és azt hiszik minden azonnal az ölükbe hull. Van munka, van szállás aztán ezért már nem is kell tenni többet, csak lógatni a lábat. Felháborodnak hogy dolgozni kell és el kell intézni dolgokat saját maguknak. Derogál hirtelen dolgozni. Én nem tudom hol élnek némelyek?! Valami más bolygón vagy mi? Én nagyon sokszor kikészültem tavaly, kimerültem, elfáradtam, igen. Sokszor saját hibámból. Szórakozni jártam vagy csak simán sokáig fenn voltam, aztán másnap megszívtam megszívattam magam. Persze olyan is volt, hogy saját hibámon kívül volt minden sok. Dolgoztam betegen, dolgoztam fáradtan, dolgoztam dolgoztam... De senki sem tartott pisztolyt a fejemhez. Volt egy álmom, egy nagy álmom és valóra váltottam. Az őszi két hetes nyaralásom. Minden izzadságcseppet megért! Engem ez motivált ez vitt előre. Nekem ezért érte meg a sok munka. De ez fordítva is igaz, mert a sok munkának köszönhetem hogy ez létrejöhetett. Volt aki nálam sokkal többet gürizett, de mégsem használta ki a lehetőségeit eléggé, többen meg is bánták. Abszolút nem tettem csodát munkailag, mások otthon, Magyarhonban, ennél sokkal többet dolgoznak negyed ennyiért. És ez szomorú...
Szóval aki csak kijön ide és lusta mint a disznó, de elvár minden jót, az igazán elgondolkodhatna. Én nem keresem magam halálra, de arra bőven elég hogy egyedül is valóra váltsam a kis terveimet, álmaimat. Ezt otthon, egy ilyen munkával az életbe nem tudnám megcsinálni. Tehát összességében véve elégedett vagyok. Idén sem tervezem másként, idén is ki akarom magam csinálni! Melózok, szórakozok, melózok, utazok. Mindennek ára van! Sokszor lesz baromira elegem, de úgyis tudom hogy utólag azt mondom megérte! Tavaly is ez volt. Meg amúgy is, valamiért csak itt vagyok megint, nem? :D
Csütörtökön bevonultam reggel nyolcra dolgozni. Vagyis besántikáltam. Félúton kb sírva akartam fakadni, mert fájt nagyon. Az ácsorgás már nagyon jól ment, de a negyed órás séta, az sok volt. Beálltam a kis drive-om ablakába, gondoltam ott majd jó lesz, de pont a bal lábammal, ami fájt, azzal kellett ide oda lépkedjek, a jobb meg le volt cövekelve, szóval hamar elment az életkedvem. Tíz körül befásliztam, bekenegettem. Ugye ezen a napon volt a hatalmas ellenőrzés és én lelkileg felkészültem a legrosszabbra. Sok idegbeteg emberre és rossz hangulatra. Na ehhez képest a nap sokkal jobb volt mint álmodni mertem. A főnökasszony ugyanis nem volt bent a reggeli hajrában, ugyanis egy másik boltot felügyelt az ottani ellenőrzés alatt, szóval ez már eleve javított a mi helyzetünkön. Nem volt olyan stresszes. Folyamatosan üzente a teendőket s mikor ő megérkezett és az ellenőrzős ember is, már minden a lehető legnagyobb rendben volt. Igyekeztünk, na! Én össze vissza sántikáltam, a saját magam agyára mentem már! Fájt, fájt, de tettem a kis dolgom amennyire sikerült. A legnagyobb élmény mégis az volt, hogy az ellenőrzős pasi pont folyamatosan engem lökött fel, vagy taposott le. Ki mást persze...?
Végül megkaptuk a 100%-ot mindenki boldog volt. Főleg a főnök. Szinte szárnyalt. Kettőkor végeztem és mivel a lábamra való tekintettel haza akartam magam furikáztatni, próbálkoztam akinél lehet. Végülis jól jártam, Anthony hazavitt, sőt előtte elmentünk a TacoBell-be kajálni, ami egy mexicoi gyorsétterem ami amerikai szájízre lett tervezve. Ott álltam mint egy idióta, azt sem tudtam mit kérjek. Annyi minden volt a táblán és nem tudtam rajta kiigazodni. Mivel saját magamra gondoltam, hogy mennyire utálom ha ezt csinálják a Dunkinban az emberek, gyorsan kértem valamit, amit azt sem tudtam mi vagy milyen, de legalább olcsó volt. Valamilyen burrito. Leültünk, megettük, dumáltunk, aztán hazavitt. Próbálkoztam elvitetődni a bankba is, ugyanis végre megjött az első kis csekkecském és kezdődhet a bankba rohangálósdi. De nem ért már rá oda is elvinni... Hazajöttem, skypeoltam, közben megjött Adri is. Nagyon jót nevetgéltünk és beszélgettünk hármasban Katival, tök jó délután volt!
Pénteken délután dolgoztam, és én nem szeretek délutános lenni. A lábikóm már mondjuk jobb volt, de köszönhetően hogy sikerült megcsúsznom a felmosott padlón, újra meghúztam egy kicsit. Nagyon rosszkedvű napom volt, de inkább magán jellegű dolgok miatt. Hatkor már tűztem is haza, baromi jól esett még meló után sétálgatni ilyen lábbal. Itthon megintcsak skype-party, több órán át, majd három óra alvás. Túl ideges voltam.
Szombaton megint reggeles műszak, fáradt voltam piszkosul, de meglepően jókedvű, mosolyogtam mint a vadalma, és a vendégek is kifejezetten jófejek voltak. Egy nő megjegyezte hogy sexy az akcentusunk nekünk magyaroknak, sose hagyjuk el, mert az tökéletes amerikai beszéd uncsi! :D Mondtam neki hogy én attól mg irigylem az ő angolját, de szerinte ne irigyeljem, mivel az enyém ugyebár sexy. Oké... Egy másik meg megkért hogy beszéljek hozzá mert nagyon tetszik neki a kiejtésem. Mondom mi van ma???
Délben végeztem, Adrival beszélgettünk egyet, aztán ő hazament, engem meg megkértek hogy hozzak nekik ebédet. Shana odaadta a kocsiját hogy hozzak a Wawa-ból szendvicseket, meg hozzak a Superfreshből banánt, mert elfogyott. Én meg természetesen bevállaltam, hogy is ne tettem volna? Vezetési lehetőséget az ember nem utasít vissza! :D Mindenki odaadta a pénzt, én szívesen futárkodtam, aztán mondtam hogy én akkor most szépen hazakocsikázok és háromra visszahozom a verdát. Igy is tettem. Hazagurultam a kertek alatt, Katival dumcsiztam egy órát, majd eldobtam melózni, lepasszoltam a kocsit és vártam. Vártam a főnököt, mert megbeszéltük hogy elmegyünk kajálni. Szerettem volna kicsit beszélgetni vele, mert mióta visszajöttem nem volt nagyon alkalmam és úgy is éreztem hogy szükség lenne rá. Elmentünk a mexicoiba, mennyeit kajáltunk, azon a helyen volt tavaly a "mexicoi szülinapom". Közben elbeszélgettünk, minden pöpec volt. Utána eldobott a bankba, sőt még el is vitt robogót nézni, hátha találunk valami menőt, jó áron. De nem találtunk, viszont jót mulattunk igazából, elképesztő idióták voltak az eladók... Főnök rá akart beszélni egy rózsaszín robogóra, minden áron! De nem!!! Nem kell rózsaszín! :D
Utána vettünk virágot és plüssöt egy kolleginának, aki most diplomázott, odaadtuk neki a drive-on keresztül aztán szépen hazahozott. Fáradt volt már ő is, én meg még úgy, de nagyon jól éreztem magam! Nekem az egyik tényező ami miatt visszajöttem az az én főnökasszonykám volt. Nem könnyű vele dolgozni néha, de nagyon szeretem emberileg!
Ma pedig, vasárnap délre mentem, minden a feje tetején állt, igazi előszele volt ez a nyárnak. Arra számítottam hogy majd megőrülünk délután, de komolyan mondom, nem volt vészes. Sőt! Pedig fej és lábfájással keltem, fájdalomcsillapító volt a reggelim, de esküszöm ha maradnom kellett volna még pár órát simán, vígan maradtam volna, mert végül annyira jó hangulatom lett. Főnök hazadobott, rendeltem kínai kaját, ettem egy jót! A mellé adott szerencsesüti pedig ezt mondta nekem:"Ha hibázol, az egy lehetőség hogy jobban csináld legközelebb."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése