Salisbury & National Donut Day

06/06 - 06/09

Csütörtökön tehát megvolt ez a pénztárcás kalamajka és mivel beszélgetésbe elegyedtem a tulaj csajjal, Oana-val úgy alakult hogy megkérdezte elszaladok-e vele Adnra-ért a lakótársamért Dewey Beachre. Nos naná hogy mentem, mert szeretek autózni, Deweyt imádom és amúgy is jól eldumálgattunk. Felvettük Andrat, elmentünk a Giant-be vásárolni, de ugye egy árva petákom nem volt, mert ugye nuku pénztárca, igy ugrott a lehetőség hogy ne kelljen megint cipekedni. Kiültünk  kertben, dumcsiztunk, közben Barrish(tulaj) és a tesója elkezdték felhúzni a kertbe a zárt teraszt. Mint a kismajmok csüngtek-lógtak, fúrtak faragtak, igazából egy órán belül a nagyja már kész is volt, állt a bodega. 

Pénteken még mindig ideges voltam a tárcám miatt, mert hiába hogy megvan, nem tudtam mi van benne és idegesített hogy benne volt az a csomó pénz és nyilván se híre se hamva... De tulajdonképpen jó napom volt, ismét National Donut Day volt, ami annyit tett hogy minden ital mellé járt egy darab INGYEN fánk. Hát szerintem el tudjátok képzelni mi őrület volt. Mivel én álltam az ablakban nekem kellett elmondanom mi a helyzet, és körülbelül 500szor mondtam el ugyan azt, ha nem többször. Baromi gyorsan kellett elmagyaráznom mert ugye ment a drive thru időmérő is. Hát belehúztam próbáltam a legérthetőbb énemet elővenni és sikerült. Hihetetlen módon összezavarodtunk néha a sok beszéd miatt, össze vissza kavarodtunk, de összességében véve nagyon pozitív nap volt, az emberek örültek, rendesek voltak és elképesztő hangulat volt. A kedvenc esetem az volt mikor az egyik vendég fizetett a mögötte lévő kocsinak, szoktak néha ilyet csinálni, hogy ismeretlenek csak úgy jófejségből úgymond meghívják egymást valamire.

Cukormázas fánkos VODKA

Na ez a nő kifizette a mögötte álló kocsi számláját és a kezembe nyomott egy lapot hogy adjam át neki. Érdekelt mi van rajta de nem olvastam el. Gondolom valami életbölcselet. Hát begurult a következő kocsi, mondom a nőnek hogy Nemzeti Fánk Nap van, szóval ajándékba adok neki egy ingyen fánkot, illetve hogy az előtte lévő már kifizette a kávéját illetve még egy kis olvasnivalót is adott. Ez a nő úgy ledöbbent a sok jó hír hallatán hogy elkezdett ugrálni a kocsiban hogy hol van a kandikamera, ő ezt nem hiszi el és hogy ki lehetett az aki fizetett? Mondom senkid, csak egy idegen. A nő hihetetlen boldog lett és otthagyott borravalót is ha már más fizetnivalója nem volt. Vannak ilyen napok, pillanatok mikor az emberek fel tudnak tölteni, kedvesek a visszajelzések. Nagyon elfáradtam, de akkor is jó nap volt. Jutalmul ettem egy gombóc fagyit, jó sok sós mogyorókrémmel. Már közvetlen utána érzem hogy bajok vannak úgy facsart a hasam azt hittem meghalok. Anthonyval elmentünk a Panerába a főnöknek kajáért meg hát én is vettem ennivalót, de ott már végképp meg akartam halni, le is kellett üljek. Szó szerinte alig jutottam haza a többit nem is részletezném. Nem tudom, valahogy nincs szerencsém a Dunkinos fagyival, tavaly attól tört ketté a fogam, mert ráharaptam valami ropogós hülyeségre benne. No comment. Többet nem veszek nálunk fagyit.

Már késő délután alvásra adtam a fejem, mert tudtam hogy reggel megtörténik életem első nyitási ceremóniája... Ébredés fél négykor, szedtem a lábam, így is késésben voltam. Eleve jól kezdődött mert előző nap a házunk előtt jutott eszembe hogy senki nem adott kulcsot a bolthoz és a riasztó kódot sem tudtam. Na reggel kelek Kati egy másik kódot irt nekem sms-ben, mondom melyik lehet a jó? Odamegyek, szerencsére épp ott volt a fánkosautó és pakolták be a cuccot, szóval a bejutással nem volt gond. De jön a kis muki és kérdez tőlem mindenféle hülyeséget a maga déli akcentusával amiből egy szót sem értettem. Mondom apukám, fogalmam sincs mit hová tegyél, mit kell elvinned és amúgy is, hagyjál már! Volt elég bajom. Nekiestem a fánkok kipakolásának, és tulajdonképpen ezzel el is ment így elsőre egy óra, szerencsére Adri bejött előbb segíteni így tudtunk kereken ötkor kinyitni, úgy hogy Katit kellett felhívjam hol a villanykapcsoló, mert a kutya nem mutatta meg előtte. Idegbeteg voltam már ekkor, mert a papírmunkát nem csináltam meg idő hiányában... Mondom nembaj, jön Janeth úgyis hatra, majd segít. Noshát... Janeth negyed hétkor még sehol, írtam neki, semmi válasz, hívom hogy hol a fenében van, háát ő benézte a beosztást és hétre ér csak be... Háromnegyed hétkor Adri odajött hogy megmutassa hogy az e-bayen lehet kapni iszonyat olcsón robogót és hogy azonnal meg is veszi és az eleve ideges lelkiállapotomnak ez volt az utolsó cseresznye a hab tetején, mert eszembe jutott hogy nekem nincs meg sem a pénztárcám, sem a bankkártyám én nem tudok most ilyet venni, pedig tényleg jó vétel. És akkor igy összességében egyszercsak elkezdtem bőgni mint a patak és nem tudtam megmagyarázni hogy mi a bajom. Persze arra fogtam hogy a nyitási dolgok és a nem kitöltött papírok miatt van, ami félig igaz is volt, de szerintem akkor és ott jött ki kicsit a lelki kimerültség. Sok volt minden. Tudtam hogy bármikor jöhet az ellenőrzés, mondom nehogy már miattam legyen gáz. Aztán összeszedtem magam és ledaráltam a napot. Elkezdett szakadni az eső. Éppen indultam volna haza, semmi mást nem akartam mint aludni, mikoris Janeth utánam szólt hogy ha várok még egy fél órát haza tud dobni, nem kell bandukoljak az esőben. Persze megvártam. Beültem a kocsiba, jött érte Fer, a pasija meg annak az öccse. Kérdezték elmegyek e velük kajálni. Naná hogy igent mondtam, miért ne? Beültünk egy nagyon amerikaias helyre, ilyen reggelizde. Tojásos mindenféle kaja. Megmondom őszintén meglepődtem hogy ilyet láttam a menün: bundáskenyér. No nem magyarul, de a lényeg hogy nem tudtam hogy ismerik eme egyszerű és nagyszerű ételt. Szuperjól éreztük magunkat, az eső továbbra is szakadt még durvábban. Közben megegyeztünk hogy tartsak velük Salisburybe. Hulla fáradt voltam, de nem hagytam volna ki semmi pénzért! 

Kocsiba pattantunk, engem kitettek nálam, átöltöztem, Janeth vissza jött értem az ő kocsijával és nekiindultunk Georgetownnak ott lakik a pasija, hogy letegye ott a kocsit és onnan megint együtt menjünk. Jókat beszélgettünk végre valahára munkán kívül, már nagyon hiányzott. Megismertem Fer többi tesóját is, néztük kicsit az LA Inket, aztán mentünk Salysburiba. Shoppingolni mentünk elvileg, de senki nem vett semmit, Feren kívül és ő is csak egy CD-t. Mindenféle boltba bementünk, nézelődtünk, együtt a fiúkkal meg külön is, a lakberendezési osztályon mindenki kipróbálta a masszírozós széket, kanapékat, fotelokat, és felvettünk néhány nagyon idióta frufruparókát, amitől olyan rondák lettünk mint a fene! 

Mikor végeztünk a semmivel, kitaláltam hogy menjünk el az állatkertbe mert tavaly nem sikerült. Csodás idő volt ekkor már, át is kocsikáztunk és természetesen már zárva volt, nem s néztük az időt. De elsétálgattunk a környező parkban, ami nagyon szép volt, pedig alapvetően a város eléggé csöves és Delaware állam második legközveszélyesebb városa. De itt szép volt, patak, fák, ludak, halak, ronda szökőkut és miegymás. Tettünk egy nagy kört, aztán indultunk visszafelé. Az egyetem környékén belütünk pizzázni, én egy szelettől úgy jóllaktam mint máskor háromtól. Utána pedig elmentünk egy "mexicoi" fagyizóba, ahol hagyományosan készítik a fagyit, avagy pálcikás fagyasztott gyümölcsurmixokat. Nem hittem hogy nagy szám, nagyon durván lepukkant hely volt. Kiwiset választottam, nagyon sokféle volt. Mikor megkóstoltam azthittem elájulok, olyan finom volt! Igazi kiwidarabok, igazi kiwi iz!

Hazaindultunk, Georgetownban, visszaültünk Janeth kocsijába, hazahozott engem, már este tíz volt. Szóval kerek tíz órát töltöttünk együtt, végre egész végig angolul beszélgethettem, gyakorolhattam. Rengeteget nevettünk és tényleg olyan jól éreztem magam, hogy elképesztő. Tavalyi jó időkre emlékeztetett... Hiába indult ramatyul a nap, egy kis spontán kaland feldobta a legrosszabb kedvemet is. És hiába voltam fáradt, ha van miért akkor képes vagyok bármire! 

Vasárnap dolgoztam, aztán próbáltam a virtuális életemet kicsit szintrehozni, mert nagyon elhanyagoltam az utóbbi időkben. De nem nagyon sikerült, eléggé fáradt is voltam, már kifolytak a szemeim a gépe előtt... Pláne mert előző nap nem vittem napszemüveget és a kis fényérzékeny szemeim feladták a harcot... :D

A szombati nap különlegessége mégiscsak a zenebolt volt Salisburyban. Nem hittem a szememnek mikor megláttam egy live Epica cd-t, ami egyenesen Magyarországon készült, nem máshol mint Miskolcon az operafesztiválon, ahol drága Danim is ott volt mikor rögzítették. Én nem tudtam hogy pont azt a koncertet kiadták cd-n, de azt meg legkevésbé sem gondoltam hogy erre egy amerikai üzletben fogok rájönni! Éljen Miskolc!