2012. november 13., kedd

San Francisco - Golden Gate Bridge, Cable Car, China Town

Az első napunk tulajdonképpen már jól indult, nem esett már az eső sem.  Nem volt hatszáz fok, de kellemes volt. Felvettük hát a zárt cipőt  újra, és nekiindultunk egy újabb túrának. Őszintén szólva, mentünk amerre jónak találtuk, de a hidat kerestük. A GoldenGate hidat. Kezdtük a napot egy igazi pékségbe, egy orosz pékségbe, aholis végre valahára európai beütésű dolgokkal találtuk magunkat szembe. A reggeli baromi jól esett, frankón vettem egy kis kenyeret csak úgy magában. Fogalmatok sincs, mi kincset ér az ilyen, amíg nem jöttök ki. Jól eltúrázgattunk hát, erdőben, temető mellett, golfpályán át, teljesen ügyesen. Kilyukadtunk az öbölparton, ahonnan meseszép kilátás nyílt a hidra. Útközben, ahogy meg-megpillantottuk a "piros" kis csúcsait, már teljes extázisban voltunk. Barangoltunk a parton, bementünk egy szuveníresbe  ahol már megint magyar emberre bukkantunk, az ott dolgozó néni navigált el minket - magyarul. Felmásztunk a lépcsőfokokon  ahonnan egyre jobb lett a rálátás a hidra, illetve Alkatraz szigetére. Olyan hirtelen voltunk ott és láttuk a lényeget, hogy igazán ekkor még én át sem tudtam igazán érezni. Nem tudom, valahogy megint nagy váltás volt és megint egy újabb valóra váló álom. Ekkor úgy döntöttünk nem megyünk át a hídon azt majd máskor. Hatalmas nagy az a híd  és elvileg nem piros, hanem narancssárga, de szerintünk ez nem narancssárga. :) Egy fickó megkért hogy csináljak neki ugrós képet, miután Vivinek is megcsináltam, és elsőre sikerült a vad idegen géppel, a fickó annyira boldog volt hogy ilyet még nem láttam. Jó érzés volt, na. Lebuszoztunk a belvárosba ezután, a mindenség közepére az UnionSquare-re. Ez a város legközpontibb része. Mivel már egészen éhesek voltunk úgy döntöttünk eszünk egy-egy sajttortát. Nos, tudtam hogy jó drága és csak egy szelet torta, de mivel Amerikában járok én, nehogy már kihagyjam, ha már eddig kihagytam. Gondoltam hogy jól éppen nem fogok fele lakni, de na, miért ne. Azthiszem a 9. emeleten volt az étterem, várnunk kellett kicsit asztalra, addig lenéztünk a térre a nyitott részen, kis teraszka, jól nézett ki de hideg volt hozzá. Kaptunk asztalt, én egy banános költeményt kértem magamnak, Vivi pedig egy Oreo kekszeset. Na meg is érkezett, remekül néztek ki, meg is kóstolgattuk egymásét, majd félúton elkapott minket a küzdelem és a rosszullét. Annyira de annyira tömény és geil volt a cucc, hogy ez is csak Amerikában történhet meg. Hát szégyen, de nem bírtuk megenni. Egy szeret tortát. "Jóllakottan" távoztunk. A szuvenírek kérdését rögtön az első boltban le is tudtuk, ugyanis egész jó dolgokat találtunk. Lementünk a jegyes bódéhoz és vettünk egy három napos bérletet, amivel mint kiderült a híres Cable Car-t is használhattuk. Ami egyébként ha csak egy útra veszel jegyen 6 dollcsi. Néztük ahogy megfordítják kézzel az egész kocsit, egy ilyen forgatható talajon. Utána egyenesbe rakják és megy is visszafelé. Beálltunk a sorba, és felültünk mi is egy körre. Nem tudtam hogy ez ennyire kanyarog és ilyen hosszú. Én ezt nagyon vártam amúgy, pontosan így képzeltem, ücsörögsz vagy álldogálsz rajta félig nyitott, féli zárt. Hihetetlen volt az egész. holt meredeken csak ment, megállt, nagyon érdekes szerkezet és tök durva ahogy kezelik, fék meg "gáz" meg ilyenek. Alapvetően az egésznek az a titka hogy a föld alatt húzódik egy "kötélzet, ami körbejár" és arra rákapcsolódva haladunk, illetve leválasztódva megállunk. Felfelé még nem is annyira, de lefelé azért elég ijesztő tud lenni, sokkal jobb mint egy hullámvasút. Életemben nem láttam még amúgy ennyire dimbes dombos várost, pláne nem nagyvárost. Felhőkarcolókkal.
A végén leszálltunk, és mentünk egy kört visszafelé is. Még fenn a hídnál szereztem egy térképet magunknak, amit az étteremben Vivi szépen bekarikázgatott, hogy merre van még dolgunk, aztán rejtélyes körülmények között eltüntettük. Szóval visszafelé láttunk egy dobozt, amiben rendes térképeket osztottak ingyen, és még ott viccelődtünk hogy kell, nem kell, minek, hiszen van már egy. Igenám, ekkor még nem tudtuk hogy nincs. Leszálltunk hát az Union környékén és kérdezés segítségével jutottunk a Chinatownba. Amit erről tudni érdemes az az, hogy Amerika legnagyobb Chinatownja. Sok sok kínai vacak, szuvenír  kajálda és mindenféle. Úgy határoztunk hogy a vacsoránkat itt költjük el valahol. Vándoroltunk hát, betértünk ide oda, közben éhen akartunk halni. Nézegettük a kínálatot  az árakat, aztán találtunk egy igencsak jóféle kajáldát, ahová nagy örömmel tértünk be. Én megrendeltem a szeretett szezámmagos csirkémet Vivi pedig valami halas levest. Neki ízlett, nekem a levese annyira nem, olyan karácsony íze volt. :) A csirkém remek volt, bár a szezám magok számát tán meg tudtam volna számolni, nem túlozták el, ami egy szezámmagos csirkénél igen érdekes dolog. Összességében elégedettek voltunk, én elcsomagoltattam a maradékomat, nehezebb időkre  :D A szerencsesüti kicsit késett üzenetet tartogatott számomra, mely szerint kiránduljak egyet egy baráttal. Hát éppen azt csináltam. Hazabuszoztunk  először ültünk egy ideig a buszmegállóba míg rájöttünk hogy ott egy tábla hogy pár méterrel hátrébb indul a busz, de végül hazaértünk. Igazából imádkoztunk hogy Joseph ne legyen otthon, hadd tegyük a kis dolgunkat, és Isten meghallgatta az imánkat, a srác olyannyira nem volt otthon, hogy haza sem jött egész éjjel. De a füvestasak tartalma is megcsappant. Amúgy nem magának tartja hanem... ismerősöknek "adja", és hát Californiában a fű nem illegális.  Istenit alukáltam ismét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...