Dagsboro, beach, shopping and babypigs

06/01 - 06/04

Múlt szombaton ismét egy csodálatos dupla műszakom volt, de ezúttal volt közte négy csodás óra szünetem. Reggel nagyon mehetnékem volt, abszolút nem voltam ott agyilag, mert volt néhány elintéznivalóm. Tizenegykor bepattantam a Hondaba, hazatéptem, Kati még nem volt kész, így siettem is tovább. Először is a bankban, hogy még nyitva érjem, aztán a postára mert baromira fontos volt vennem végre pár bélyeget. Egy hónapja próbálkoztam már! Sikerrel jártam végre, visszamentem Katiért, újra vissza a bankba, neki csak az automata kellett. Átmentünk az outletekbe, nézelődtünk egyet, vettem végre egykét dolgot, egy trikót és egy toppot, Adrinak egy szörfdeszkás kulcstartót. Átmentünk a CVS-be ami egy gyógyszertár, de tulajdonképpen drogéria, vettem egy erős napolajat, hogy még egyszer ne égjek így le, de barnuljak is azért. Egy szemspirál és egy szemceruza talált még gazdára személyemben, úgyhogy összességében jót vásárolgattam aznap. Beültünk a Chipotleba kajálni, ismét, szokásos szombati program. Ezt a hülye burritot annyiszor fogom megenni ahányszor csak bírom, mert ki tudja fél évem leteltével mikor lesz rá újra alkalmam, haha. Közben Katit hívta Chris, hogy kéne egy kis segítség, ugyanis kéne nekik pár dolog a liquor storeból és ehhez mi rendelkezünk csak megfelelő korral khm... Szóval voltunk oly kedvesek hogy időnket rászánva bevásároltunk egy egész bevásárlókosárnyi itókát. Siettünk is vissza a Dunkinba, ahogy egy "kellemes" esti műszak várt reánk...

Vasárnap meló, utána csak annyi vágyam volt hogy pihenjek pár órát. Persze ez nem jött össze mert helyette beszélgettem az otthoniakkal. Végülis egy fél órát mégis aludtam, addigra Kati is hazaért, Adri is átjött és együttes erővel lefoglaltunk a jegyeinket a SixFlagsbe. Volt nagy öröm! Nézegettük a videókat és az infókat hogy mi milyen ebben a vidámparkban. Aztán Adri lelépett, Kati neki állt májat sütögetni, el sem tudom mondani mennyire finom volt! Kiültünk a teraszra de elkapott az eső, én pedig úgy döntöttem rohangálok egyet a szakadó esőben, mert az olyan jó! Meleg volt, hiába volt este, én pedig jól megáztam aztán mentem is zuhanyozni. Aztán alvás.

A hétfő igen érdekes volt. Először is feszült voltam. Nem akartam az ablakban lenni, minden áron szendvicsezni akartam. Nem volt kedvem beszélni, nem volt kedvem az emberekhez. Mikor mindenki ott volt végre át is helyeztettem magam, megvolt a lelkibékém. Egész jó hangulatom lett, pláne mikor Shana mondta Adrinak hogy akár én is vezethetek majd, mikor megyünk Jacksonba. Hát rögtön szárnyaim nőttek, hat óra vezetés hallatán, majd igen hamar le is törtek mert igazából elképesztő módon összevesztünk Adrival, mert kitalálta hogy ő akar vezetni, én pedig mondtam a magamét hogy dehát nekem ajánlotta fel Shana, aztán ez eléggé elfajult, olyanok voltunk mint az óvodások. Igy utólag vicces, de akkor hazáig menekültem volna mérgemben. Hirtelen elment az összes életkedvem mindentől ami itt van. Szóval ebben a remek kedvben folytattam a szendvicsek készítését, ráadásul a főnök is tesztelgetett hogy biztos ezt akarom e csinálni, ugyanis rendkívüli forgalmunk volt a hétfőt tekintve, de tulajdonképpen győztem a dolgot. Kint szakadt az eső, bent megsültünk olyan fülledt volt minden. Szombaton, vasárnap és hétfűn mindenki kényszert érzett rá hogy ölelgessen, simogasson, csapkodja a vállam és miegymás, ami a hólyagosra égett vállamnak egyáltalán nem hiányzott. Háromkor végeztem, Janeth felajánlotta hogy hazavisz, de meggondoltuk magunkat és végül elmentünk shoppingolni. Nálunk átöltöztünk, aztán nekiindultunk. Elnéztünk két outletbe és az ég világon semmit sem vettünk! Vagyis bocsánat, egyvalamit mégis, popcornt. Előre csomagolt édes-sós popcorn ami olyan borzalmasan finom, hogy azóta is folyamatosan rá gondolok. Én nagyon szeretem amúgy is, sósan, sajtosan, vajasan, édesen, vagy a popcornos milkacsokit. Nekem teljese mindegy. Szóval pár fajtát már ettem életem során, de édes kategóriában eddig ez a nyerő.

Aztán hazadobott, addigra jó idő volt. Aludni akartam kicsit, de Adrival nekiálltunk tisztázni a lelkivilágunkat a vezetős sztori miatt, béke volt és szeretet. Utána viszont úgy elaludtam hogy csak reggel keltem.

Avagy keltettek. Kati irt hogy itt van Shana, megyek-e velük a partra. Persze volt szó róla hogy ha jó az idő megyünk, de Shananal sosem lehet tudni. Hát ő pedig úgy döntött hogy megyünk! Tiz óra volt, ősszekaptuk magunkat Katival, kómásan beültünk a kocsiba és indultunk Rehobothra. Először elnéztünk a Walmartba, hátha kapunk valami jó kis fürdőruhát, de nem jött össze. Helyette vettünk "reggelit" a subwayben és folytattuk utunkat. Ott ahol tavaly még ingyen volt a parkolás, idén már nem volt az, így keresgéltük a negyeddoláros érméket, mert csak azt fogad el a gép, őrület... Leheveredtünk hát a homokba, szerencsére rákmentes övezetben. Mindenki bekente magát alaposan, én pedig eleve egy fehér pólóban voltam, mert még mindig fájt a vállam, igy azt nem akartam napoztatni. Nagyon jól tettem mert mindenki legégett még igy is egy kicsit. A többiek csicsikáltak egyet, én is próbálkoztam de nem jött úgy össze, úgyhogy inkább elmentem egyet sétálni hogy fotózhassak. Jaj nagyon imádom az új gépemet!!! Hát, ha valamit igazán szeretek itt, akkor az az én óceánom, de tényleg! Elképesztően üdítő érzés feküdni a homokban és hallgatni ahogy a hullámok partot érnek. Zajos, de valahogy mégis olyan megnyugtató, olyan vidám számomra.

Mikor lejárt a parkolás, elindultunk Dagsboro-ba Shana nagypapájához, ugyanis az öreg vett két bébimalacot és Shana kérdezte hogy kíváncsiak vagyunk e rájuk. Nos, őszintén szólva én nagyon szeretem a kismalacokat. Nem azt mondom hogy élek-halok értük, de nagyon aranyos emlékeim vannak róluk. Egyszer ott voltam mikor megszületett 13 kisröfi és mi asszisztáltunk unokatesómmal a szüléshez, még vagy tíz évvel ezelőtt. Annyira aranyosak voltak! Mielőtt ténylegesen útra keltünk, bementünk  K-martba, szintén fürdőruha projektben, de ott sem jártunk szerencsével.

Az út Dagsboroba nekem személy szerint nagyon tetszett. Végre valami új volt, végre valami más. Ez már valahogy nagyon vidék, szárazföldi vidék, nem ez az óceánparti. Nagy puszták és tipikusan ilyen egy ház a semmi közepén, de az viszont nagyon szép vagy nagyon lepukkant. A nagypapáék háza pedig ilyen zsákbamacska filing, mert kívülről semmilyen, sőt gagyi, de belül nagyonis vadi új és szép. Az elmúlt években leégett a régi ház, mert el gyertya égve maradt és megtörtént a baj, szóval a hát teljesen új, de ránézésre meg nem lehet mondani, ugyanolyan konténer kinézete van mint a többinek. Belül meg kis ékszeresdoboz. öreges de aranyos. A kisröfik egy ketrecben voltak, nagyobbra számítottam, ezek ilyen kistermetű háziállat fajták, nem kajálnivalók. Voltak kacsák is és persze egy kutya, mert itt mindenkinek van legalább egy kutyája... Szóval a kiscucuk nagyon aranyosak voltak, ki akartak mindenképp szabadulni, simogattam őket, be voltak zsongva. Igazából ennyi volt. Akartam volna fotózni a környéket még jobban, de nem volt sajnos idő, mert siettünk vissza Alexis ballagására. Nagyon kíváncsi voltam rá, milyen itt egy ballagás, milyen szertartás ez itt. De végül lemaradtam, mert más dolgom akadt.

Elszaladtunk még Dagsboroban egy boltba, ahol INGYEN vettünk vizet. Három Schwepps 1$ volt, de volt néhány üvegen egy kupon hogy van rá 1$ kedvezmény, szóval úgy válogattunk hogy mind ingyen volt. vettünk vagy harmincat. Engem végül kidobtak itthon, szaladtak is tovább a ballagásra, értem pedig jöttek, mert volt egy kis munkamegbeszélés a magyar szekcióval. Ezt nem ragoznám túl, de a lényeg hogy Adrival voltam, aki nagyon rosszul festett, szarul volt, lementünk Lewes-ba a folyópartra egy étterembe, mi rendeltünk egy adag sültkrumplit, a többiek salátákat és közben zajlott a beszélgetés. Tulajdonképpen jól éreztük magunkat, a komoly dolgokat hamar letudtuk, aztán ki-ki mesélte a magáét. Sétáltunk is egyet a belváros részen, nagyon aranyos az egész, olyan európai. Ezután hazafuvaroztak minket, mert korán kellett kelni a SixFlags miatt.

Egy meghatározó esemény avagy mondat hangzott el ezen a kedden számomra. Mikor nézegettük a fürdőruhákat a K-martban, elkezdtem egy olyan mondatot, hogy "szeretnék egy új életet..." de nem tudtam befejezni mert Shana közbeszólt hogy "Hé, minek akarsz te új életet? Nagyszerű életeitek vannak srácok!" Igazából csak annyit akartam mondani, hogy szeretnék egy új életet, amiben S-es ruhákat hordhatok, igazából mégcsak véresen komolyan sem gondoltam hogy elégedetlen vagyok.

De Shana mondata elgondolkodtatott. Idén minden más mint tavaly. Már nem akkora kaland és kihívás az egész, már nem akkora a motivációm, egyszerűen minden körülmény más és emiatt néha megkérdezem magamtól hogy mit is keresek én itt. Kicsit nehezen tudom elfogadni hogy úgymond lejjebb kellett adnom. Nincs pöpec medencés lakásunk, messzebb is lakunk, a kocsi projektem sem úgy alakult ahogy terveztem. Nem tervezek olyan lelkesen utazásokat sem, mert már többségében nincsenek itt azok akikkel szívesen mennék bárhová. A munka is sokkal másabb nehézségekkel rukkol elő mint tavaly, mivel idén már mélyebben benne vagyunk a dolgokban tehát súly is nehezebb a vállunkon. 

Mindennek ellenére mikor Shana azt mondta hogy nagyszerű életünk van, igazat kellett hogy adjak neki. Másnap megkérdeztem hogy pontosan mire mondta ezt, és mondta hogy milyen jó dolog az már hogy más országokban lakuk, nyelveket beszélünk, "szabadok" vagyunk. Igen. Ha belegondolok én is igazán, és visszagondolok arra ahonnan elindultam akkor nagyonis elégedett vagyok. Csakhát szerintem egy természetes dolog, hogy ahogy az ember változik, a körülmények is változnak ugye, szóval ezzel együtt jár az is hogy az ember egyre többet vár és egy idő után egyre kevésbé értékeli azt ami van. Szerintem ez nem feltétlen baj, mert ez az, ami az embert előrébb viszi. Az elvárások a saját életével kapcsolatban. Nekem idén nagyobbak az elvárásaim, egyértelműen mint tavaly. Már új dolgok után kell kutassak amik kielégítenek, mert feljebb ment a mérce. Ahogyan tavaly közvetlen a két hetes nyugati parti utazás után írtam is, kicsit céltalanná váltak körülöttem a dolgok, mert az, amire életemben a legjobban vágytam, az már megtörtént és kell idő mire az ember feldolgozza. Már nincs meg az embernek az az igazi eltökélt szándéka, már nincs meg az ami mindig is motiválta. Szóval ez az ami nekem hiányzik és ez az amiért én többet várok már mindentől itt.

Ez még mindig nem azt jelenti hogy nem értékelem a kisebb dolgokat, mert szerintem nagyon is tudom őket értékelni. Nekem egy ilyen egy órás autós kirándulás két kismalachoz a pusztára is akkora töltetet ad hogy hihetetlen. Ha jól érzem magam, akkor nagyon jól érzem magam. Csak ha hosszabb távban gondolkozom nem annyira látok tisztán és ennyi a gond. Néha ez összezavar.

De most valahogy ez után a mondat után kicsit megpróbáltam visszavenni az elvárásaimból és kicsit újra olyan felfogást produkálni mint tavaly. Mert tavaly baromi elégedett voltam magammal és a dolgok alakulása is abszolút jó volt végülis. A hosszú tél és a magyar depressziós hangulat idén nagyon nyomot hagyott bennem. Két hónapja vagyok lassan itt, de bele kell még rázódnom. Mondjuk ha süt a nap, meleg van, nem lesz gond. Kicsivel több bulizás kéne még és akkor végképp belazulok majd... Összességében véve örülök hogy itt lehetek, örülök az óceánnak, a melegnek és minden programmal töltött szabad pillanatnak!