Beverly Hills & Hollywood

Október 16. kedd

Még előző este esett meg, hogy hazafelé downtownból elvileg nem szándékosan, de Hollywoodban kötöttünk ki, és ha már arra jártunk, Évi megkérte Mariet hogy kanyarodjunk már egyet feljebb, mutatna valamit. Egyszercsak megjelentek az út két oldalán, a járdán a csillagok. A csillagok a Sztárok neveivel. Baromi hosszan mentek egymás után a csillagok, volt hogy több sorban is. Nagyon felvillanyozott minket ez a kis kitérő. Előjátéknak jó is volt a másnapi Fedezzük fel Hollywoodot projekthez.

A reggel nagyon korán, nagyon álmosan, de nagyon eltökélten indult, akkor most nézzük meg Julia Roberts-et. Hogy jön ide ez a micsoda nő? Hát úgy hogy Marie aki szintén aupair, valami Oscar díjat nyert apuka és szintén híres anyuka gyerekcsősze és hát a gyerek egy igencsak borsos árú magániskolába jár, ami Évi otthonától két sarokra van. Szóval Marie minden reggel ide viszi suliba a kölköt és tőle tudtuk meg hogy Julia is ide járatja az ikreit. Mesélte hogy a minap negyed órát ácsingózott Julia mellett, mert a szülők beszélgettek, mondta hogy a mai napig tényleg nagyon szép nő. Így hát eldöntöttük, hogy finoman diszkréten kifigyeljük. :) Képesek voltunk felkelni baromi korán, lesétáltunk majd ácsingóztunk. Mindenkiben őt véltük felfedezni, de nem ő volt. Mígnem begurult Marie is, aztán odaállt mellénk és kisvártatva közölte hogy ott vannak Julia Roberts gyerekei, de az apjuk, (Daniel Moder-operatőr) hozta őket suliba. Pech. Ott szaladgáltak a kölykök, egyenes adásban, apuka bekísérte őket a suliba, tök cukik voltak, kis vékonykák, a fiú hosszú vörös hajú, mi pedig szemből figyeltük az eseményeket a posta szomszédságából. Nekem azért ez is tetszett.

Hazamentünk, átöltöztünk majd útnak eredtünk kettesben Vivivel, busszal Hollywoodba. Évi addig visszapihent. Én konkrétan a buszon bóbiskoltam be, pedig szerette volna nézelődni, de nem bírtam  Ott szálltunk le ahol kellett, belőttem az irányt és mentünk is a Hollywood Boulvard felé. A sarkon a Hotel Roosevelt, keresztbe pedig a Walk of Fame. Azonnal a mindenség közepén termettünk, Kodak Theatre, csillagok, kéz és láblenyomatok, Chinese Theatre, Madamme Tussands. Megkerestük a Hopp on hopp off busz jegyesbódéját, majd rajta is termettünk a Beverly Hills-i járaton. Wolt rajta audio guide, tehát végig hallgattuk mi hol történt, mi micsoda, de a legtöbb dologról semmit sem hallottam még azelőtt. Volt egy olyan hely hogy Million of Milkshakes, itt nyomon lehetett követni valami gps alapján hogy melyik hiresség éppen merre van. :O Ilyen-olyan irodák, ahol filmezéssel kapcsolatos dolgokat intéznek, hangszerbolt, ahol a "Nagy Nevek" veszik a gitárt, dobot, mindenfélét. Közben pálmafák, pálmafák hátán, alacsony szinecskés épületek, ez még Hollywood volt. 

Aztán környezetváltozás, rengetek zöld növényzet, nyugodt üresebb rész, ez már Beverly Hills. Körbementünk a híres bevásárlóutcán a Rodeo Drive-on. Itt leszálltunk a buszról, avagy kicsit odébb majd visszasétáltunk és a saját lábunkkal lépkedtünk ott, ahol hajnanán Vivian Ward (Julia Roberts) vásárolgatott a Micsoda nő!-ben. Most pedig Vivien Wolf és szintén Vivien nevű társa rótta az utcát. Tény, mi valamivel kevesebbet vásároltunk  de csakis azért mert nem találtunk semmi ínyünkre valót! :D Szerintem a kettőnk költőpénze együttvéve nem volt annyi, amennyi ott akár csak egy zokni ára lehetett. Na nem is ezért jöttünk. Láttuk a filmben szereplő hotelt is, azért jó érzés volt na! Én imádtam mindig is azt a filmet! Ez egy ilyen Julia Robertses nap volt. Hallottunk magyar szót is, egy üzleti beszélgetést csíptünk el egy fickótól. Fényképezkedtünk egy csodaautóval, majd egy idős fazon leszólított minket és kiderült hogy alapvetően német de itt él ezer éve és felvilágosítást adott a kocsikról. Azért vicces volt németül traccsolni Beverly Hillsben egy "helyivel". Mindez előtt még elszórakoztunk egyet a hatalmas Beverly Hills feliratnál. Itt laknak amúgy a rettentően piszkosul gazdag emberek a sztárok és ilyesmi. Ajánlottak egy csomó olyan túrát még Hollywoodban amely során megtekinthetnénk a hírességek házait, avagy kb a hát előtti bokrokat. Tulajdonképpen érdekelt, de se idő nem lett volna rá, illetve elég borsos áron kínáltak amennyiért mi nem akartunk kerítéseket és sövényeket nézegetni, egy egy ház foszlánnyal. Mindegy. A busztúrán ahogy mondták mi-hol-mi-merre, közölték, hogy ha van nálad kézirat, most szállj le, dobd be, add le, hátha, nem lehet tudni... Persze mi kész forgatókönyvekkel rohangáltunk... :)

Ezután újból buszra szálltunk és visszamentünk Hollywoodba, a nagy Hollywood jelet akartuk lekapni. Ez a busz viszont nem vitt fel addig a pontig ahonnan lehet jó képeket lőni, így nekiindultunk gyalog, se egy térkép nem volt nálunk se egy biztos ötletünk, kb belőttük az irányt merre lehet az az utca ahol mindenki fotózkodik. De szerettük volna elérni a másik Downtown-os buszt is, igy siettünk. Át az autópálya felett, rohantunk a nem tudtuk hová. :D Vattát tudtunk volna köpni, igy vettünk valamit inni, az idő fogyott, az utca nem volt meg. már félig feladtuk. Éppen szabálytalanul futkostam át az úttesten, néhány kaktusz miatt, mikor egy bringás rendőr megállt Vivi mellett és már szinte lelki szemeim előtt lepergett hogy fogok én most megválni néhányszáz dollártól, de ehelyett kérdezte honnan vagyunk, majd magától kérdezte hogy merre induljunk ha a jelet jobban szeretnénk látni. Ehja! Jófej volt nagyon. A buszról lemondtuk, időnk nagyon már nem volt, így felmentünk az utcába ahol príma kilátás nyílt a jelre. Én amúgy ezt már annyira vártam az elmúlt napokban mint valami csodát. Nem tudom, nekem ettől lett Los Angelest a leginkább Los Angeles, ettől éreztem igazán, hogy itt vagyok. Pedig amúgy semmiség. Úgyértem nem is olyan nagy jelentőségű a városképben mint amekkorának hat.

Visszasiettünk azért, hátha elcsipjük a buszt, de végül lekéstük, igy úgy döntöttünk végigsétáljuk a Walk of Fame-et, a Hirességek Sétányát tisztességgel. Baromi hosszú és a legtöbb név számunkra teljesen homály, vagy tök ismeretlen. A nagy feladat a keresd meg Johnny Depp-et volt. Hát mentünk, mendegéltünk, vettünk szuvenírt is, meg egy-egy baseballsapit, de Depp barátunk nem jött szembe. Helyette megtaláltuk Vivien Leigh-t, akiről hajdanán a nevemet kaptam édesanyám elmesélése alapján, az Elfújta a szél című film főszerepnéje volt. Azért ez is olyan nagyszerű érzés volt!

Az egyik oldalon végeztünk, közben még a mekit is megejtettük mert éhen akartam halni. Majd visszasétáltunk a másikon, de ott sem leltünk a fickóra, pedig a szemünk mereven a talajra szegeződött. Megkérdeztünk hát pár jómadarat, mondtak is valamit, de végül mondtam Vivinek hogy menjünk vissza a mekibe, a wifi jóbarát és segít nekünk. Míg ő sorbánállt és megtaláltam a koordinátákat, kiderült, átsiklottunk felette - mindketten!!! Ezután visszamentünk, és megtaláltam neki, olyan boldog voltam, mert ő olyan boldog volt ettől! 

Ezután még fényképezgettünk kicsit, betévedtünk egy Mallba, ott sétálgattunk egy picit, majd hazafelé indultunk. Elvileg valami szupi buli volt tervben estére, de az elvetődött, így Évivel arra jutottunk hogy ne menjünk sehová, pihenjünk egyet. Jól is jött hogy nem kellett sietni, mert a busz ezer év múlva jött, majd útközben sofőrt cserélt, majd az új sofőr közölte hogy ez egy röviditett járat, szálljunk át egy másik buszra. Újból vártunk egy csomót, valahol, azt sem tudtuk hol, de az UCLA közelében lehettünk. Mikor hazaértünk kaptunk is egy ajánlatot, házibuli vagy valami olyansmi egy német csajnál, Marie hivott meg minket. Nagyon jóba lettünk eddigre már a leányzóval, szinte hiányzott ha nem volt velünk, jópofa, nem sok vizet zavart. Vettünk magunknak egy bort, és nem messzire mentünk egy ilyen többlakásos házba, de elég menő volt ez is. Fiatal kis német szöszi vola a házigazdi, a "családja" nyaralt. Mindenki aupair volt rajtam kívül  de már megszoktam ezt a kívülálló bennfentességet. A vicc az, hogy ezúttal egy srác is volt köztünk és ő is gyerekcsősz, de inkább mint sofőr van ő igénybe véve, és mexicoi mint kiderült. No megint jól elbeszélgettünk három sőt négy nyelven. Volt a lakásban egy kutyi, szegényke vak volt, megmarta a kígyó és megvakult. Ijesztő volt kicsit az eb, nagy gülü fehéren világító szemeivel, de a szívem szakadt meg hogy még így is tök édesen hozta a kis játékát és kérte hogy dobjuk el neki. Ő pedig ment megkeresni, néha nekiverődött a szék lábának, vagy valami egyébnek, de mindig megtalálta. És kezdte előröl  Igazából tök jófej volt. Mi elboricsáztunk, a németek elsörikéztek - mily meglepő . Német zenéket hallgattunk, teljesen könnyű volt az este. Végül kezdtek elszállingózni az emberek, mi is útra keltünk, Marie hazavitt minket, éjfél előtt megint nem kerültünk ágyikóba.

Hogy Vivim hogy élte meg a dolgainkat, azt az ő blogján is nyomon követhetitek, azthiszem kicsit átláthatóbban nyomja mint én, nem rizsázik ennyit. Bocsi érte én nem bírom befogni... :)

http://vivienkoncz.blogspot.com/