Korán keltünk mert sietni kellett a buszhoz ami a Grand Canyon túrára vitt. A busz a PlanetHollywoodhoz volt megbeszélve és nem is volt olyan egyértelmű hogy merre kell menni. Hívott is a túraszervező iroda hogy hányra és hol legyünk, csak engem, a többieket nem. Találkoztunk a többiekkel, Évi ezen a napon nem tartott velünk, ugyanis o már túlesett a kanyonozáson, így kihagyta ezúttal.
Megtaláltuk a buszt, fel is fészkeltük magunkat, a fickó aki vezetett nem volt túl aranyos, kb leordította a fejem mikor kérdeztem hogy ez a busz megy-e a SouthRim-hez. Végül egész úton magyarázott, kiderült ez a busz csak összeszedett minket, át kell szállni majd a megfelelőre. Betessékeltek minket egy épületbe, kettéosztottak minket, kapunk egy kis elemózsiát és kávét aki kért. Na is itt történt a totális kavar. Vivi és Kriszta elmentek a mosdóba, mi pedig Katicával úgy döntöttünk hogy felpattanunk a buszra helyet foglalni. Így is tettünk, egyikünk az egyik ablakhoz másik a másikhoz, majd telefonáltunk hogy itt vagyunk, gyertek ide és ide. Vártunk kicsit, aztán a busz egyszercsak elindult. Szaladtam le mint az őrült hogy szóljak a sofőrnek hogy hiányzik két emberünk. O leszúrt hogy nem kóricáljak menet közben és azt mondta rendben jöjjenek. Hívom Vivit, mondom mi a szitu, erre látom hogy őket már pakolják fel egy másik buszra, és hiába mondta hogy jönnének erre a buszra az okostóni közölte hogy itt nincs már hely nálunk. Azt hittem felrobbanok!
Így történt tehát hogy két külön buszra kerültünk. Immáron három felé szakadtunk. Évi csicsikált az ágyban a holetlben, Katica velem a buszon, Vivi és Kriszta pedig egy másik buszon. Ugyanoda mentünk, de ez sem volt ilyen egyszerű. Mi mindenhová előbb értünk. A Hoover gátnál volt mindössze 15 percünk, lépcsőn gyorsan fel, néhány kép és álmélkodás és rohantunk is vissza, mosdólátogatásról már nem is álmodoztunk. Visszafelé jöttek velünk szembe a lányok, de nem volt egy percünk sem rájuk. Egy mekinél is megálltunk, ott sem találkoztunk, majd már majdnem ott voltunk, de elotte megálltunk egy ilyen visitor centernél, megebédeltünk, nekem mondjuk nem ízlett izetlen teryaki csirke zöldséggel és rizzsel. Na ott beértek minket a lányok, volt is kis időnk együtt, szuvenirboltoztunk, kicsit beszélgettünk, aztán folytattuk az utat, ismét külön külön. Vettem egy 66-os utas fülbevalót, ha nem is az egész úton de egy kis részén immáron jártam.
Megérkeztünk végre valahára, és Katicával neki is rohantunk a dolognak. Nem volt sok időnk és látni is szerettem volna valamit. Nos, amit most mondok azt ebben a pillanatban nagyon komolyan is gondolom: amit láttunk az elkepesztő volt. Hatalmas mélység, csipkézett sziklák, ilyen olyan kiemelkedések, és mindennek egy az érdekes agyagos-téglás színe Ilyen méreteket még életemben nem láttam, és valami fergetegesen gyönyörű volt. Tulajdonképpen mostanában fogtam fel igazán hogy mit is láttam. Nagyjából most alakultak ki az érzéseim is kerekké.
Egyetlen hatalmas megvalósítandó álmom volt a Canyonnal kapcsolatban, kiállni valami szikla csúcsának a szélére és ez meg is örökíteni. Szegény Katica már agyérgörcsöt kapott a kívánságaimtól hogy így meg úgy csináld nyomd és közelíts de végülis, jól teljesítette a feladatokat. Találtam is egy megfelelő sziklát, de kéremszépen nem úgy van az hogy csak úgy odasétálsz és katt. Nem, mássz le a sziklákon, és tedd meg, sétálj ki egymagad. Aztán pózolj ha mersz. Igen, hosszas vacillálás után megcsináltam, ugyanis afelől nem volt kétségem hogy le tudok mászni, de hogy vissza is, abban már nem voltam annyira biztos. Addig húztam a saját agyam míg az idő vészesen telt, Katica már szerintem a pokolba kívánt aztán egyszercsak lemásztam! Egy párocska volt még lenn rajtam kívül, ok is pózolgattak, majd türelmesen kivárva a sorom totál egyedül kisétáltam. Bámultam mindenfelé, aztán szépen leültem a szikla szélére. Komolyan mondom hogy egyáltalán nem féltem! Elüldögéltem volna ott a végtelenségig, de addigra vár többen is lemerészkedtek, sőt még füttyöngtek és ujjongattak is mikor kiültem a lábamat lelógatni. Na egyből mindenki azt akarta csinálni! Mivel vagy 10 szempár bámult mikor felfelé kellett másznom, a nagy extázis közepette szinte két mozdulatból visszamásztam és szinte nem is emlékszem az egészre. Katica megdicsért, azt mondta büszke rám! :) Csekkoltam a képeket és hát magukért beszélnek!
Ekkor találkoztunk Viviékkel is, ok is oda tartottak, le a sziklára. Vivit még láttam is lemenni, majd mi indultunk is vissza, szó szerint rohantunk. Buszra pattantunk és mentünk egy másik részre. A látvány kb ugyanaz volt, de ott volt egy túraútvonal is le a mélybe, elindultunk kicsit rajta, aztán vissza, mert itt sem volt túl sok időnk Kicsit még bóklásztunk a szuvenirboltba, szereztünk a kezünkkel néhány darabot a Canyonból emlékbe, aztán pattantunk is a buszra.
Már egy ideje úton voltunk, a telefonom haldoklóban, így ki is kapcsoltam. Már mentünk vagy 3 órája mikor bemondták, hogy a másik busz csak éppen most indult vissza, mert defektet kaptak még fenn a Canyonnál. na itt tudtuk is hogy buktunk mindent, avagy az estének lőttek Baromi jó ajánlatot kaptunk, az Encore nevű hotelbe - LasVegas legjobbjába - CalvinHarris szolgáltatta zenés bulira. Hát nekünk Katicával még volt esélyünk, de Viviéknek nem sok. Mi is rengeteget késtünk, visszafelé még láttuk a Hoover gátat sötétben is, ami iszonyat jól nézett ki. Egy órás késéssel megérkeztünk, akkor már nem értünk el nagyon senkit semerre. A bulit MI IS lekéstük, egy kicsit anyáztam is az egész túra miatt, mert tény hogy nagyon szépet láttunk. de ezer évet buszoztunk, késtünk, alig voltunk ott és én kicsit többet vártam az egésztől, úgyértem reméltem hogy jobban látjuk a Coloradot kanyarogni, meg egy kicsit jobban belemegyünk a hegyek közé, de így is nagyon szép volt.
Felmentem hát a szobánkba és egyes egyedül voltam a szobában, egyes egyedül egy hét után. Megbeszéltük Katicával hogy sétálunk egyet, kaszinózunk egyet, ha már a nagy dolgokról lekéstünk, azért ne hagyjuk ki a LasVegas-i szombat éjszakát. Mikor összekaptam magam a folyosón már jött is szembe Vivi. Lenn Katicának elmagyaráztam hogy működnek a játékgépek, melyikkel érdemes nekünk - csóriknak - játszani. Közben jött is a felszolgáló csajszi és hozott is egy kör piát - ingyen, ahogy azt a kaszinókban szokás. Végeztünk a kis itókával, mikoris összefutottunk Vivivel és Évivel. Kriszta már úgy döntött hogy nem csatlakozik, hosszú volt a nap. Annyira sokat nem vesztett, de azért jó volt ellenni az éccakában. Elmentünk vacsizni egyet a MEKIbe :) Kicsípve beállítottunk, hamikáztunk, aztán Katicától jóéjt kívántunk o ment a kis moteljukba, mi meg vissza. Évi is hamar úgy döntött hogy ledől neki egy külön kaland volt a napja, de ez az o kis története, maradjunk annyiban hogy egyáltalán nem unatkozott és Vegasban lehet nappal is jót bulizni. Vivi szerette volna kipróbálni a kaszinót, egy jó kis fotót és egy ingyen italt, így visszaültünk ugyanoda. A kiszolgáló már úgy jött oda mintha kb törzsvendég volnék, tudta mit kérek és megjegyezte hogy az előbb egy másik csajjal voltam, igaz? Az ital jött, belemerültünk az 1$-os játékunkba, majd odajött egy fazon hogy szeretnénk-e egy 5 dollcsival feltöltött kaszinókártyát? Hát naná hogy szerettünk volna, elkérte az útlevelünket, meg néhány adatot, aztán eltűnt, mondta hogy mindjárt jön. Nos, elég soká elmaradt, így utána mentem mert meg voltunk kicsit ijedve hogy mi van ha valami csaló és mi meg atom szőkék ? De nem, ott állt, ütötte egy masinába a nevünket, aztán visszajött egy-egy névre szóló kaszinó-tagsági kártyával. Hát nagyon menőőő!!! Ha legközelebb megyek is tudom használni! :D nyilván hogy törzsvendég leszek!
Végül Vivi is otthagyott, o is fáradt volt. Én is de éppen nyerő szériában voltam, szóval nyomtam tovább tök egyedül a gépezetet. Nagyon elvetemült voltam, akár ott ültem volna a végtelenségig. De végül abbahagytam. Megötszöröztem a befektetett pénzikém úgyhogy így is elégedett voltam. :)
Felmentem az emeletre, gyönyörködtem megint egy sort a városban, utoljára sötétben. Ez volt az utolsó éjszaka Évivel, az utolsó éjszaka a Cosmoban, de legalább nem az utolsó éjszaka Vegasban. Az még boven hátravolt. Azért ismét csodás napot zártunk, és olyan Vegasosan, kellett egy kis galiba is a gépezetbe. De csak lightosan. Azárt mi nem "gináztunk" vagy "katiztunk" be, nem iszogattunk a házteton Jägert, nem vesztettük el az egyik társunk (hanem egyenesen kettot, de csak félig), nem loptuk el Tyson tigrisét, nem vettünk el sztriptiztáncosokat, és a fogunkat sem huztuk ki sajátkezüleg (mert mint tudjátok azán én már nyár közepén tol voltam) és rendorautót sem kötöttünk el. Igencsak szomorú, lehettünk volna kicsit tökösebbek is. :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése