Október 15. hétfő
Úgy döntöttünk a hétvége fáradalmai után illik hétfőn egy kicsit ejtőzni az óceánparton, így fürdőruhát húztunk, a strandos hangulatra. Neki is indultunk a végtelen óceánnak, de már az elso lépések sem sikerültek akadálymentesen. Alapvetően nem kap el a sikitógörcsös menekülés egy pók láttán, de az a húsos, sárga csíkos egyed, ami pont az anyósülés felőli visszapillantón élte életét, pont az én egy hétre bérelt helyemen, hát finoman szólva taszított Beülni még engedett a vadállat, a csajok már teljes pánikban, én is kellemetlenül éreztem magam mikor indultunk hogy tőlem 20 centire lebegett az ablakban. Olyannyira hogy tulajdonképpen a teljes figyelmemet, figyelmünket lefoglalta a pók, próbáltuk megfejteni hogy fogunk úgy kiszállni hogy o ne szálljon be, mert időközben pozíciót váltott és a két ajtó között küzdött az elemekkel szegény. Majd eltűnt Tán ez volt a leghátborzongatóbb rész, mivel nem tudtuk merre van, hol ne nyissunk ajtót. Végül megjelent újból mellettünk. Az útra, pálmákra, óceánra, vityillókra, semmire nem tudtunk figyelni. :) Nem is volnánk nőből ha ez nem így lett volna. Végül Évi oldalán szálltunk ki, én lefújtam parfümmel a dögöt, de nem akart leesni, legkevésbé sem megpusztulni.
Elindultunk hát felfedezni SantaMonica-t. Tulajdonképpen nyugodt, aranyos lágy hely. Nem is tudom hogy lehetne pontosan jellemezni. Érezni rajta hogy nem egy szegény környék, de tulajdonképpen egyáltalán nem találtam hivalkodónak. Vivi vett reggelit magának a Starbucksban, én pedig egy Évi által ajánlott kis reggelizdében vettem magamnak egy tetszetős bagelt. Útközben eleszegettem, aztán nem sokkal később olyan rosszul lettem, hogy azt senkinek sem kívánom Azt már itt megjegyzem hogy nem a kaja volt rossz vagy romlott, hanem egyszerűen megfeküdte a gyomrom a napok óta tartó izgulás és stressz. Levert a viz, majd a hideg rázott, a színem is elment. Próbáltam tartani magam, de nem jött össze. Felmentünk a Pierhez, minden nagyon tetszett, hullámokban voltam csak rosszuk, a közte levő időben volt idom élvezni is. A hires Route 66 avagy a 66-os út vége pontosan itt, SantaMonicaban található. Itt ér véget a vad motorosok zarándokútja. Anno sokat foglalkoztam ezzel, tanulmányoztam. Tulajdonképpen ez egy manapság nem létező út, több valódi út a része, van ahol meghagyták a régi utat is, de sok helyen az újon kell haladni. Az eleje Chicagoban található, Vivimnek volt szerencséje azt az oldalát is megismerni. Szóval tulajdonképpen nem rövidke. ForrestGump padja is szembejött, cipővel, táskával. :)
Aztán nagyon kipurcantam, a lányok mondták hogy menjünk hát le a partra, heverésszek egyet hátha jobban leszek. Így is tettem, megint baromi meleg volt, de állni úgysem bírtam hát feküdtem. Még egy imát is lenyomtam. A csajok addig sétáltak, fotóztak, én meg regenerálódtam. Majd egyszer csak jobban lettem, erőt vettem magamon, és kipróbáltam a vizet. Ekkor pancsiztam előszór a Csendes-óceánban. Persze, nem nyakig, de eléggé, és végülis jólesett. Megkértünk egy magában ácsorgó csajt, készítsen egy közös képet rólunk, majd megjegyeztük magyarul hogy jó munkát végzett, erre a csaj megszólalt magyarul. Ejjmiako! Beszélgettünk vele pár sort, zenész volt a csaj, igen furcsa egyed, o is csak nyaralgatott. Ránézésre el sem hitte az ember hogy o itt van, ugyanis iszonyat szétrohadt fogai voltak, avagy igénytelen, ápolatlan emberkének tűnt nem kertelek, elég csóró megjelenése volt, de mégis LA-ben pancsikázott. A sors néha tud produkálni. De ennek ellenére elég jófej volt, jó dumája volt, jól elbeszélgettünk vele.
Átkocsikáztunk (pókkal együtt) VeniceBeachre, ami összehasonlíthatatlanul más mint SantaMonica, pedig szomszédok. Deszkások, oldschool és alternatív stílus, hippik, mindenféle művészek minden olyan bohókás, színes, olyan "gettós". Lepukkantnak hat, de közben egészen stílusos Szabados, fiatalos. Mindez persze szintén az óceán szomszédságában, hol máshol. Itt már volt nyüzsgés, élet. Szembejött egy LMFAO kliphelyszín is, óriási! Hatalmas pozitív csalódás volt számunkra, tán még SantaMonicanál is jobbnak találtuk.Tulajdonképpen itt már kicsit sietősben voltunk, hogy Évi időben visszaérjen melóba. Lementünk hát a partra, aztán indultunk is vissza. A pók sztorinak a papucsom segítségével vetettem véget. A szemét még mindig élt. Hazafelé kiálltam a tetőablakba és hagytam hogy suhintson a szél a pálmás utcákon!
Évi munkába állt, mi pedig az o javaslata szerint a nagy pihenés kipihenése után felhúztuk a túrabakancsot, amink nem volt és nekieredtünk a hegynek. avagy hikingolni. Beugrottunk előszór a boltba, ahol szembejött velünk a gulyásleves, egy élelmiszerboltban, teszem hozzá. Ettünk, ittunk, majd elindultunk felkutatni az ösvényünket. Évi ilyen igencsak tömörbe foglalva mondta merre és hogy, igyhát mentünk amerre jónak láttuk. Hát volt jónéhány megerőltetőbb hegymenet, porban, susnyásban, de ha megfordultál alattad elterült LosAngeles. Nem is tudom, a képek nem is adják vissza azt, amit a szemünk látott. Közben fejtegettünk hogy ez nem az az út, ahová Évi küldött minket, már ezer éve ki volt írva hogy vízesés lesz, ahogy Évi is mondta hogy lesz, de semmi. jele nem volt víznek. Vivi viccesen odabökött egy jó messzinek tűnő hegytetőre hogy biztos oda lyukadunk ki. Jelzem, igaza lett. Mentünk hegynek le, és fel, kérdezgettünk embereket és így derült ki hogy jó úton vagyunk, csak egy kört teszünk majd meg és úgy jutunk le. Mi visszafelé indultunk el. Felértünk, éppen elcsíptük a hegyek között lemenő napot, Vivi befejezte az uzsit/vacsit, közben pedig gyönyörködtünk és nem akartunk hinni a szemünknek. Nem szeretek hegyet mászni, avagy lusta vagyok hozzá baromira, de mióta Horvátországban rávettek hogy megmásszak egyet és az egészet végighisztiztem, majd elém tárult életem egyik legszebb látványa, na azóta befogom a szám, és csendben utálom a hegymászást és a cél érdekében megteszem. Szerintem, amit ott LA hegytetőjén láttunk, az gyönyörű volt! Megmásznám még százszor is! Mert megéri. Malibu, SantaMonica VeniceBeach, Downtown, minden! Először megegyeztünk hogy még sötétedés előtt leindulunk, dehát az esti fényeknek nem bírtunk ellenállni, aminek az lett a végeredménye hogy Vivi előcsapta az elemlámpát, amit kaptunk a biztonság kedvéért. Én pedig a telefonom vakujával meneteltem lefelé. Csak menj tovább és ne nézz vissza! Hát, szó se róla, egy-egy percben hátborzongató volt, foleg mikor olyan sms-t kaptunk Évitől hogy csapjunk zajt zenével az állatok miatt. Nos mi igy is pofáztunk eleget hangosan, szerintem egy éhes vadállatnak is sok lett volna. Az utolsó szakaszon lemerünk a telefonom, egy lámpával jöttünk ketten és bénáztunk is eleget, de nagyon jót beszélgettünk, komolyan mondom. Azért végül öröm volt leérni! :) Olyan rutinosan sétálgattunk a Sunset Boulvard-on, mintha ott nőttünk volna fel. Séta közben egy benzinkútnál Vivi megjegyezte hogy ez nem a Matthew McConaughey? és mire a mondat végére ért én már rég megfordultam és a pasas rámmosolygott, majd Vivi is mondta hogy rá is elotte. Meg nem esküdnék, a nyakam nem tenném rá, de minden körülményt egybevetve, és Évi infói alapján ő lehetett az. Sztárok, civil környezetükben. Tankolnak, esznek, isznak, miegymás. :) Hazasétáltunk, ahol Évi közölte hogy anyuka már helikopteres kutatócsoportot akart utánunk küldeni. De mi rendben voltunk. Engem speciel teljes extázis ejtett rabul, nem hittem el hogy megcsináltuk, annyira nem turistás volt az egész. Nem nagyon hallottam még "ja és elmentünk hikingolni LA-ben" sztorikat. Ez volt már a dolog PLUSZ része, amit száz százalékban Évinek köszönhettünk!
Végülis kiderült ott voltunk ahová küldött, de a kör nehezebb oldalát tettük meg. Nem baj, megérte, tényleg megérte! Na és itt még nem ért véget a nap. Pláne nem az este! Felhúztuk a csinosat, én ezen a napon nem vittem túlzásba, Marie megint bejelentkezett hogy velünk tartana, aminek annyi jó oldala volt, hogy felajánlotta hogy vezet majd o, menjünk a kocsijával. Nem akartunk nagyon sokáig maradni, Évi reggel dolgozott és amúgy sem volt rövid a nap. Elindultunk hát LosAngeles Downtown felé, a csaj még mindig remekül vezetett. A gps-ek az utolsó métereken behülyültek, de amugy még azt sem bántam, mert állati helyeken kocsikáztunk. Volt egy megfordulásos manőverünk, ahol tényleg bebizonyosodott hogy a csaj egy talentum a kormány mögött. Leparkoltunk, sétáltunk még egy jót, majd megtaláltuk a helyünket. The Standard. Ez a hely egy háztetős szórakozóhely, rooftop. Úgy kell elképzelni hogy a felhőkarcolók között akad egy, ami alacsonyabb pont közében van, és ha a tetején állsz látod a körülötte lévo épületeket és te sem vagy éppen alacsonyan. Érdekes hely volt az egyik oldala előkelő, vízagyas medencés a másik pedig egy német sörkert. Fura egyveleg de nekünk bejött. Vivi aki közölünk a legnagyobb sörös, és velem egyetemben Németország-szerető igencsak kedvünkre valónak találtuk, hát akkor mit mondhatott pláne Marie, aki izzig vérig német. A csajok kikértek egy pfa sört, én nem, mert akármennyire is hangulatos minden, a sör nálam akkor sem csúszik jobban. Elég volt nekem Hobokenben a sörkertben a banános söröm. Marie igencsak bepityókázott a sörikétől, ami nem volna gond, ha nem o lett volna a sofőr Oké hogy itt még belefér egy-két sör ha vezetsz, de más az ha te érzed hogy nem tudsz. Volt egy olyan opció hogy én, a józan leszek a sofőr ami első körben megijesztett, aztán pedig kifejezetten örültem, majd Marie rendbejött és elvetődött Beálltunk még csocsózni is, cukik lehettünk a magassarkús kiöltözött formánkban, a csocsó körül. Keleti part játszott a nyugati part ellen. :) Nem volt amúgy a sörkerben túl sok ember, de abból a kevésből is betalált kettő srác, hogy játszanának a nyertesekkel. Hm, hát mi, Vivik voltunk azok. Na lepörgettünk egy kört a fiúkkal, akiket szépen rendjén meg is vertünk. Tudunk!
Megkerestük a csajokat, majd szépen hazasuhantunk, problémamentesen. Hosszú, eseménydús napot zártunk. Imádlak LA!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése