Joseph még reggelre sem tért haza, így mi csodás harmóniában keltünk és indultunk utunknak. Hosszú volt a lista aznapra. Ezúttal egy másik helyre mentünk reggelizni, egy szintén pékségbe. Buszra szálltunk, és elmentünk az AlamoSquare-re hogy meglessük a PaintedLaies nevű viktoriánus házikókat. Könnyen megtaláltuk, ott elfogyasztottuk a kis gyümölcstálunkat amit a 7elevenben vettünk, néztük a házakat és a mögöttük lévő szuper kis panorámát. Sétáltunk ott egy sort. Az idő ekkor igazán jó volt, szó szerint egy olyan hűvösebb pólós nap. Innen átbuszoztunk a Lombard Streetre. Meneteltünk egy kicsit, majd szembetaláltuk magunkat egy kb 45-50 fokban emelkedő utcával. Konkréten hátrafelé mentünk rajta fel, én 5 méterenként álltam meg és átkoztam el az egész várost úgy ahogy van. Baromi szép volt, és különleges, de rohadt fárasztó, én meg ugye baromi lusta. De kussoltam, megcsináltam, ugyebár már megírtam a hegymászós nézeteimet a LosAngeles-i hiking alkalmával. :) Nagyon szupi volt amit láttunk fentről ismét, illetve hihetetlen hogy tudnak a kocsik parkolni, elismerésem a sofőröknek azthiszem rossz helyre születtem, ha jól akarok vezetni. A Lombard Street arról híres hogy itt található a világ legkacskaringósabb utcája, Szóval felértünk, aztán le is mentünk a túloldalon, ugyan nem kakcskaringva, mert nem vagyunk autók, de legalább végigmentünk rajta. Alulról pedig felnézve baromi jól néz ki az egész, csupa növény, és ide oda forgolódó kocsik, egy élmény lehet ott kiállni a kis garázsodból ugyanis még az is belefért hogy parkoljanak az ott lakók. Nagyon durva utcácska.
Innen fogtunk egy CableCart aztán egy másikat, egy másik fajtát, ugyanis szerettünk volna lemenni a kikötők környékére, megnézni a BayBridge-t. Ez a nyugati part leghosszabb hídja és tök jó, mert voltam a keleti partin is. Jó, itt nem mentünk fel, csak megnéztük de az is tök jó volt. Nekem frankón a maga módján jobban tetszett mint a GoldenGate. Most ez hülyén hangzik, de lenyűgözött ennek a hídnak a hatalmassága. Jó persze a GoldenGate az a GoldenGate, szeretem, imádom. Csak ez is tetszett nagyon. Itt kicsit ejtőztünk Vivi helyzetjelentett telefonon, én pedig konkrétan kicsit beszunyókáltam a padon, de Istenemre mondom, nagyon jólesett! Szuper idő volt és én baromi jól éreztem már magam ekkor a városban. Már éreztem hogy itt vagyok. Miután itt elidőztünk újra CableCarra pattantunk, aztán elbuszoztunk világgá, avagy a BleekerBeachre. Én, megmondom őszintén nem ismertem ezt a helyet, de Vivi annyira jókat mesélt hogy már nagyon vártam! Lemásztunk hát a domboldalon, a sárban, ott tett le a busz. Fás rész, utána homok, parkoló, homok újra. A kilátás erről a partól valami fantasztikus, nem találom már a jelzőket komolyan mondom. Sziklák, homok, és a GoldenGate. Végigsétáltunk rajta, egészen a sziklákig ahol gyönyörű képeket csináltunk. Odafele menet megjegyeztem Vivinek, hogy ott a sarokban hever egy pucér pasas. Nem félpucér, vagy akármi, konkrétan szembenézett velem a kishaverja. Vivi is szemügyre vette, aztán kicsit kínban voltunk. Na még akkor mennyire kínba lettünk mikor a fazon előcsapta a hatalmas kameráját elkezdett vele fényképezni minket. Álltam a sziklán és csak kattogtatott a jóember. Élkepesztően abberállt lehetett az ürge, de nem foglalkoztam vele sokat, inkább fordultam a gyönyörű oldalára a partnak. Nem csak a mi szemünk akadt amúgy rajra ahogy elnézegettük a fejeket visszafele menet Csodálkoztunk, hogy senki sem szólt be neki, holott voltak ott családos emberkék is. Amúgy az a partszakasz előröl hátulról gyönyörűséges A domb felett ment le a nap a minden olyan volt mintha megállt volna az idő mintha minden kicsit örök lenne.
Útnak indultunk hát visszafelé, mert kezdett sötétedni. Elhatároztuk hogy ezúttal japán kaját eszünk, így közel az otthonunkhoz bemasíroztunk egy kajáldába és rendeltünk egy egy szusitált és egy kis leveskét. Nagyon nagyon finom volt. Gondoltuk adunk egyet az életérzésnek és elfogyasztjuk azt a két szivarkát amit magammal hoztam. Vaníliás szivarka, semmi nagyon elegáns de esküszöm, ott, azon a lépcsőn üldögélve, kicsit gettóhangulatosan baromi jól esett. Egyikünk sem dohányzik, teszem hozzá. Hát de miért is ne tettük volna? YOLO - You Only Live Once! Csak egyszer élsz!
Hazaérve Joseph haverunk már otthon volt. Teljesen jó kedvében, józanul, normálisan, és hadd ne mondjam milyen beszélőkéje van. Ekkor kedveltem meg a fazont különösen, és már nem is zavart a jelenléte - egyikünket sem. Minden körülményt félretéve tényleg nem egy hülyegyerek és nem is egy sötét arc. Ezúttal otthon alukált, "velünk".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése