Kedden szabadnapom volt. A hétvége után rám is fért. Sajnos elég rosszul aludtam és hamar fel is keltem. Nem voltam a toppon. Hülye idő is volt, persze hogy esett az eső és fújt a szél, mikor én annyira elterveztem megint egy kis oceánparti heverészést. Arról volt szó hogy este megyünk bulizni, de olyan szokásos módon megint minden a fejére állt. Először is kiderült hogy másnap hét helyett ötre kell mennem reggel, mert az egyik öreglánynak haldoklik az anyukája és ezért egész héten nem is jött dolgozni és szerdán nekem kellett helyettesítenem. Aztán közölték itthon hogy valami variálás van a szobákkal és valószínűleg eddig tartott a jó világom egyedül egy szobában és át kell költözzek a másikba Kati mellé. Egyelőre ez nem valósult meg, de kedden nagyon felhúztam magam. Fene tudja miért, valahogy összességében olyan hülye hangulatom volt. Rájöttem hogy kicsinált ugye a hétvége is, meg nagyon sok volt ez az ebbe a kis városkába szorított időm. Most már járnak a buszok és minden happy, de eddig elég nehéz volt bármit is csinálni és én utálom ezt a fajta kiszolgáltatottságot...
Adri átjött kicsit longboardozni, én megint fotózgattam, azthiszem elég jó képek lettek. A tulajék elhívtak valami magyar srác szülinapjára aki itt lakik Rehobothon, de először nemet mondtam mert úgy volt hogy van programom. De ugye nem úgy jöttek össze a dolgok mint ahogy azt szerettem volna, így végül velük tartottam Katival egyetemben. Rengetegen voltak, legtöbben románok, néhány bolgár és ez a Koxi nevű romániai magyar srác aki az ünnepelt volt. Őszintén szólva eléggé semmilyen nem volt az egész számunkra, a kutya nem foglalkozott velünk csak az a néhány ember akikkel lakunk, meg eleve ismertük. A magyar srác pedig egyenesen tett ránk magasról, túl elfoglalt volt. Ettünk egy kis grillen sütött husit salival, iszogattunk és ennyi. Volt egy csaj, marhára felidegesített mert kérdezte hogy mikor jöttünk, meddig maradunk, mit csinálunk stb. Megválaszoltuk, aztán kérdezte hogy akarunk maradni télre is és utána. Mondtuk hogy nem. Ezen pedig ő teljesen kiakadt hogy mi az hogy haza akarunk menni, deháthogy Amerika mennyire pöpec és mennyivel jobb mint otthon és stb. Mondtam neki hogy bocsesz, de én szeretek otthon is lenni, szeretem az országomat, barátaimat, ott az egész családom, miért akarjak annyira kézzel lábbal itt maradni. Körülbelül jelezte hogy nem vagyok normális aztán nem is foglalkoztunk többet egymással. Hát lehet hogy moldovaiakkal ez a helyzet, de én azért ennyire nem vagyok elégedetlen, na... Nem maradtunk sokáig ezen a szuper BBQ-n, hálistennek, mert ugyebár nem sok időm volt ismét alukálni.
Szerdán ötre mentem, elkéstem pár percet. Már reggel rengetegen voltak én pedig nem voltam túlságosan formámban. Az egyik csaj Kaiti pedig elvágta az ujját és ezáltal én átkerültem a szendvicsezős pulthoz ahol én még sosem voltam igazából délelőtt. Mármint mindenkinek megvan a maga helye általában, az enyém az ablak és máshová nem is szoktam kerülni. Nagy a bolt reggelente nagy a forgalom, mindenki be van osztva mi a dolga. Csodák csodájára egészem élveztem, nem volt rengeteg rendelés sem és utol tudtam magam érni. Az egyetlen baj az volt hogy pont aznap pont nálam elromlott a kijelző és igy még nehezebb volt mindent kézben tartani, de összehoztam. Amennyire fáradt voltam pont annyira pörögtem is tulajdonképpen. Délben lemerült nálam az elem, de csak kihúztam valahogy kettőig. Rendeltünk kaját is, megint burritoztam. Esküszöm egyike volt azoknak a napoknak amikor marha jól éreztem magam a Dunkinban. Szóltam előre hogy szeretnék időben eljönni hogy elérjem a buszt ami ment le Lewesba a partra, mert megbeszéltük Adrival hogy lent találkozunk. Hívtam gyorsan Katit is, átöltöztem aztán huppantam is a buszra, Kati már rajta is volt. Bementünk a DairyQueen-be ami egy nagyon menő fagyizó, de eléggé csalódást okoztak. Kati kért egy hamburgert, mert az is van nekik én pedig egy pohár kólát. Kerek tíz percükbe telt mire odaadták azt az egyetlen árva pohár üdítőt... Amíg Kati evett, Adri is feljött a partról, fagyizott egyet, aztán lementünk együtt, fotózgattam, napozgattunk, pihentünk hülyültünk. Az egyetlen hatalmas problémám az a rengeteg undorító rák volt, ami a parton hevert és a vízben is jelen voltak keményen. Éppenhogy a lábam beletettem, pedig frankón fürödtem volna egyet, de lemondtam róla. Akkora fekete rákok voltak mint a fejem plusz még a karjuk ami szintén hosszú volt. Imádom a vizeket, de ez nekem visszataszító volt. Sőt még ilyen kis kagylók is csüngtek rajtuk.
Adri hazatekert, mi kicsivel később buszoztunk visszafelé. Bementünk a Marshallsba, ami nagy csalódás idén, mér nem árulják azt a cipőmárkát amit tavaly annyira megszerettem és amúgy is nagyon gagyi cuccok vannak, ami meg jó, csillagos árakon van. Durva. Bementünk a Superfreshbe, vettünk egy tál salátát, aztán szépen hazajöttünk. Itthon pont keri sütögetést tartottak a többiek, mi is bedobtuk a közösbe a csöves kukoricánkat, ők pedig megkínáltak finom husikákkal és tzatzikivel. Utána ettem még egy kis tiramisut, amit otthon nem szeretek, de itt, ez valami baromi finom volt. Kicsit beszélgettünk, aztán mentünk aludni Katival.
Csütörtökön reggel meló, unalom a köbön, nem volt túl izgalmas nap, hamar végeztem, elküldtek megint kajáért. Elszáguldoztam legalább kicsit megint kocsival, leszállítottam a kajákat aztán hazamentem gyalog. Akartam kicsit pihenni ami nagyon nagyon nem jött össze. Végül útra keltem, mert Adrival megint megbeszéltük hogy lemegyünk a partra hogy lefotózzam őt ahogy próbálkozik a skimboardján. Először próbálta ki, de elég hamar belejövögetett. Tehát először is, elindultam lefelé, kérdezem a buszsofőrt megáll e az xy megállónál. Teljesen helyesen kérdeztem meg, de nem értette mit akarok. Mondom mindegy. Megyünk, megyünk, látom ott áll már Adri, a pasas meg továbbhajtott a megállón. Ugrok oda, mondom neki itt volt egy megálló, miért nem állt meg. Közölte hogy sajnálja nem látta hogy áll ott valaki, aztán megállt ott ahol volt, hirtelen. Kicsit értetlen volt ám a bácsi. Ha nem vagyok a buszon és Adi mondjuk egyedül áll ott, frankón otthagyja. :D
Leszálltunk, elsétáltunk a homokban, letettük a cuccokat és neki is ugrottunk hogy művészkedjünk. Én totál ki voltam borulva a sok undorító rák miatt, még több volt mint előző nap, sőt ilyen áttetsző mócsingok is voltak a homokban, hát a sikítógörcs volt rajtam hogy én ide nem akarok lemenni. De végül megtettem és Adri örült. Olyan jól esett volna egyet fürdeni de esküszöm hogy előbb ugranék egy hordó moslékba minthogy bemenjek a vízbe a csomó óriási ollós közé főleg hogy nem is látom őket mert lent vannak az alján. Félek, na! :D
Kipróbáltam a boardot én is, de a bokám nem szerette ezt sem, ahogy sok-sok minden mást sem, úgyhogy ne kockáztattam. Heverésztünk is egy kicsit, aztán haza indultunk mert én még össze kellett készüljek OceanCityre. Csodák csodájára még fuvarom is akadt, mikor az ember nem keres, talál, mert amúgy busszal mentem volna eredetileg. Helyette BMW-vel mentem, mert az egyik srác jött át Lauráért, az egyik új leányzóért aki tavaly OC-ben dolgozott nem a Dunkinban és megkérdezték hogy átvigyenek-e. Mondom naná ha már van lehetőség! Hétre puccba is vágtam magam aztán röppentünk át OC-be. Csodagyönyörű naplementét sikerünk fotóznom aztán mentem föl a csajokhoz. Dumálgattunk, lementünk boltba, bulizni terveztünk menni, de valahogy egyáltalán nem jött össze, mindenki abszolut hulla volt. Helyette szépen ágyba vonultunk és csicsikáztunk.
Délelőtt keltem, nagynehezen. Úgy fájta a fejem mint a franc, be is vettem egy gyógyszert, amit már csak tényleg akkor szoktam ha nagyon muszáj. Lementünk Diával a Dunkinba, vettünk egy-egy ice lattet, amit egyáltalán nem kívántam, de jót tett szerencsére. Lebuszoztunk a downtownig, lemásztunk a partra és nekiestem fotózni. Felmentünk a mólóra is, ami ráadásul fizetős mert elvileg horgászoknak van. Kérdezte is a csaj hogy horgászni jöttünk? Egymásra néztünk Diával, gondoltuk naná, mikro-botokat hoztunk mert szerintem egy horgászbotot csak észre lehet venni ha van az embernél... Kisétáltunk, fújt a szél, szinte fáztunk, pedig meleg volt nagyon. Ezután végigsétáltunk a boardwalkon, visszabuszoztunk majdnem hozzájuk, ettünk egy sajtszószos sültkrumplit, utána egy ilyen önkiszolgálós fagyizóba mentünk és mennyeit majszoltunk. Hazamentünk hozzájuk, addigra Kata is jött, kiültünk a medencéjükhöz és élveztük az élet szépségét. Késésben voltunk végül mikor kivittek a buszhoz, éppenhogy elértem. Hazazötyögtem.
Most jelenleg itt ülök az ágyikómban, le van égve a vállam mint a homár, kenem mindenféle napozás utáni izével. Három napja van kemény 30 fok én pedig minden nap a napon lógtam. Vééégre itt van a nyár és remélem itt is marad már! Rájöttem ismét hogy imádom a nyarat, bárcsak mindig az volna...! Remélem idén sikerül valami szint is nyernem magamra, mert tavaly nemigen jött össze. Sajnos most nincs medencénk nyugágyacskákkal mint tavaly, de legalább van kert. Ha minden igaz jövő héten megyünk SixFlags-be ami egy csúcsszuper vidámpark, holnap kiderül. Nagyon váárom!
Tudom hogy a blogom már nem a régi, kicsit negatívabb vagyok mint tavaly illetve kevésbé írok már olyan izgalmasabb hangnemben. Az a baj hogy elég kevés időm jut már rá és mivel elég fáradt vagyok már ilyenkor, sietek vele és valahogy elmarad belőle az a lelkesedés ami még tavaly benne volt. Szeretnék most is olyan lendületes lenni, de tulajdonképpen sok újat erről az életről nem tudok mondani, ugyanott vagyok, ugyanazt csinálom nagyjából. Ha valami különlegesebb van a nap alatt, arról majd úgyis zengedezek ódákat, de ezek egyelőre nem túl kirívó dolgok amik történtek. Persze nem jelenti azt hogy én ne élvezném őket, nagyon is tudom értékelni, csak sokszor nektek átadni nem tudom már. Elnézést is kérek ezért, remélem a képek kicsit kárpótolnak mindezért. Csók mindenkinek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése