2012. július 13., péntek

Péntek tizenhárom

Imádom amikor a napok felveszik a hullámvasút jelleget, nem beszélve róla mikor egy napon belül vagy egyszer a toppon, másszor a pokolban. Babona avagy sem, de ez a nap tényleg pocsékra sikeredett. Eleinte. Most már jobb. De nem is igazán ma kezdődött az egész...
Tegnap, csütörtökön, kilenc átdolgozott nap után VÉGRE volt egy teljes szabad napom. Se kávék, se fánkok, se bazsalygás és nice day-ezés. Úgy terveztem hogy a végtelenségig aludni fogok, talán ki sem kelek az ágyból. Aztán rezgett a telefon. Sms. Ilyenkor félálomban általában elolvasom őket, fontos-e és általában visszaalszom, amíg fel nem vagyok ébredve, én nem pötyögök senkinek. No ez volt az az sms, ami kiverte az álmot a szememből. És még csak fél tíz volt, ez egy szabadnapon szinte hajnal. Követtem is az üzenetben leírt instrukciókat és bekapcsoltam a gépemet. Igazi örömhír fogadott. Miért is lenne a világ kerek, Vivi nem fog tudni jönni. A pumpám ekkor még nem ment fel, nyugodt voltam, béke, peace, volt akkor még minden. Biztos voltam benne, hogy találunk valami megoldást. Már háromszor eljátszottuk ezt a megyek - nem megyek játékot, hittem hogy most összejön. Kétszer terveztem én menni és egyszer, pont egy hónapja ő. Akkori világi bánatomat szavakba is foglaltam, no meg egy kis alkoholba. :) Emlékezhettek. Egész álló nap ment a variálás, szervezés, pontosítás. összehangolás, felderítés. Komolyan mondom az FBI kutatócsoportja elbújhat mellettünk. Próbálkoztunk, biz'Isten! Estére még mindig ott voltunk ahol a part szakadt. Vivi szegényem hősiesen küldte az sms-eket a nőnek, anyukának. Ugyebár ő aupair és összehasonlíthatatlan helyzetben vagyunk. Ő velük él, nap mint nap nekik pattog, akárhogy is vesszük, ki van szolgáltatva és be van szabályozva. Megvan annak a szakmának is a szépsége és előnye, de hátránya is bőven. Annak idején én is aupairként akartam jönni Amerikába, el is kezdtem a folyamatot. Áldom az eget, és lábat csókolok a sorsnak, hogy nekem a Dunkin jutott. Persze ez megint más műfaj. Mikor érkeztem, közölték velünk hogy nincs szabadnap-kérés, hétvége meg aztán pláne nem. No, én aztán bekértem a szabadnapot, hétvégére, így a helyzet nálam sem volt túl rózsás és kínos pillanat jutott nekem is, de mindent elkövettem hogy összejöjjön eme "randevú". Vivi meg aztán még annál is többet! "Zaklatta" a nőt rendesen, amihez nem kis bátorság kell igazából, tekintve hogy milyen emberekről van szó. És velük is él. Nem akarom bántani a "családját", de éreztem olyat, hogy egy kicsit megrángatnám a nőt, hogy végre fogja már fel miről is van szó. Nem csak egy emberrel szórakozik és szúr ki, hanem kettővel is, de oda se neki.
Este született egy megoldás, drágább és kényelmetlenebb, vonatozás a buszig Wilmingtonba. Ahonnan meg jön az ólcsó busz. Itt én kiszakadtam a megoldáskeresésből, rábíztam Vivire, nem azért, mert nem érdekelt, hanem mert Adrival leléptünk felderíteni egy helyet. Lesétáltunk, beszélgettünk, közben iszogattunk, leültünk egy benzinkútnál a patkára és ott is beszélgettünk és iszogattunk. Én kicsit megint búbánatban voltam, vagyis nem is, csak sajnáltam magam.:) Azthiszem ezt nem kell magyarázni. Végülis jól elvoltunk. Utána benéztünk a helyre ahová indultunk, de kihalt volt. Ki is fordultunk. Le akartunk menni a partra, de a busz elhúzott pont mellettünk. Bementünk a Wawa-ba, megint egy tonhalas wrap-ért, de nem lesz ebből rendszer, mert nem olcsó a lelkem és elég kicsinyke. Még egyszer visszanéztünk arra a helyre, de semmi. Aztán hazasétáltunk. Én újra éhes lettem, Adri adott egy fantasztikus ötletet; Dunkinos kaja! Van rá 50% kedvezményünk és finom is. Bementünk hát éjfél körül, kikértem a két utolsó szezámos bagel-t krémsajttal és vajjal. Ez az új dilim! Annyira finom! Hazafelé nyomattam is befelé! Egyik kezemben a cipőm, másikban a kaja. Itthon még egy kört gépeztem, aztán jött a csicsi idő.








Baromi rosszul aludtam. Azt álmodtam hogy elkéstem melóból, és hogy kívánom a kólát. Nos felriadtam, nem voltam elkésve, de a kólát tényleg kívántam. Nem is reggeliztem csak öntöttem magamba a kólát fél hétkor. Na ilyet sem szokásom csinálni. Eleve ritkán iszom ilyesmit, szénsavas dolgokat. Mentem munkába, felemás kedvvel. Elkezdtem a kis műszakom, majd zizzent a telefon. Nézem az üzenetet, közben megy a kő kemény How are you doing-olás a drive thru-ban, az agyam elszáll, majd örülök, majd megint elszáll, aztán még jobban elszáll. Sms követett sms-t reagálni nem tudtam szinte egyikre sem, csak elolvasni félszemmel, sunyiban. Komolyan mondom, úgy voltam vele hogy NEEE, több üzenetet neee, mert a műszak közepén vagy bőgők, vagy ordítok, vagy csak eleve felveszem a kevésbé kedves arcom. No az utóbbi jött össze. Mosoly sehol, néhány erőltetettebb "Miben segíthetek?" megvolt, de szerintem látszott rajtam hogy Vivinél Világvége Van. Persze, tudjátok nem mérges voltam, és nem dúltam fúltam, hanem egy ilyen nyugodt, mély csalódás lett rajtam úrrá. Már nem csodálkoztam, nem lázadtam, nem történt semmi. Csak nem volt kedvem mosolyogni. És rossz volt hogy nem tudok visszaírni az üzenetekre. Leszámoltam a kis kasszám, hazakullogtam, és közben agyban gyártottam is a B tervet, mint ahogy eddig is mindig, semennyi sikerrel.
Ám ma, péntek 13-án úgy látszik a B terv a nyerő. Ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez. Esetünkre lefordítva, ha a hülye nőszemély nem ad nekünk lehetőséget rá hogy Vivi1 eljusson Vivi2-höz, akkor Vivi2 beveti magát és elmegy Vivi1-hez. Avagy röviden annyi, hogy holnap meló után elhúzok Philadelphiába.

Buszra pattanok, elmegyek Wilmingtonba, Vivi ott felvesz kocsival, este valami buli-féle philadelphiai módra, vasárnap városnézés és lehet hogy elnézünk megint az orosz-boltba, rám férne egy kis Milka. Meg egy kis Pick szalámi. Hétfőn pedig eltöltök pár magányos órát a cityben, mivel Vivinek fuvarja van a kiscsajjal Princetonba már korán reggel, nekem meg a buszom délután egykor indul. Lesz két szépséges órám Baltimore-ban. Átszállás miatt. De van ott is ismerős és ha minden jól megy, tán össze is futunk, ha nem akkor csak sétálok egyet ott is. OceanCity-be érkezem este, onnan pedig hazabuszozok ide. Kalandos lesz, megint kicsit olyan fíling, mint mikor jöttem. Mindenből egy kis szelet, de legalább valami.
Persze ezt így szépen hangzik, beüthet a mennykő, szakadhat eső és szerveződhet át az élet. Persze nem fetem én a falra az ördögöt!!! De egy fix, holnap megpattanok innen egy kicsit. Ohh, mily megható, ilyen sokáig még nem voltam távol itt az otthonomtól. Két éjszaka három nap! :D Itt az ideje kipróbálni. Vajon lesz "honvágyam"?

Hír 1 így menetközben, hogy azért ne legyen tényleg így sem kerek a sztori, Baltimore-i cimbi baromi elfoglalt, úgyhogy marad a séta egyedül. Sebaj! Látom Baltimore-t is! Amúgy minden tisztelet Vivinek Phillybe, szervezett tervezett nem keveset, mindent megtett értünk! Csakhát rajta kívülálló körülmények miatt alakult minden így. Amúgy így sem rossz, azért valljuk be! Aztán valahogy leteleportáljuk egyszer őt is ide meseországba! ;)
No, hét elején jelentkezek, Addig is pápuszipá!

2 megjegyzés:

  1. Na, ennek örülök, hogy mégis összejön. Hab a tortán már csak az lenne, hogy ha jól beolvasnál anyukának, mert azt gondolom, te szókimondóbb vagy, mint Vivi1 :-) Bár az meg neki nem lenne jó a jövőre nézve. Szorítok, hogy minden sikerüljön, szép, kalandos hétvégét!

    VálaszTörlés
  2. Köszönjük Flögi!
    Nagyon kedves vagy! A hétvége remek volt, mint már olvashattad, a nőt nem bántottam abban a fél percben amiben láttam. :D

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...